Van még lejjebb
Benne vagyunk, de még nem nyakig. Vigaszt keresve meg lehet például közelíteni kis (azaz nagy) magyar problémánkat kívülről nézve is: igen, a nálunk sokkal fejlettebb és tapasztaltabb demokráciák is kénytelenek szembenézni azzal, hogy van 10-20 százaléknyi támogatásra támaszkodó szélsőséges pártjuk. Emlékezzünk Haiderre és az ő egykori 27 százalékára, meg arra, hogy azóta lett abból jóval kisebb is. Vagy ott volt, ugyanakkor egyre kevésbé van Le Pen. Másfelől viszont nézhetjük Németországot, ahol a jobboldali keresztény pártoknak mindeddig sikerült a nacionalista, kirekesztő, rasszista gondolkodást moderálni és demokratikus keretek (vagyis a CDU-CSU) közé terelni. Szélsőség van, gyűlölködés van, rasszizmus van, újfasizmus van mindenütt, eddig azonban az európai válaszok többé-kevésbé hatásosaknak bizonyultak rá. Sőt, a mi jóval veszélyeztetettebb keleti világunkban még a korábban nagyon erős Nagy Románia Párt is alaposan visszaszorult, márpedig ha ott lehetséges volt, akkor miért ne volna lehetséges ugyanez Magyarországon?
2009. Június 12., 06:10
Ossza meg!
facebook
iwiw
Na ugye, mondtam, hogy van remény. A helyzet mégis sokkal rosszabb, mint másutt Európában. Nem azért, mert Orbán Viktor és a Fidesz még nem döntötte el, mit akar csinálni a szélsőjobbal. Az eddigi módszer, a gyűlölködő nacionalizmus beterelése az elfogadott jobboldal hatalmas szárnyai alá, nem vált be: kiderült, hogy legalább 15 százaléknak nem elég Orbán bújtatott, lebegtetett, kódolt, kettős beszédű nagy-magyar ambíciója, és könnyen lehet, hogy ettől mások is felbátorodnak. Előbb-utóbb tehát választani kell: vagy átveszi a Fidesz is az egyértelmű Trianon-revízió követelését, a nyílt cigányellenességet és az antiszemitizmust, vagy az eddigi duplafenekű kommunikációs gyakorlatot megtartva mégis egyértelműen elítéli majd a szélsőséges hőbörgést, világossá téve, hogy demokráciában hol vannak a határok. Nyilvánvaló, hogy józan, európai mércével mérve az utóbbi megoldás a normális, ám nem kizárt, hogy Orbán tovább próbál egyensúlyozni, újabb engedményeket téve a szélsőjobbnak.
De önmagában nem ezért rosszabb a magyar helyzet, mint a többi. Hanem két okból: az egyik, hogy a mai magyar politikában sajnos megroppant a balközép, vagyis kicsi az ellensúly, gyenge a demokratikus támasz. A másik pedig, hogy - elsősorban Orbán hibájából - a jobboldalon csak viszonylag kevesen fogják fel, hogy a szélsőjobb mennyire életveszélyes és mennyire szalonképtelen, így egy esetleges mostani irányváltás rendkívül kockázatos. A Fidesz és vezetése ugyanis, miközben egyre inkább maga alá hajtotta a módszeresen felmorzsolt jobboldali erőket, szavakban, gondolkodásban és ideológiában átvette a korábban tőle idegen elemeket és alapelveket. Annyira gondosan ápolgatta és pátyolgatta például a nagy-magyar mítoszt, hogy most nehéz lesz róla leszakadnia. Márpedig világos, hogy a Fidesz, európai kereszténydemokrata, konzervatív pártként egyrészt nem követelheti Trianon revízióját, ahogy a Jobbik egyik vezetője nyíltan is megteszi, másrészt nem lehet nyíltan cigányellenes és antiszemita. A magyar szélsőjobbnak ugyanakkor éppen az lesz az érdeke, hogy minél inkább falhoz állítsa a Fideszt, bebizonyítandó, hogy nem igazi magyar párt, csak sunyi választási érdekből vett át néhány magyarkodó jelszót. Mivel pedig az elmúlt másfél évtizedben a Fideszhez közelálló média valamint néhány szabadszájú fideszes politikus - a kettős beszéd jegyében - lényegében ugyanazt mondta, írta és sugallta, amit ma még bátrabban, durvábban és egyértelműbben a jobbikosok, a jobboldali közönség nem fogja megérteni, hogy miért is táncol vissza a Fidesz, mitől nem mer egyértelműen beszélni, vagy esetleg miért fordul szembe a nála még bátrabbnak látszó Jobbikkal. Valószínűleg ez is magyarázza az egyik fideszes főideológus, Stumpf István figyelmeztetését, hogy a Jobbikot nem szabad szélsőséges pártként kezelni.
