Min: 17 °C
Max: 20 °C
Min: 8 °C
Max: 12 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Albert Flórián relikviáiból nyílt emlékkiállítás
A tavaly októberben elhunyt Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás futballista személyes tárgyaiból, labdarúgó-relikviáiból nyílt emlékkiállítás vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.


2012. szeptember 23., 16:15

A tárlatnak otthont adó kulturális központ aulájában több mint száz érdeklődő és sportbarát előtt Kubatov Gábor, az FTC elnöke méltatásában arról beszélt: a kiemelkedő sportteljesítményt elérő Albert Flórián mindenki számára például szolgálhat.

Számára mégis az egyik legfontosabb dolog a hűség volt, olyannyira, hogy egy asszony mellett, egy hazában élte le az életét és pályafutása során egyetlenegy klubcsapatnak volt tagja - fogalmazott a klubelnök.

Hozzátette: bár a bajnokot nem lehet utánozni, egy dolgot azonban el lehet tőle lesni, azt, hogyan legyünk jó emberek.

Sipos Jenő, az Albert Flórián Alapítvány elnöke köszöntőjében elmondta: az érdeklődők nemcsak a Nemzet Sportolóját ismerhetik meg, hanem a férj, az apa és a nagyapa is bemutatkozik a közönségnek.

Az áprilisban Szegeden debütált vándorkiállítás kronológiai sorrendben, gazdagon és színesen mutatja be Albert életútját a hercegszántói szülői háztól egészen az óbudai temetőig. A tablókon látható fényképeken megelevenedik az egyetlen magyar aranylabdás élete, a közönség címlapfotókon keresztül ismerheti meg a bajnok sportpályafutását, pillanthat bele családi életébe, munkájába.

A tárlaton Albert Flórián személyes tárgyait is megtekintheti a nagyérdemű: kupák, érmek, mezek, melegítők és cipők tanúskodnak az elért eredményeiről, az egyik vitrinben az 1967-ben neki ítélt Aranylabda is látható.

A kiállítás szeptember 23. és október 7. között ingyenesen tekinthető meg a nyírbátori kulturális központban.

A "Császár" becenevű Albert Flórián 1952-tól 1974-ig tartó játékos pályafutása alatt végig a Ferencváros labdarúgója volt. A Fradi felnőtt csapatánál 537 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 383 gólt szerzett. Háromszor lett gólkirály, négyszer nyert magyar bajnokságot, 1965-ben csapatával megnyerte az UEFA-kupa elődjének számító Vásárvárosok Kupáját (VVK). Albert 75-ször ölthette magára a címes mezt, emellett többszörös világválogatott, valamint az 1962-as labdarúgó-világbajnokság gólkirálya volt.

Az ünnepélyes megnyitót követően a Nyírbátor-Ferencváros öregfiúk barátságos labdarúgó mérkőzést rendezték meg a szabolcsi kisváros sportpályáján.


MTI







Címkék: Albert Flórián emlékkiállítás, Nyírbátor
 Ma is sok dolguk akadt a képviselőknek - parl...
 Tüntetés a családon belüli erőszak törvényért...
 Civil performansz - Képek
... kifordul medriből. (Néhány kritikus megjegyzés Arady harcostársnak.) >>>

A szó jelentése: értelmetlen, ésszerűtlen.Orbán Viktor szerint a mai világban nem elegendő racionáli... >>>

2013. május 22, szerda 05:00
Ismét tüntettek a nők a családon belüli erőszakkal kapcsolatos törvénytervezete, illetve Lázár János kijelentései miatt. Egyebek között azt kifogásolták, hogy az erőszak tényállását az együttéléshez kötné a kormány, és továbbra sem szankcionálnák a pszichés erőszakot és a gazdasági kizsákmányolást. ... >>>

rendőrség | Fidesz | MSZP | Szíria | Bajnokok Ligája | trafikmutyi | forint | Orbán Viktor | trafik | baleset | árfolyam | per | választás | Portik Tamás | kormány | EU | Magyarország | Bajnai | Országgyűlés | Zsidó Világkongresszus | labdarúgás | Szeged | Kína | előrejelzés | DK | MNB | Mesterházy | parlament | közlekedés | gyilkosság
Együttműködő partnerünk
a Táncsics Alapítvány,
az MSZP pártalapítványa.