Min: 18 °C
Max: 22 °C
Min: 6 °C
Max: 11 °C
Belépés
Regisztráció
Előfizetés
Nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában megerősödött a szélsőjobboldal
Bajnai Gordon szerint minden demokratikus erőnek - pártállástól függetlenül - kötelessége fellépni a szélsőséges eszmék ellen. Az MTI-nek adott nyilatkozatában a miniszterelnök méltatlan, lehangoló és gyalázatos cselekedetnek nevezte, hogy ismeretlenek disznólábakat tettek a pesti rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe és a holokauszt tagadását tiltó törvény elfogadását sürgette.


2009. Június 21., 10:57

A kormányfő véleménye szerint az európai parlamenti választások eredményéből látszik, hogy nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában megerősödött a szélsőjobboldal. Hozzátette: a magyarok számára ez szokatlan esemény volt, amelyet figyelmeztető jelnek kell tekinteni. A Jobbik nem egyszerűen csak mandátumot szerzett, hanem egyből 15 százalékos eredményt is elért, igaz nagyon alacsony részvétel mellett - mondta.

Bajnai Gordon hangsúlyozta: a kormány a leghatározottabban elutasítja a Jobbik által képviselt ideológiát és a párt által megfogalmazott üzeneteket. "Ezek a nézetek ellentétesek Magyarország érdekeivel és ártanak az országnak. Ártanak annak a bizalomnak, amelyet megpróbálunk Magyarország iránt újjáépíteni. A Jobbik nézetei veszélyt jelentenek a magyar demokráciára, és ez a veszély nagyobb, mint az elmúlt húsz évben bármikor" - jelentette ki.

Egy nappal Izraelbe indulása előtt a miniszterelnök méltatlan, lehangoló és gyalázatos cselekedetnek nevezte, hogy ismeretlenek disznólábakat tettek a pesti rakparton található holokauszt-emlékmű cipőibe. Ennek kapcsán kiemelte, hogy a kormánynak világos az álláspontja: támogatja azt a törvényt, amely tiltaná a holokauszttagadást Magyarországon.

A kormányfő veszélynek tartja, hogy a Jobbik előretörésével olyan ordas eszmék szabadulhatnak ki és kerülhetnek a közbeszédbe, a hétköznapokba, amelyeket egyébként karanténba kellene zárni. Magyarországon ennek érdekében a mainál sokkal markánsabb fellépésre van szükség - hangoztatta a politikus. Úgy látja, minden demokratikus pártnak kötelessége együtt, és külön-külön is, hogy fellépjen a szélsőségek ellen. Mint mondta, ennek meg kell találni a jogi eszközeit, de legalább ennyire fontos például ennek megjelenése az oktatás és a nevelés területén.

Bajnai Gordon úgy fogalmazott: minden parlamenti erőnek felelőssége van abban, hogy egyes létező társadalmi problémákról, a vezető politikai pártok hosszú ideje egyszerűen nem beszélnek vagy nem találnak ezekre megoldást. A Jobbik helyenként valódi problémákat is felvet, csak azokra borzasztó, gyalázatos megoldásokat javasol - mondta. Véleménye szerint ezekről beszélni kell, és európai, demokratikus válaszokat, megoldásokat kell találni rájuk.

Bajnai Gordon biztos benne, hogy a szélsőjobboldal kérdése előkerül kedden kezdődő hivatalos izraeli látogatása során is. "Az első mondat mindig az elhatárolódásé kell, hogy legyen: a kormány elítéli ezeket az eszméket és megpróbálja karanténba zárni" - közölte. Hozzátette: ebben a helyzetben azt is meg kell mondani, hogy a kormány mit akar tenni a szélsőjobboldali eszmék további térnyerése ellen. Ide sorolta egyebek között a holokauszt tagadását tiltó törvény parlamenti elfogadtatását, valamint a Büntető törvénykönyv szigorítását.


MTI





Az elmúlt 24 óra friss hírei >>>
2010. Szeptember 03, Péntek 05:01
Az önkormányzati választásokat követően több megyében, hét budapesti kerületben és harmincnál több városban menesztik a rendőri vezetőket - értesült a Népszava. A radikális személycseréket indoklás nélkül hajthatja végre a főkapitány, Hatala József. >>>
101 éve született Fejtő Ferenc. >>>
Látogatásakor kormányfői szinten nem fogadják a Dalai Lámát. >>>
Magyarország halasztási kérelmére egy éve nem válaszol az Európai Bizottság. >>>
baleset | önkormányzati választás | Franciaország | Irak | Oroszország | gazdaság | euró | Izrael | LMP | Németország | roma | Afganisztán | tőzsde | Kína | árvíz | ajánlószelvény | futball | választás | Fidesz | forint | Szlovákia | MSZP | EU | foci | Jobbik | árfolyam | Sukoró | USA | kampány | Magyarország
 Az LMP hirtelen nagyon sok cédulát kap + hang...
 Zavarodottság az LMP-nél
 Fejtő Ferencre emlékeztünk