Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Fel kell venni a kesztyűt
Miközben a kormány, a válságkezelés szakértői kabinetje minden lehetőséget ? értsd: minden módjában álló eszközt ? felhasznál, hogy csökkentse azoknak a ?piacoknak? az aggodalmát, amelyek az államháztartást finanszírozzák, vagy­is a magyarok helyreállt ésszerűségéről igyekszik meggyőzni a külföldi befektetőket, azonközben az ellenzék legnagyobb erejének szócsövei s kivált maga a pártelnök folyamatosan és durván leszólja ezt a gazdaságpolitikát. Legutóbb épp Brüsszelből nyilatkozott a közszolgálati televíziónak, és megint egyszer előadta, hogy a Bajnai-kormány homlokegyenest az ellenkezőjét teszi mindannak, amit Európa fejlett országai a gazdaság élénkítésére megcselekednek. Ők bezzeg ?elengedik? a hiányt, és elsősorban a munkahelyteremtésre összpontosítják a forrásokat, mert tudják, hogy válság idején nem megszorításokra van szükség.


2009. Június 20., 06:55

Mondott persze Orbán Viktor még mást is. Ki tudja, hányadszor elismételte, hogy a Fidesz ötvenhat százalékos győzelme páratlan Európában ? ami ugyan igaz, ám mindig illene említést tenni arról a nyilvánvaló tényről is, hogy ez a kétségtelenül szép választási rekord mindössze harminchat százalékos, azaz másfél évtized honi választásainak legkisebb részvételi aránya mellett született. És a Fideszre leadott, mintegy egymillió-hatszázezer voks egyszersmind jelezte: a korábbról kimutatható Fidesz-bázis csaknem fele távolmaradt az urnáktól. Magyarán, nem a győzelem kétséges, hanem annak soha nem látott mértéke; nemkülönben a belőle fakadó állítás, miszerint ?egy ország mondta, hogy elég?. Nem; a kormányról ezt nem egy ország, hanem választásra jogosult állampolgárainak csupán kevesebb mint húsz százaléka mondta ? volna. Mert ne feledjük: mégiscsak az EP-képviselők listáira szavaztunk, s ezért az uniós választás számaiból nem kalkulálható mechanikus módon a majdani országgyűlési választások várható eredménye.

Beszélt aztán Orbán a szélsőjobbról is, mégpedig megejtően lekicsinyelve annak hazai jelentőségét. Példaként Franciaországot említette, ahol ? úgymond ? még erősebbek is az extremisták, mint minálunk. Nos, nem mintha érdemes volna belebocsátkozni az efféle méricskélésbe, de ha már a Fidesz elnöke így próbálja relativizálni a neonáci veszélyt, mindenesetre jó tudni, hogy a hírhedt Nemzeti Front ibolyaszedő széplelkek gyülekezete a magukat eufemisztikusan csak nemzeti radikálisokként emlegető magyar rokonszervezetekhez képest. Le Pen kifejezetten mérsékelt a Jobbik vezérszónokaihoz mérten; és mégis: a francia konzervatívok a baloldallal egységben utasítanak el vele minden együttműködést. És Le Pen bizonnyal nem De Gaulle szárnyai alól került mai helyére ? ellenben Vona Gábor éppenséggel az egykor Orbán Viktor körül szerveződött polgári körből indult. Úgyhogy érdemes jobban vigyázni a magyar és a francia viszonyok nagyvonalú összevetésével.

De térjünk vissza még néhány szóra a brüsszeli Orbán-interjúnak a gazdasági válsággal kapcsolatos tételeire. Mégpedig azért, mert a már említett tévéműsorban ? amelynek keretében az elnök úr azzal vádolta a kormányt, hogy megátalkodottan nem hajlandó a kríziskezelés sikeres európai mintáit követni ? a következő vendég nem más volt, mint Oszkó Péter pénzügyminiszter. Akivel ugyan a vagyonadó témakörében tervezték a beszélgetést, ám mielőtt bement a stúdióba, nyilván jól hallotta a Fidesz elnökének kormányvádló állításait. Mégsem adta ennek tanújelét ? feltehetően abból a finnyás megfontolásból, hogy ő egy szakértői kormány minisztere, akitől nem várható el a politikai vitapozíció.

A probléma azonban az, hogy bármit gondol magáról ? vagy az ellenzék véleményének színvonaláról ? a pénzügyminiszter, a saját kompetenciájába tartozó témában semmiképp sem térhet ki egy mégoly váratlan verbális ütközés elől sem. Nem utolsósorban azért, mert nem csupán a saját hiteléért, de a kormány politikájáért is helyt kell állnia. Ezt a kommunikációs kötelezettséget a kabinet egyetlen tagja sem háríthatja el magától ? és úgy látszik, valakinek erre figyelmeztetnie kellene őket.

Az ellenzéki demagógia különféle megnyilvánulásaira a kormányoldalnak lehetőleg azonnal reagálnia kell; kivált olyankor, amikor arra éppen egy tárcavezetőnek nyílik lehetősége. Oszkó azon melegében és roppant egyszerűen cáfolhatta volna Orbán kijelentéseit, hiszen nem kétséges, hogy az általa követelt terápiába végképp belerokkannánk. Az európai országok közül tudvalévően csak azok engedik meg maguknak az államháztartási hiány növekedését, amelyek gazdasági potenciáljában erre kellő fedezet rejlik; ám ha a belső tőkeinvesztícióra képtelen Magyarország is ezt tenné, drámaian meggyengülne a forint, s a kamatfelár vállalhatatlanul megdrágítaná a hiteleket. A bizalmukat vesztett piacok pedig nem finanszíroznák többé a költségvetést. A fiskális fegyelem betartása tehát nem véletlenül előfeltétele az IMF segítségének: hiába mondja Orbán Viktor, hogy ő majd kedvezőbb paramétereket ér el a Valutaalappal tervezett tárgyalásain. Ugyanakkor az unió sem enged a konvergencia-program vállalásaiból ? ha be akarunk jutni az euróövezetbe, el kell kerülnünk az úgynevezett túlzott deficiteljárást.

Legyen bármily lehangoló, hogy ilyen nyilvánvaló összefüggésekre újra meg újra, unos-untig fel kell hívni a közfigyelmet, de hát az ismétlés, kivált az igazság ismétlése mégiscsak a tudás anyja. A kormányzati kommunikáció semmilyen szinten nem tűri a restséget ? a miniszterekét pedig már csak azért is a legkevésbé, mert a tárcák vagy egyáltalán nem rendelkeznek szóvivőkkel, vagy csupán a feladatukra jobbára alkalmatlan amatőrökkel.

Fájdalom, ma úgy áll a helyzet, hogy a kormány nem képes a közvélemény hathatós tájékoztatására, a minisztériumok pedig még kevésbé. Ennek azonban nem kizárólag személyi okai vannak. Régóta rossz a politikusi szemlélet: a társadalmi és médiakommunikáció jelentőségének lebecsülése. Ezért, hogy a balliberális governatúra ezen a téren ? a saját hibájából ? mindig hátrányt szenvedett, a szakértői kormány pedig megörökölte azt.

Végzetes hiba, ha a huszonnegyedik órában sem hajlandó másként gondolkodni.


Mészáros Tamás /





Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk