Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Tarzan a mellét döngeti
Orbánt és a Fideszt zavarba hozta a Jobbik átütő sikere. (Zavarba hozott mindenkit ? a többi pártot, a közvélemény-kutatókat, a politikai elemzőket, a médiát ? de minden nem fér bele ebbe a cikkbe, amelynek kereteit még a Fidesz?Jobbik-viszony elemzése is szétfeszítené.) A zavar szerdán, a pártelnökség kétnapos alcsúti ülését követő sajtótájékoztatón mutatkozott meg. Orbán hosszú ideje először tűnt tanácstalannak, amit előadott, az meg egyenesen komikusnak.


2009. Június 13., 06:37

A komikus tanácstalanság helyett a félelmetes határozottság jellemezte őt az elmúlt hónapokban. Legutóbb tavaly ősszel jött zavarba átmenetileg, mikor a világválság kitörése nyomán egy ideig úgy tűnt, vége az őszödi korszaknak: Gyurcsány és a kormány illegitim volta helyett a válságkezelés lesz a téma, ellenfele megtalálja ebben új identitását, ő pedig beleszorul a handabandázó demagóg terméketlenné váló szerepébe. Ám mindez átmeneti jelenségnek bizonyult, Gyurcsány azóta (gyászos körülmények között) lelépett a színről, s Orbán úgy érezhette, már semmit sem kell tennie a választásokig. Ha nem tesz semmit, nem is hibázhat; csak meg kell várnia, míg ölébe hull a hatalom túlérett, kétharmadosnál nagyobbra nőtt, édes gyümölcse.

Ám a Jobbik váratlanul megjelent a fa alatt.

És Orbán ismét elbizonytalanodott. Ezt jelzi maga az alcsúti zsinatolás is, mert mi a csudának kellett volna két napra elvonulni (a vezér szülőhelyére, hol Szent István egykoron Szűz Máriának ajánlotta szegény Magyarországot), ha valóban csak annyi történt, hogy a Fidesz minden Európa-rekordot megdöntve tarolt a választáson, laposra verve a szocikat és lesöpörve az SZDSZ-t?

A Jobbik miatt zsinatoltak két napig. Tán azt várták, megint csuda esik Alcsúton. De nem esett. Két napig vajúdtak az alcsúti hegyek, s egy szánalmas levelet szültek: az MSZP elnökségéhez. Ezt ismertette Orbán a sajtóval. Megszokhattuk már, hogy a vezér kijelentései nincsenek szoros korrelációban a valósággal. (Ő azt mondaná ? másra ?, hogy ?notórius hazudozó?.) De amit most előadott, az a megszokotthoz képest is kilengésnek tűnt.

?Vasárnap a választók megvonták a bizalmat a szocialista párttól, ilyenkor egy demokráciában ki kell írni az előrehozott választásokat? ? szögezte le.

Mi van? Hisz fordítva működik: ?egy demokráciában? a választók a választásokon vonják meg a bizalmat: nem utólag, hanem előzőleg kell tehát kiírni azokat. A múlt század harmincas éveiben egy európai országban divatba jött sorozatban új választásokat kiírni, ám ez rövid úton elvezetett a demokrácia fölszámolásához.

Orbán bizonyára nem erre gondolt, mikor az újabb választás kapcsán ?egy demokráciáról? beszélt. Nyilván a magyar demokráciára gondolt. De akkor beszéljen erről! Itt ugyanis előrehozott választásokat csak akkor lehet kiírni, ha 1. a parlamenti többség úgy dönt, hogy föloszlatja az országgyűlést; 2. 12 hónap leforgása alatt négyszer megvonja a bizalmát a kormánytól; 3. 40 napig nem szavazza meg az államfő miniszterelnök-jelöltjét (28.§ 2. és 3). Az EP-választás után kiírandó országgyűlési választásokról nem rendelkezik a magyar alkotmány. Milyen demokráciáról beszél akkor Orbán? A magáéról? És kiknek? A közjogilag zokniknak? Ha komolyan akarja, miért nem kezdeményezi újra az egyetlen lehetséges úton a parlament föloszlatását?

