Min: 14 °C
Max: 17 °C
Min: 7 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Szalai Annamária lemondására



2012. szeptember 17., 17:11

Mire e sorok megjelennek, Szalai Annamária, az úgynevezett nemzeti médiahatóság vezetője minden bizonnyal beadta a lemondását posztjáról.
Hétfőn ugyanis úgy döntött a bíróság, hogy nem indulhat el mégsem az amúgy is szörnyszülött állami mobilcég, újra kell pályáztatni a számára kiírt frekvenciákat. Sőt, valószínűség a már piacon lévő mobilcégek is bukták azt a részt a frekvenciákból, amit ebben az árverésben nyertek.

A költségvetés elveszít 31 milliárd forint bevételt, a fölhasználók pedig az országos 3G lefedettséget, amely különösen a Vodafone ügyfeleinek fog fájni, hiszen ez a cég nemcsak elsőként építette ki szinte az egész országot lefedő ilyen hálózatát, de még ezzel is kampányolt.

Szalai és társai nyilván e pályáztatásnál is éppen úgy politikai megrendelésre dolgoztak, mint amikor kedvenc adómat, a Klubrádiót akarják ellehetetleníteni. Számításaik szerint, mire e döntéseket meghozzák Magyarországon már nincs jogállam, nincs független bíróság - minden a hatalmuk alá van hajtva, ezért tehetnek még a saját törvényeikre is. A törvény az, amit ők mondanak és passz.
És most megint kiderül, hogy azért mégsem. Nem minden bíró úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Szalai súlyos kárt okozott. Mennie kell. Ahogy a fő megrendelőnek is.

Ceterum censeo: Orbánnak mennie kell.


Dési János /







 Ez a színház...
 Köszönjük...
 Tükröm, tükröm
 Temetés
 Pofonfa
 Trafik
 Lúdas Matyi
 Buszon
 Jel
 Anyák napja
 Nem láttam semmit...
 Komondor
 Trafik
 Együtt tették...
 Földbérlet...
 Kim Dzsongun style
 Cégér
 Fazonigazítás
 Nemzetileg érzelmi motoros
 Menjünk vissza...
Hogy miért van az, hogy az egy főre eső pszichiátriai esetek száma éppen a Fideszben a legmagasabb, ... >>>

Hazánk egy kettős ideológia fogságában vergődik már három éve és úgy tűnik, mivel támogatottsága nem... >>>

2013. május 22, szerda 19:45
Két magyar hegymászó tűnt el a világ harmadik legmagasabb hegyén Nepálban, miután a csúcs elérése után visszaindultak táborukba. A Mt. Everestet első magyarként megmászó, műlábas Erőss Zsolt és Kiss Péter az ereszkedés során elszakadtak egymástól, lapzártánkkor már a harmadik éjszakájukat tölthetik ... >>>

MSZP | előrejelzés | Kína | árfolyam | Magyarország | trafik | választás | parlament | Merkel | rendőrség | közlekedés | túlzottdeficit-eljárás | Németország | EU | Fidesz | rezsicsökkentés | baleset | kormány | Bajnai | Orbán Viktor | Szíria | gyilkosság | Országgyűlés | per | MNB | trafikmutyi | forint | labdarúgás | Mesterházy | költségvetés
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.