A Jobbik, a gárda és a HVIM félhivatalosan már korábban is együttműködtek
A "melegparádé" megakadályozása, jelentős erő mozgósítása árán - egyelőre ennyit lehet tudni a különböző nemzeti-radikális szervezetek összefogásának "nemes" céljáról. A Nemzeti Garancia-találkozón - amelyet Toroczkai László hívott össze - egyebek közt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyár Sereg, a Jobbik és a Magyar Gárda is képviseltette magát. Az összefogás szószólói közt volt neonáci Vér és Becsület tagot is találunk.
2009. Június 18., 05:27
Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi a célja - a meleg felvonulás megakadályozásán túl - a különböző szélsőjobboldali szervezetek összefogásának. Az egyre szaporodó radikális csoportok vezetői a múlt hét végén ültek össze Szegeden, ahol hosszasan tanácskoztak, amelynek eredményeképpen kijelentették: bár nézetkülönbségek vannak köztük, tudnak együtt dolgozni a jövőben. Hogy milyen közös munkáról van szó, nem tudni. A különbségekről szólva az mondható el: az együttműködők közt találunk Európai Parlamentbe bejutott pártot és revizionista, szélsőjobboldali mozgalmat is. Az összejövetelt egyébként Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke kezdeményezte. A "Nemzeti Garancia-találkozón" részt vett a Jobbik elnöke, Vona Gábor; a Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya, Kiss Róbert; a radikális tüntetések egyik szószólója, Budaházy György; a HVIM elnöke, Zagyva Gy. Gyula, illetve a Betyár Sereg szóvivője, Tyirityán Zsolt is.
Utóbbi szervezet szóvivőjének neve egyébként elárulhat egyet, s mást a Betyár Seregről. Tyirityán Zsolt állítólag fontos tagja volt a 2005-ben feloszlatott Vér és Becsület Kulturális Egyesületnek. A bíróság évekkel ezelőtti indoklása szerint a szervezetet azért kellett feloszlatni, mert a rendezvényeiken elhangzó kijelentések sértették a zsidóság és a cigányság méltóságát. A Vér és Becsülethez köthető a Becsület napja elnevezésű rendezvény is. Ezen hivatalosan arra emlékeznek, hogy a magyar és német seregek 1945. február 11-én megpróbáltak kitörni a budai Várat addigra körülvevő szovjet csapatok seregek gyűrűjéből. Az emléknap olyan "sikeres", hogy a magyarok mellett több országból is érkeznek rá bőrfejűek, akik alakzatban, mozdulatlanul hallgatják végig a nem egyszer uszító beszédeket. Nem valószínű, hogy a "szóvivő" világnézete lényegesen változott volna az elmúlt négy évben.
A Betyár Seregről az árulkodó szóvivőn túl egyébként keveset tudni, noha sok riadalmat okozott már. Toroczkai László néhány hónappal ezelőtt hirdette meg a csoportosulás megalakítását. A betyárok közé igaz, küzdősportokban járatos magyarokat várt. Hogy pontosan kik ők, és mit csinálnak: nem tudni. Toroczkai szavai szerint állítólag már hallhattunk róluk a hírekben, ám azon túlmenően, hogy főleg sportesemények kapcsán, nem árult el többet. Azt is tudni ezen túlmenően, hogy sejtekben, egymással laza kapcsolatot ápolva tevékenykednek majd. A felépítésre vonatkozó utalás szintén aggodalomra adhat okot, ilyen formában ugyanis a terrorszervezetek szoktak működni.
A Vér és Becsülethez hasonlóan feloszlatás előtt áll a Magyar Gárda is, amelyről tavaly decemberben első fokon így döntött a Fővárosi Bíróság. A gárdisták most éppen az ellenük indított per másodfokú tárgyalásának megkezdésére várnak. Sokat ugyanakkor már nem kell aludniuk: július 2-ra tűzték ki az első tárgyalási napot. "Érdekesség", hogy a gárda feloszlatásáról szóló elsőfokú döntésben hasonlók voltak hallhatók, mint a Vér és Becsület esetében. Itt az hangzott el, hogy a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület intézményes teret biztosít a Magyar Gárda Mozgalomnak, amelynek rendezvényei félelmet keltenek a romákban és más kisebbségekben is. Ez a bíróság szerint elfogadhatatlan.
A gárda azonban közben tovább is szervezkedik: most éppen a Nemzeti Őrsereggel összefogva kívánnak járőrözni a vidéki településeken. Ezt a minap Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke jelentette be. Ők vigyáznák addig a vidék rendjét, amíg nem alakul meg a - szintén Jobbik által szorgalmazott - csendőrség Magyarországon. A Magyar Gárda eddigi tevékenységét figyelembe véve ez főként a cigánysorokon való felvonulásokat jelentheti majd.
A szervezetek közt egyébként eddig is volt együttműködés, s több kormányellenes, szélsőséges demonstráción is megjelentek már közösen. A szegedi megbeszélés volt ugyanakkor az első hivatalos közös fellépésük. Vona Gábor, Jobbik-elnök már az EP-választás estéjén külön köszönetet mondott - az egyébként általa elnökölt - Magyar Gárdának, de a Toroczkai vezette, 2001-ben alapított, revizionista elnevezésű HVIM-nek is. A Betyár Sereg irányítása eközben Toroczkaihoz köthető. A több átfedést és korábbi megnyilvánulásokat figyelve tehát egyáltalán nem meglepő, hogy a radikálisok végül egy asztalhoz ültek.
NÉPSZAVA Online /























