Előző
Következő
új cikk

Kultúra

Ismeretlen Csontváry kalapács alatt

Népszava|2012. nov 30. 06:30
[A+ A-]
A Virág Judit Galéria decemberi aukcióján 80 millió forintos kikiáltási áron kerül kalapács alá a 130-240 millió forint értékűre becsült, eddig ismeretlen Csontváry kép, a "Traui tájkép naplemente idején" című. Kiderült, a kép fel-felbukkant, múzeumi letétben is volt, sőt Bellák Gábor művészettörténész kéziratban maradt tanulmányt is írt róla, de eleddig valahogy mindig rejtve maradt a szakma és közönség előtt.
Csontváry saját kezűleg összeállított kiállítási katalógusaiból tudjuk, hogy 1899-ben és 1900-ban a dalmát kisvárosban, Trauban (ma Trogir) öt festményt készített, de ez idáig az öt képből csak négy volt ismert. Az ötödik festmény most egy magángyűjteményből került elő. A festmény több mint száz évig rejtve maradt a nagyközönség előtt. Idén nyáron egy ismeretlen magángyűjtő kereste meg Virág Judit galériáját azzal, hogy értékesíteni szeretne egy évtizedek óta a családja birtokában lévő Csontváry művet, amely az ismert monográfiákban nem szerepel, de közvetlenül a Kosztka családtól került birtokukba. A kép hátoldalán szereplő felirat szerint a művész nővére,

Kosztka Irén 1922-ben ajándékozta a festményt Geist Gáspárnak, a csákói kastély tulajdonosának, a kiváló érzékkel megáldott műgyűjtőnek. A festmény készültének pontos helye jól beazonosítható, hiszen Csontváry topografikus hűséggel festette meg a helyszínt. A századforduló tengerpartja szinte alig változott. A kép külön érdekessége, ha a Holdvilágos éj Trauban című festményt és párdarabját egymás mellé tesszük, a kisváros körpanorámája bontakozik ki a szemünk előtt. Csontváry a hídfőnél állva megfestette az eléje táruló látványt - az óvárost és a zárdát -, majd festőállványát 180 fokkal megfordítva, a híd másik oldalán lévő partszakaszt.A tegnapi sajtótájékoztatón kiderült, hogy az életművel foglalkozó kutatók évtizedeken át keresték a lappangó festményt, és hogy a közelében jártak, azt az bizonyítja, hogy adatai felbukkantak a monográfiákban. S a kép rejtélyes történetét a Virág Judit Galéria derítette fel - állítja a galéria sajtóanyaga.

Pedig nem kellett volna nagyon messzire menniük a galéria munkatársainak, hiszen nem is olyan régen, 2004-ben Bellák Gábor művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa tartott egy előadást a festményről. Az előadás alapjául szolgáló tanulmányát azonban a tulajdonos engedélye nélkül nem közölhette, ám most, hogy a kép nyilvánosságra került Bellák az Artportálon közzétette a szöveget. Ebben leírja, hogy a képet 1957-ben múzeumi nyilvántartásba vették, fényképes múzeumi karton is készült, s ezért is érdekes, hogy miért kerülte el az akkoriban intenzív Csontváry-kutatásokat kezdő Németh Lajos, a festő kutatójának figyelmét. A festményt az 1990-es években látta először Bellák Gábor akkori tulajdonosánál, s 2009-ben sikerült elérnie, "hogy egy állagmegóvó tisztítást végezzenek rajta ott, a lakásban, egy restaurátor-kollégám jelenlétében". A művészettörténész neheztel a galériára, hogy nem vonták be a munkába, sőt, amikor beszéltünk vele, épp egy gratuláló levél írására készült kollégájának.

Kaszás Gábor a Virág Judit Galéria művészettörténésze Bellák Gábortól függetlenül jutott a most publikált következtetéseire. Így tehát nem fér kétség a kép hitelességéhez, hiszen különböző időkben, egymástól függetlenül két művészettörténész is nagyjából ugyanarra a végeredményre jutott. Furcsa, hogy a kép sokszor volt a művészettörténészek szeme előtt, de valahogy kimaradt a monográfiákról. A mű története 1922-től napjainkig pontosan nyomon követhető most már. A festmény Geist Gáspár tulajdonában volt 1922-től 1972-ben bekövetkezett haláláig, közben 1951-ben letétbe került a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárába. 1972-től 1990-ig Geist Gáspár unokahúgához Osztroluczky Pálnéhoz került, majd az ő örököseihez, 1990-től pedig magángyűjteményben volt.

Az ajándékozás

Geist Gáspár visszaemlékezéseiben kitér a Csontváry-kép megszerzésének körülményeire: "a huszas évek elején történt, amit most mondok el. Apámnak egyik nővére, Pfeiffer Mátyásné első és egyetlen leánya szülésekor meghalt. A kislány - Móki néni később Pucher Istvánné - neveltetését az özvegyen maradt apa egy úri-hölgyre, Kosztka Irénre bízta, aki ezáltal szinte családtaggá lett. Pucheréknak volt egy kis birtokuk és kúriájuk Recsken. Ideutaztam a húszas évek elején az egyik húsvétkor. Ebben az időben olvastam Lehel Ferenc nemrég megjelent könyvét Csontváryról. Mint fiatal és minden szépért rajongó ember vacsora után lelkendezve kezdtem Csontváryról beszélni. Képei nagy hatást gyakoroltak rám, primitívségük őszinte volt és nagyszerű. Kifejtettem, milyen mostoha sorsa volt ennek a nagy művésznek, akit mindenki csak bolondnak tartott, és aki a legnagyobb megértetlenségben és nyomorban pusztult el. A család érdeklődéssel hallhatta dicshimnuszaimat, csak Irén néni kezdett el egyszerre zokogni. Ekkor tudtam meg tőle, hogy ő édestestvére volt Csontváry Kosztka Tivadarnak, akit ő rendkívül szeretett, és akiről életében egy jó és dicsérő szót nem hallott. Megölelve adott hálát nekem, a fiatal embernek, aki megértette és méltányolta azt az embert, akin addig mindenki csak nevetett. Csontváry halála után képeit vászon-áron vásárolta meg egy Gerlóczy nevű úr. Csak néhány képe került más tulajdonba. Egy kis képecskét, amely egy tengerparti dalmát várost ábrázolt a lenyugvó nap, a felkelő hold és a part menti lámpák fényében, tartott meg Irén néni magának. Ezt a képet ajándékozta nekem, mondván, hogy jobb kezekbe az nem kerülhet, mert ő már öreg, családtagjai pedig úgysem becsülnék meg a képet."

Hozzászólások

A hozzászóláshoz .