Tudni kell, miről döntünk
Tulajdonképpen nem az a kérdés, miért mondtak most igent az írek a Lisszaboni Szerződésre, hanem inkább az, miért utasították el tavaly júniusban. Hiszen ha az Unió erős és egységes, az minden tagnemzetnek jó - az íreknek is. S hogy ez nem frázis, azt e nép éppen most érzékelheti igazán, amikor a gazdasági válság szorításában neki is szüksége van a segítségre.
2009. Október 06., 05:03
Dehát - ha akkor még nem is volt válság - így volt ez már tavaly júniusban is! Miért mondott, bár csak csekély többséggel, mégis nemet? A jelek szerint leginkább azért, mert nem tudta igazán, miről kell döntenie. Miért is tudta, volna, ha egyszer vezető politikusai is bevallották: el sem olvasták a szerződés szövegét. Ilyen körülmények között semmi értelme sem volt a népszavazásnak. Ezzel az erővel az embereket a szívsebészek vagy a hídtervezők munkamódszereiről is megkérdezhették volna.
A tájékozatlanság - különösen, ha valami újról, ismeretlenről van szó - tág teret nyit a demagógok előtt, s ezek éltek is a lehetőséggel. A "nem" hívei között természetesen voltak becsületes emberek is, de nem ezek hangja volt a leghangosabb. Hanem azoké, akik - önérdekből vagy elfogultságból - egész egyszerűen és tudatosan hazudtak. Például azt, hogy az igen győzelme esetén megszűnik Írország semlegessége, hogy gyakorlatilag kötelező lesz az abortusz, vagy hogy megemelik az adókat, a fizetéseket pedig kelet-európai szintre süllyesztik.
De persze nem csak a demagógok felelősek a tavalyi kudarcért, hanem azok a politikusok is, akik kiszolgáltatták nekik a szavazókat, akik érdemi tájékoztatás nélkül hívták urnákhoz a lakosságot. Amely most, az ismétlésnél fényesen igazolta annak az amerikai mondásnak az igazságát, amely szerint egyszer mindenkit be lehet csapni, de mindig mindenkit nem lehet. Az írek most meglepően nagy, több mint kétharmados arányban mondtak igent Lisszabonra.
A tanulság? Talán még sem kell annyira félni a referendumoktól. A nép nem tévedhetetlen, ám ha megfelelően tájékoztatják és megszerzi a szükséges tapasztalatot, akkor általában jól dönt. Jobban, mint a legtöbb politikus.
Kepecs Ferenc /
























