Bonapartizmus
2012. szeptember 17., 06:05
Mint "vén trotlit" engem már nem érint az úgynevezett polgárőrségi összeírás. Nem is polgárőrség, megszépítő szóval "katasztrófa védelem". Nem érint, de érdekel. Engedelmet kérek jeles kollégáim egyikétől-másikától, számomra ez nem összeírási kérdés, nem listázás. A demokrácia egyik alapkérdése. Mert nem citoyennek, szabad polgárnak tartanak (illetve az érintett korosztályokat), hanem alattvalónak. Akit a hatóság, legfelsőbb szinten a kormány úgy rángathat, ahogyan neki tetszik. Könyvet olvasok éppen egy politikusról, aki a közelmúltban megbukott, de amikor győzött, azzal kérkedett, hogy ő az erőt, energiát juttatja majd érvényre és a rendet. A könyv szerzője, a nyugati világ egyik jeles elemzője és gondolkodója azt írja erről, ez bonapartizmus. Az őrmesterek ideológiája.
Nem azzal van bajom, hogy természeti katasztrófa idején, állampolgári kötelességből, a rászorultak istápolására számítanak a szolidaritásra, a készenlétre. Az is demokrácia kérdése, hogy a társadalom önkéntesen - hangsúlyozom önkéntesen - készen álljon. Amit most terveznek azonban, forgassák ki így vagy úgy - a Horthy-korszak leventéskedésére emlékeztet. Nyilvántartották a még nem katonakorú, de már serdülő fiúkat, inasokat, iskolásokat. Egy ideig eljátszották velük a "katonáskodást", harci gyakorlatozást, majd amikor a rendszer - ostobaságából és gonoszkodásából - nagy bajba került, habozás nélkül vágóhídra küldte őket. Bevallom, szélsőséges hasonlat, de ennek a mai kormányzatnak ez az eszményképe, ennek szellemében cselekszik. Parancsot, utasítást adhat ki, büntetésekkel fenyegetheti a kiszemelteket.
Demokratának álcázza magát, miközben az a szóösszetétel, hogy szabad polgár eszébe sem jut. Bűnös gondolatnak, közellenségnek tekinti a liberalizmust, a szabad gondolkodást, tollforgatói gúnyolódnak rajta, pajzán jelzőkkel ostorozzák. Úriemberhez nem illő trágár szavakkal. Nemes gondolat, mondom a közösségi érzés, a szolidaritás, de őrmesterek alkalmatlanok arra, hogy mozgósítsanak rá.
Nem értenek demokratául.
Várkonyi Tibor /






Együttműködő partnerünk



