Még az MNB is csökkenő jövedelmeket vár a cafetéria átalakításától

2018.07.13

A szakszervezetnek coki, a képviselőknek emelés

A cafetéria adóztatási szabályainak változása miatt az érintett dolgozók évi nettó jövedelme 80-90 ezer forinttal csökken.

2018.07.12

Cafeteria: a parlamentben meg sem hallgatták a dolgozók véleményét

Kordás László szakszervezeti vezető is véleményezte volna a kormány cafeteriaelemeket sújtó adócsomagját, de nem hallgatták meg a törvényalkotási bizottság ülésén. Kordás ellenállást ígér, az MSZP támogatja.

2018.07.11

Cafeteria: Szinte mindenki veszítene a szigorításon

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökével találkozott Tóth Bertalan. Az MSZP támogatja az érdekképviseleteket, és igyekszik megakadályozni a a munkavállalók sérelmét.

2018.07.10

Még nincs lefutva a cafeteria

Vizsgálja a kormány a munkaadói és a munkavállalói szervezetek cafeteriával kapcsolatos javaslatainak költségvonzatát – tájékoztatta lapunkat a Versenyszféra Konzultációs Fórumának keddi egyeztetését követően Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Nem akarásnak nyögés a vége

Varga Mihály pénzügyminiszter június 13-án szerdán nyújtotta be a 2019. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot a Parlamentnek

2018.07.09

Cafeteria: a kormány hajthatatlan, a MASZSZ tüntetni is kész

Egyetlen ellenzéki képviselői módosító indítványt sem fogadtak el a kormánypárti többséggel működő parlamenti bizottságok. A MASZSZ megfelelő támogatottság esetén kész tüntetéseket szervezni a kormányhivatalok elé.

2018.07.04

Lógjak vagy éhezzek?

A cafetéria tervezett módosítása heves vitát váltott ki, még Orbán Viktor is kénytelen volt megszólalni az ügyben.

2018.06.30

Senki nem kérte, mégis módosul a cafeteria

A cafeteria legfontosabb ismérvét, a választhatóságot szüntetné meg a kormány a rendszer átalakításával. A dolgozók egyértelműen rosszabbul járnának, de az eddigi társadalmi célok is feledésbe merültek.

2018.06.29

Vége a komédiának?

Csaknem hat évvel ezelőtt, 2012 novemberében - a néhai Népszabadság hasábjain „Finita la commedia?” című írásomban - már firtattam: „A kérdés az, hogy meddig komédiázik a magyar gazdasági kormányzat a több évtizedes múltra visszatekintő, méltán népszerű hazai cafeteria szisztémával? Tényleg megszületett már a „bölcs” döntés a béren kívüli juttatások megsemmisítéséről, vagy miután nyíltan eltörölni nem merik, a konstrukció lassú, sok szenvedéssel járó kivéreztetését választják?” Az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat szerint a béren kívüli juttatások döntő többségének jövőre növekedni fog az adóterhe.

2018.06.26

Cafeteria - Varga szerint még nincs lefutva a módosítás

A kormány a parlamenti vita eredményétől teszi függővé, hogy miképpen változtatnak a béren kívüli juttatások rendszerén - lehet, hogy engednek.

2018.06.25

Rámozdultak a szakszervezetek a cafeteria megszűnésére

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) egyeztetést kezdeményezett a cafeteria adóztatásának tervezett változtatásairól a parlamenti pártok frakcióvezetőivel és az országgyűlési bizottságok vezetőivel, még az adótörvények elfogadása előtt - közölte a munkavállalói érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.

Kártyajáték

Ahol vágják a fát, ott bizony hullik a forgács! Emellett köll a bevétel az ország kasszájába. Megmondta a miniszterelnök, hogy válság közeleg

2018.06.22

Kordás László: jövedelemcsökkenést jelent a cafetériamegvonás

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a többi érdekvédelmi tömörüléssel egyeztetett javaslatokat akar letenni jövő hétfőn a kormány asztalára a 2019-es adótörvényekről és költségvetésről – jelentette ki Kordás László elnök a szervezet tegnapi elnökségi ülése után.

2018.06.20

Cafeteria - Bajba kerülhetnek a fiatal munkavállalók

Jövőre megszűnhet több adómentesen adható cafetéria-juttatás jogcíme, ha a jelenlegi formájában fogadja el az Országgyűlés a 2019-es adótörvény módosítására benyújtott javaslatokat.

Búcsúzhatunk a legtöbb cafeteria elemtől

A kormány egy huszárvágással szüntetné meg a cafeteria juttatások többségét, csak a SZÉP-kártyát tartanák meg.

2018.01.22

A munkavállalók ezt a béren kívüli juttatást választanák

A következő napokban kell dönteniük a munkavállalóknak a munkáltatójuk által ajánlott idei cafeteria-csomagjukról. 

2017.12.12

Kisebb teher a cafeterián

 Olcsóbb lesz a munkáltatónak jövőre cafeteriát adni, átvállalható a diákhitel-törlesztőrészlet és növelhető a lakhatási támogatás is.

2017.07.05

Cafeteria

Egy korábbi hír szerint a Jahn Ferenc kórház egyik osztályáról állítólag kiléptek a nővérek, hogy a szomszédos bútoráruházba szegődjenek el, mert ott jóval több a cafeteria.

