2018.06.29

EU-csúcs: elégedett politikusok, aggályos helyzetű menekültek

Közös zárónyilatkozatot fogadott el az uniós csúcs Brüsszelben, amelyből minden tagország a neki kedvenc bekezdést idézheti.

2018.06.28

EU-csúcs: késik a dublini reform

Az Európai Unió a Törökországgal 2016-ban megkötött migrációs paktumhoz hasonló megállapodásokat kötne egyes észak-afrikai kibocsátó, illetve tranzit országokkal a menekülthullám megállítására - egyebek mellett erről tárgyaltak a tagállamok állam- és kormányfői csütörtökön kezdődött másfél napos brüsszeli találkozójukon.

2016.10.15

V4-csúcs - Duda szerint van esély kompromisszumra a menekültügyben

A migráció témájában változik a nyugat-európai politikusok gondolkodása, nemzeti érdekeket áthidalva Európában ez ügyben kompromisszumra lehet jutni - ezt hangoztatta Andrzej Duda lengyel elnök szombaton a délkelet-lengyelországi Rzeszówban, a visegrádi csoport (V4) államfőinek csúcstalálkozóján.

2016.08.15

Német-orosz külügyminiszteri csúcs

Elsősorban Ukrajna és Szíria kérdése kerül ma szóba Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter és orosz kollégája, Szergej Lavrov jekatyerinburgi tanácskozásán – közölte a berlini külügyminisztérium.

2016.07.21

Orbán a V4-csúcson - Az EU már csak "regionális szereplő"

Az Európai Unió drámai pillanatokat él át, ugyanis Nagy-Britannia kilépése miatt elvesztette globális vezető szerepét - sopánkodott Orbán Viktor a visegrádi országcsoport (V4 - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) kormányfőinek csütörtökön Varsóban tartott csúcstalálkozója utáni sajtótájékoztatón.

2016.04.02

Szijjártó vállalást tett Washingtonban - Obama záróbeszéde

Magyarország a kibernetikai védelem fejlesztését vállalta a pénteken zárult, a nukleáris biztonságról szóló washingtoni csúcsértekezleten, amelynek végén a részt vevő államok vállalásokat fogalmaztak meg és záródokumentumot fogadtak el - tájékoztatta az MTI-t Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2015.11.29

Brüsszeli csúcs - Orbán diadalmas

Fizetni hajlandóak vagyunk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el - ezt Orbán Viktor miniszterelnök szögezte le az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozója előtt, majd a tanácskozás után elújságolta: világos garanciát kaptunk, hogy nem kell elfogadnunk kötelező betelepítésként a Törökországból áthozott migránsokat.

2015.09.04

A migrációról tárgyalnak a rendkívüli V4-es kormányfői csúcson

A jelenlegi migrációs válság az egyetlen témája annak a rendkívüli visegrádi miniszterelnöki csúcstalálkozónak, amely péntek délután kezdődött Prágában.

2014.10.24

Véget ért az uniós csúcs

Az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács ülése péntek kora délután véget ért, majd megkezdődött az eurózóna tagállamainak csúcstalálkozója.

2014.06.27

A többség Juncker mellett, délután döntés

David Cameron brit miniszterelnök és Orbán Viktor magyar kormányfő továbbra is úgy véli, hogy Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő nem a megfelelő személy az Európai Bizottság elnöki tisztségére, de úgy tűnik, ezzel kisebbségben maradnak  a brüsszeli csúcson.