Előző
Következő
új cikk

Vélemény

Shalom, Bajnai!

Népszava|2013. máj 28. 16:36
[A+ A-]
A hét végén borzasztó felhőszakadást okozott Bajnai Gordon, a "zsidó", Hajdúszoboszlón. Tiszta szerencse, hogy éppen nem voltam ott, hanem bevonatoztam Debrecenbe egyfelől Orbán Viktor megtekintése céljából, másfelől az itt már taglalt állami párkereső közelebbi megvizsgálására.

Bajnai miatt késett a menetrend szerinti személy, helyette az egy órával korábbi sebes futott be, amin a kalauz a 370-es jegyár mellé 150 forintot kért a luxusért. Vörös arccal szégyenkezett, mert rajta "verik le" az utasok a különadót, miközben a vagonok tradicionálisan büdösek, mocskosak, a WC-k teli vannak kakálva, mert a vízöblítés nem működik...
Bajnai miatt egyébként egyetlen bevonatozó sem kereste fel az állami töcskölészetet.

Bajnai tehet arról is, hogy időnek előtte szerettem volna ismét élvezni a MÁV kényeztetését. A menetrend szerint - ha nem figyelek jól - a 15 perces, húsz kilométeres utat visszafelé megtehettem volna három óra 36 perc alatt is, két átszállással - Tiszafüred, Karcag -, 157 kilométeren át 2830 forintért is, hiszen a közösségi közlekedés értünk van - nyilván Bajnai miatt.

Bajnai ma számos portál, és még több kommentelő szerint az a mocskos zsidó, aki tönkreteszi a legszebb kormányzati párkereső kezdeményezéseket is. Shalomozzák az exkormányfőt rendre. Hadd adjak újabb érveket a magukat antiszemitának elismerni sosem hajlandó antiszemitáknak: a valódi demokráciától rettegő kisfasiszták barna nadrágját is Bajnai tojta tele.
Bár benne ők mindig vidáman dagonyáznak.

Hozzászólások (103)

A hozzászóláshoz .

Sagitta 2013.05.31. 12:18
Bajnai a tudományát nem lopta(mint jeles államelnökök pl), hanem komoly egyetemeken szerezte. Ugyanez nem mondható el a jelenlegi kormányzóról.
Sagitta 2013.05.31. 12:16
Bajnai miniszterelnöki fizetése 0 FT. Orbán kormányzói javadalma millió felett. Ki lop itt akkor kérem tisztelettel?
stromerzeuger 2013.05.31. 07:15
[Gombolyag427] [2013.máj.30. 20:42]

Mit szerencsétlenkedsz itt összevissza ?

Annyit sikerült "összelopnia" hogy minden ( neked: MINDEN) ezzel kapcsolatos perét megnyerte. Mi ?
Te kis mentális koldusbot.
Gombolyag427 2013.05.30. 20:42
Sagitta

Már annyit sikerült összelopnia LeeBajnainak ?
Sagitta 2013.05.30. 17:38
Üldözni kell Gordont, mert hát a kisujjában több van mint a kormányzó úr mindkét agytekervényében.
stromerzeuger 2013.05.30. 16:25
Beégtek a nagykanizsai fideszes Gyurcsány-ellenes tüntetők

http://www.youtube.com/watch?v=AJrRVpTejK4
antibal 2013.05.30. 12:09
Az USA-nak még sohasem volt zsidó elnöke.Az antiszemita Magyarország ezek szerint példát mutat.Bár ha Kun Bélára és Rákosira és kiterjedt stábjukra gondolunk...
antibal 2013.05.30. 12:05
Bajnai zsidó?Ezt eddig nem tudtam.
Gombolyag428 2013.05.30. 10:49
sopasch Jene, sopasch !
stromerzeuger 2013.05.30. 06:22
[estrenga] [2013.máj.30. 00:46]

Sopasch ! Jó a cikk, elég humoros töltete is van. Szóval: - sopasch !
estrenga 2013.05.30. 00:46
Remélem, a cikk íróját beperli többek között a Polgár Galéria is.
Suetonius 2013.05.29. 19:09
No segítek nekik. Irónia egy ország. Mint Dánia. Csak ott az irónok élnek.
Tiszta? :D
Suetonius 2013.05.29. 19:03
Van egy szörnyű gyanúm! A kormánypárti kommentelőknek lövésük sincs az iróniáról, a szarkazmust meg hírből sem ismerik.
Én személy szerint végigröhögtem a cikket. Hozzátenném, sírva.
Pirandus 2013.05.29. 17:42
A liba őszre hízik meg. Bajnai addigra ismét megnyeri a pereit.
baldem 2013.05.29. 17:34
[baldem] [2013.máj.29. 17:15]

[burillo1910] [2013.máj.28. 21:40]
Bocsánat, rosszul klikkeltem.
Valójában erre [viennacalling] [2013.máj.29. 16:53]

baldem] [2013.máj.29. 16:40]
Akartam válaszolni.
baldem 2013.05.29. 17:28
[gruzgruz] [2013.máj.29. 13:58]
Ez az igazság.
jimmyjoe 2013.05.29. 17:20
Már máskor is javasoltamk:

Bajnai! Ha legközelebb "fellépsz" vidéken dobj fel néhány hizott libát a közönségnek, nem köpködnek meg és nem zsidóznak le-:)
baldem 2013.05.29. 17:15
[burillo1910] [2013.máj.28. 21:40]
Láttam én már karón varjút. Heydrich is mint árja német, zsidó nagymamával bírt. Amúgy meg Hitler is tüntetett el egy felmenőjére vonatkozó iratokat.
Egyébként meg teljesen mindegy, hiszen egy ősanyától származik az egész emberiség. Ezek az antifasiszta disznók pedig a fajelmélettel, zsidózással a saját uralmukat kivánják megszilárdítani, elterelve az emberek figyelmét disznóságaikról és a valós társadalmi bajokról.
viennacalling 2013.05.29. 16:53
baldem] [2013.máj.29. 16:40]
"...Nem lennék meglepve, ha Bayer Zsótika géntérképe a gyönyörű Jordán vidéket idézné..."

Bayer sváb,
amiröl nem tehetnek a svábok.
viennacalling 2013.05.29. 16:49
kisspipin] [2013.máj.29. 16:24]

Igazán szóra sem érdemes. Félreértések történnek, ez normális.:-)