2017.03.24

Kormányközelinek mondott cég jelent meg a letarolt piacon

Megvette az eddig francia tulajdonú Sodexo Magyarország Szolgáltatót és a cég százszázalékos tulajdonában álló Zóna Vendéglátót a Hungast Holding - közölte pénteken a Világgazdaság.

2017.01.02

Így adózunk 2017-ben

Idén is jelentős mértékben változtak a béren kívüli juttatások szabályai, emellett a társasági adó kulcsa és néhány alapvető élelmiszer, valamint a vendéglátói és internetszolgáltatások áfája mérséklődött, emellett az eho-befizetési kötelezettség csak a banki befektetéseknél szűnt meg, hogy csak néhányat említsünk a 2017-re vonatkozó, számos törvénycsomagban megbúvó változásokból.

2016.12.29

Focimeccsre adómentesen kaphat jegyet

Jövőre szűkül a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatások köre, és számos elemet átsoroltak a magasabb adóterhet viselő egyes meghatározott juttatások kategóriájába, igaz az utóbbiak után fizetendő közterhek mértéke így is csökken - hívja fel a figyelmet a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat csütörtöki közleményében.

2016.12.20

Pofonutalvány

Helybe ment a pofonért - mondanák baráti körömben a kormánynak szóló legutóbbi büntetésről hallva.

2016.12.19

Cafeteria - 7 milliárdos büntetés Magyarországnak

A második pofont is megkapta az Orbán kormány, amiért 2012-ben kiszorította a magyar piacról a francia étkezési utalványokkal foglakozó cégeket. 

2016.12.17

Kigolyózott cafeteriások - Több milliárdba kerül a kormány húzása

A Világbanknál működő nemzetközi vitarendező szervezet, az International Center for Settlement of Investment Disputes (ICSID) december 13-án 23 millió euró kártérítést ítélt meg az Edenred nevű, étkezési utalványokal foglalkozó francia cégnek, a Ticket Restaurant márka tulajdonosának.

2016.12.07

Kisebb adó a cafeterián

A parlament előtt levő adócsomag egyik meglepetése, hogy az egészségügyi hozzájárulás (eho) mértékét 5 százalékkal csökkentik, így annak felső kulcsa 22 százalék lesz jövőre.

2016.11.24

Ellehetetlenülhet a cafetéria - Hamis indokok

A legnépszerűbb béren kívüli juttatások közterhe magasabb lesz 2017. január 1-jétől

2016.10.14

Legyűrte az államot a szakszervezet az egri kórházban

Az elmúlt évek legnagyobb szakszervezeti sikere: az érdekvédelem 24 és félhavi cafeteriát, dolgozónként összesen kéthavi bérnek megfelelő összeget harcolt ki, 3 évre visszamenőleg az állami fenntartású egri Markhot Ferenc kórház 1500 dolgozójának – állapodott meg csütörtök este más szervezetekkel együtt a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), az Egri Ápolás Szakszervezet és a kórház fenntartója.

2016.10.10

Jövőre még biztosan lesz SZÉP kártya

A Magyar Turisztikai Ügynökség határozottan cáfolta a sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a kabinet a SZÉP kártya megszüntetéséről döntött volna.

2016.09.27

Megegyeztek a cafeteria kifizetéséről

Peren kívüli megállapodás született az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóinak járó cafeteria kifizetéséről hétfőn az érdekképviseletek és az intézmény között.

2016.08.25

Alig terveznek cafeteriát a kisebb cégek

Jövőre nagyítóval kell majd keresni a béren kívüli juttatást nyújtó vállalkozásokat – derül ki a K&H tegnap ismertetett kkv bizalmi index adataiból. 

2016.07.30

Kevesebben juthatnak cafetériához

Hétfőtől lép életbe a lakáscélú munkáltatói támogatás változása.

2016.06.24

Úgy adtak, hogy valójában elvettek

Az egyszerű dolgozók nem értik a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. matematikáját

2016.06.09

Cafeteria: száműzik az öngondoskodást

Lemondott a kormány az irányított fogyasztás ösztönzésről a cafeteria rendszer átalakításával.

2016.06.08

Cafeteria egyenlő "látszat béremelés"?

 Az LMP frakcióvezető-helyettese a béren kívüli juttatások szélesebb körű felhasználhatóságát szorgalmazza, bírálva a kormányzatot, amely a jövő évi adótörvényekben szűkítette azt.

2016.06.03

Cafeteria - Döntöttek a készpénzesítésről

Álságos egyeztetések után a kormány tegnap az adótörvény-módosítások részeként benyújtotta a parlament törvényalkotási bizottságához a jövő évi cafeteria-szabályokat.

2016.06.02

Itt az új cafeteria szabályozás

Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat SZÉP-kártyára a munkáltató, ezt tartalmazza a kormány által a parlamentnek benyújtott új cafeteria szabályozás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

2016.06.01

Félmilliárdot követelnek az egri kórháztól a dolgozók

Egyszerre 700 keresetet nyújtott be a visszatartott cafeteria miatt az egri Markhot Ferenc Kórház ellen a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke szerdán a helyi bíróságon, a tét csaknem félmilliárd forint.

Cafeteria - Évi százezret kaphatunk készpénzben

Elkészítette a béren kívüli juttatások átalakításáról szóló javaslatát a Nemzetgazdasági Minisztérium – írja a Magyar Idők.

2016.05.31

Cafeteria - Új ötlet az önkéntes pénztáraktól

Önálló jogcímen kér támogatást az öngondoskodáshoz a cafeteriarendszer várható átalakítása során az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).