Lehet ezzel próbálkozni, csakhogy az a magyar jobboldal Európából való kiiratkozásának az útja, és totálisan elszigetelné Magyarországot. A területi követelésekkel és a nyílt megkülönböztetéssel előálló magyar szélsőjobboldal ugyanis pillanatokon belül mindenkit riadóztat majd Európában, és ha egy magát polgárinak nevező párt ezt nem utasítja el, akkor az egész országnak irány Szerbia. Ezt szerintem Orbán is jól tudja, de azzal is tisztában van, hogy mindenfajta elhatárolódása kíméletlenül szalámizza le a saját támogatói körét. Elvégre az ő Kövér Lászlója mondta azt a minap, lazán erősítve az előítéleteket, hogy tíz újszülöttből hat cigánygyerek, miközben egyrészt ezt nem tartják számon, nem létezik ilyen statisztika, másrészt meg a szociológiai becslések alapján tízből maximum kettő. Ráadásul a jobboldali közönség ennél még durvább cigányozáshoz szokott nemcsak a szélsőséges hírportálokon, de még az úgynevezett jobboldali napilapokban is, ahol például azzal uszítják, hogy 2035-ben Magyar János megy majd segélyt kérni a barna bőrű, vastag aranyláncokkal és karkötőkkel ékesített polgármesterhez, az meg lekezelően beszél neki a társadalmi beilleszkedésről. Vajon hogy lehet ezeknek az olvasóknak elmagyarázni, hogy európai konzervatív pártként nem cigányozunk, nem félkatonai gárdákkal fegyelmezzük a cigányokat, és nem követeljük vissza a Kárpát-medencét, amelynek közös magyar képviseletéről egyébként mi magunk szónokoltunk?
Na ezért tartok attól, hogy nálunk nem az európai folyamatok zajlanak le, hanem a Fidesz sodródik majd tovább a szélsőjobb felé. A bajt súlyosbítja az a másik baj, hogy eltűnt a liberális párt, és rendkívül meggyengült a baloldal. Ahhoz ugyanis, hogy a szélsőjobbot meg lehessen állítani, valamint a jobboldalt vissza lehessen rántani a szélsőjobb ölelő karjaiból, erős, hiteles baloldalra van szükség. Ami ma nincs. A szocialisták jóléti rendszerváltását (ami a családi pótlék megemelésével egyszerű válasz akart lenni a cigányproblémára is) elsöpörte a költségvetési túlköltekezés, majd a világgazdasági válság, és ebbe Gyurcsány is belebukott. Új vezető, új programmal viszont nincs. Hogy ki lehetne a reményt keltő utód, nem tudom, de a programról volna kezdeti elképzelésem. Mindenekelőtt arra kellene azonnali választ adni, amire a Jobbik építkezett: a biztonságérzet romlására és az ebből fakadó cigányellenességre. A kormánynak tehát még a válság közepette is a rendőrséget erősítő lépéseket kell tennie. Mondjuk ötezer új rendőr beállításával, további rendőrőrsök gyors létesítésével. Ha ez 20-30 milliárdba kerül is, akkor sincs idő tétovázásra. A másik alapkérdés pedig hogy a szocialisták hogyan képzelik a megtermelt javak igazságosabb elosztását, a különbségek csökkentését, a megélhetési biztonság megteremtését. Ezt kéne érthető szavakba és tervekbe önteni. De ki kell találniuk a szociáldemokráciát, mielőtt elborít minket a barna sár.
Bolgár György /