Vagy már nem gondolja komolyan? Miért? A Jobbik miatt?

A Fideszes vezér szisztematikusan a ?szocialistákat? nevezte meg, mint akiknek nincs joguk erre meg arra. Ez is ködösítés: a hazugság egyik alfaja. Mert nekik persze, hogy nincs joguk törvényt hozni; hazai és nemzetközi szerződéseket kötni, privatizálni. Az alkotmány kimondja: ?Pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak? (3.§ 3.) ? nem kell hát ezzel handabandázni. Ám a parlamentnek s a kormánynak természetesen van joga minderre! Mindaddig, míg többsége van, mindaddig, míg hivatalban van.

Nota bene: Orbánnak nem egy elvesztett európai, de egy elvesztett magyar parlamenti választás (első fordulója) után is volt joga ? mi több: képe is! ?, hogy privatizáljon 12 állami gazdaságot. Pályázat nélkül! A haveroknak ? a felcsútiaknak is. A Medgyessy-kormány nem tudta visszavenni az elkótyavetyélt állami javakat, mert bármily arcátlan volt is a dolog, nem sértették ? legföljebb kijátszották ? a törvényt.

És most éppen Orbán mondja, hogy hatalomra jutva felbont minden szerződést? Mert hiába jogszerű, szerinte ?ellentétes a magyar emberek érdekeivel?? Ő osztja az észt meg az erkölcsöt a szoci rablóknak? Miféle morális megújulás, milyen jogállam lesz ebből?

Nem csak innen tudjuk: semmilyen.

De miért zökkent ki a Fideszes vezér eddigi nyugalmából? Mért döngeti a mellét, mint Tarzan, a dzsungel királya? Hiszen ha így hadonászik, a végén még ellöki magától a tényleg csak karnyújtásnyira lévő koronát! Miért követ el ilyen hibákat? Miért feleli azt a Jobbik előretörését firtató kérdésre, hogy: ?amit én korábban meghirdettem, megvalósult: egy a tábor, egy a zászló?. Nem fél, hogy kinevetik? Tényleg azt hiszi, hogy bármit mondhat, hogy már mindenki hülye?

És miért fújja Navracsicstól Stumpfig azonnal az egész egyetlen tábor azt a képtelen nótát, hogy a Jobbik nem probléma? Sőt nem is szélsőséges, továbbá hogy számukra nem kérdés, őket nem foglalkoztatja ez az egész? Hiszen más se foglalkoztatja őket! Ennyire megijedtek volna?

Persze, nem csoda. Mert a Jobbik az ő hónuk alól kelt ki a tojásból, ahogy ezt igen részletesen és pontosan, elemi tényekkel alátámasztva megírta kitűnő cikkében Vásárhelyi Mária az Élet és Irodalom április 29-i számában (A Fidesz elbitangolt radikálisai). Hisz maga Orbán mondta annak idején, hogy "bátorító szeretettel nézi, amit csinálnak" (Vasárnapi Újság, 2003. május 18).

Igen: mert jó ideig azt csinálták, amit ő. Most is azt csinálják. A politika keresztény fundamentalista alapokra helyezésétől az ellenségnek kinevezett politikai ellenféllel szembeni gyűlöletkeltésig, a börtönnel való fenyegetéséig minden megtalálható a Fidesz repertoárjában, ami ott van a Jobbikéban is. Csak ők már nyíltan cigányoznak és nyíltan zsidóznak. És főleg: önállóan.

És főleg: eredményesen! Na, ez a baj velük.

Nem az árpádsáv és nem a gárda.

Nem szélsőségesek? Ahhoz képest, aki úgy viszonyul az alkotmányhoz, és a jogállamhoz, mint Orbán Alcsúton, nem is! Aki meg az antiszemita Magyar Fórumnak ad interjút, mint Stumpf, annak nyilván csak a Völkischer Beobachter meg az NSDAP szélsőséges ? és ott még valóban nem tartunk.


Debreczeni József /





Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk