Min: 33 °C
Max: 36 °C
Min: 18 °C
Max: 22 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Esztergom - Nem mentek el a fideszes képviselők az ülésre
Az esztergomi Fidesz-frakció nem vett részt a független polgármester által keddre összehívott testületi ülésen, így a tanácskozás el is maradt. Steindl Balázs frakcióvezető az ülés tervezett kezdete előtt azzal indokolta a távolmaradást az MTI-nek, hogy Tétényi Éva - szerintük törvénysértő módon - nem a frakció által jogosan és szabályosan kért napirenddel hívta össze a képviselő-testületet.


2012. augusztus 28., 18:02

Steindl Balázs közlése szerint közigazgatási vétség miatt eljárást kezdeményeznek a kormányhivatalnál Tétényi Éva ellen, mivel a polgármester köteles a kért ülést a megadott napirenddel összehívni, legfeljebb a megvitatni kívánt ügyek számát bővítheti.

A frakció legutóbb augusztus 23-ra kérte a testület összehívását, hogy a város anyagi nehézségeinek megoldása miatt az állami kamattámogatás igénybevételéről és az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak nyújtható segítség igénybevételéről döntsenek. A polgármester a kérés ellenére nyílt egyeztetést hirdetett meg, amelyen sem a bankok képviselői, sem a képviselő-testület tagjai nem jelentek meg, nem volt ott a kormányhivatal képviselője sem, vagyis egyetlen meghívott sem vett részt az összejövetelen - emlékeztetett a frakcióvezető.

Steindl Balázs elmondta, hogy a keddi ülés napirendjén - a polgármester kezdeményezése alapján - egy új adósságrendezési eljárás indítása és a testület önfeloszlatása szerepelt. "Ebből egyértelműen kiderül, Tétényi Éva ismét nem a megoldást keresi, hanem saját politikai érdekeit szolgálva a minél nagyobb hírverés mellett döntött" - fogalmazott a frakcióvezető.

A képviselő hozzátette, a frakció tagjai szeptember 4-re újabb rendkívüli testületi ülés összehívását kezdeményezték, korábbi napirendi javaslataikat azzal kiegészítve, hogy kérjék az államtól a kincstári inkasszó felfüggesztését és tüntessék ki az Esztergom színeiben szereplő Kökény Roland olimpiai bajnok kajakost és edzőjét.

Tétényi Éva polgármester az MTI-nek nyilatkozva érthetetlennek nevezte a Fidesz-frakció eljárását. "Nem tudom, miért nem jöttek el az ülésre, nem tudom mit szeretnének elérni. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak nyújtható segítség igénybevétele szerepelt a napirenden, abban döntés is születhetett volna" - mondta a polgármester.
Tétényi Éva korábban közleményben tudatta, hogy szeptember végére várhatóan fizetésképtelen lesz Esztergom. Már augusztus végén csaknem 330 millió forint az önkormányzat 60 napon túli tartozásainak összege, ezért új adósságrendezési eljárást kellene indítani - írta.

Az első adósságrendezést a független polgármester néhány hónappal az önkormányzati választások után indította el, mondván, az Esztergomot tíz évig vezető Meggyes Tamás leváltása után a város kasszáját 26 milliárd forint adóssággal vette át.

A város anyagi gondjai miatt az állam 2011 decemberében átvette az esztergomi intézményeket, azonban az önkormányzattól inkasszóval leemeli az átvett intézmények működtetési költségét, ezért a város költségvetését 1,1 milliárd forintos fedezetlen hiánnyal fogadták el, amelyre az önkormányzati törvény szerint nincs lehetőség.

A megyei kormányhivatal törvényességi felhívásban figyelmeztette erre a testületet, amely ezután sem hozta meg a törvényes állapotok helyreállítására szolgáló döntéseket, ezért a kormányhivatal a Kúriához fordult jogorvoslatért.


MTI







 Nagy elődök nyomában
 Mutyiszint
 Újra csak Orbán tudott megmenteni minket
 Holokauszt
 Nem tehetek róla...
 Csak hogy tudd...
 Árvíz
 Nyúlgát
 A hal
 Áradás
 A dal
 Kossuth tér
 Puskázók
 Cecile
 Örömhír
 Legyen elég...
 Táncválasztó, párzó
 Tündérmese
 Ez a színház...
 Köszönjük...
Julcsa néni ül a kiskapu mellett a padon, mellette Kati ángyi, politizálnak.Julcsa néni anno nyolc o... >>>

A másnapi találkozóból nem lett semmi! Tudtam, mert ismerem az igazmondó János meséjét! Előre kuncog... >>>

2013. június 19, szerda 05:00
Hiába töröl az ember bármilyen adatot a számítógépéről, vagy internetes profiljáról, annak nyoma marad - egyrészt a merevlemezről minden helyreállítható, másrészt az internetes társaságok erősen harcolnak érte, hogy tárolhassák minden, a világhálóra valaha felkerült adatunkat. Egy uniós tervezet sze... >>>

trafikmutyi | Duna | Orbán Viktor | rendőrség | alkotmánymódosítás | Győrújfalu | védekezés | kitelepítés | előrejelzés | Tarlós | devizakereskedelem | főváros | Szíria | Országgyűlés | korrupció | Budapest | közlekedés | Csehország | Fidesz | árfolyam | Németország | forint | kormány | katasztrófavédelem | MSZP | árvíz | áradás | MNB | Törökország | EU
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.