2018.07.12

Cafeteria: a parlamentben meg sem hallgatták a dolgozók véleményét

Kordás László szakszervezeti vezető is véleményezte volna a kormány cafeteriaelemeket sújtó adócsomagját, de nem hallgatták meg a törvényalkotási bizottság ülésén. Kordás ellenállást ígér, az MSZP támogatja.

2018.06.22

Kordás László: jövedelemcsökkenést jelent a cafetériamegvonás

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a többi érdekvédelmi tömörüléssel egyeztetett javaslatokat akar letenni jövő hétfőn a kormány asztalára a 2019-es adótörvényekről és költségvetésről – jelentette ki Kordás László elnök a szervezet tegnapi elnökségi ülése után.

2018.05.31

Legalább 117 ezres minimálbért vár a Szakszervezeti Szövetség

A minimálbér nettó értékének a következő években el kell érnie, illetve meg kell haladnia a 117 000 forintot - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke csütörtökön, tájékoztat az MTI.

2018.02.12

Kordás László: Ne a cipőnk orrát nézzük!

A munkavállalóknak a választáson induló pártokkal szemben megfogalmazott elvárásait összegzi a Magyar Szakszervezeti Szövetség most megjelent Fehér könyve.

2017.03.13

"A hatalom a tőke oldalára állt"

Keményen nekimegy a kormány munkajogi és adópolitikájának a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke.

2016.11.11

Harcolnak a létminimumért

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ma délutáni ülésére Varga Mihály tegnap reggel váratlanul meghívta a versenyszférában nem érdekelt szakszervezeti tömörüléseket és Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét is.

2016.06.03
2016.05.06

Vasárnap - Emelt pótlékról vitáznak

Két szakszervezeti tömörülés és egy meghatározó munkaadói szervezet kiáll amellett, hogy a boltok vasárnapi újranyitásával a dolgozóknak jár a 100 százalékos bérpótlék.

2016.02.24

Nincs számszerű bérajánlás

Képtelenek voltak a munka világának képviselői megállapodni az idei bérajánlásról.

2016.01.09

A kormány teremti meg a sztrájk alapját

Levélben kérte a nemzetgazdasági tárcától a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ), hogy kezdődjenek meg a háromoldalú tárgyalások a sztrájktörvény és a munka törvénykönyve módosításáról, továbbá a korhatár előtti nyugdíjak új feltételrendszerének kidolgozásáról.

2015.09.02

Férfi 40: Kordás beleáll az aláírásgyűjtésbe

Továbbra is gyűjtik az aláírásokat a népszavazás kiírásához, már ötvenezer körül van az összegyűjtött szignók száma - mondta Kordás László az MTI-nek miután Dessewffy Alice ügyvéd panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz (Ab) magánszemélyek és nőszervezetek megbízásából, megtámadva a Kúria döntését, amely jóváhagyta a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést.

2015.02.27

Elnököt választott az új szakszervezeti szövetség

Kordás Lászlót választották a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSZSZ) elnökévé, alelnökévé pedig Székely Tamást a következő négy évre a küldöttek a szövetség pénteki, első kongresszusán.

2013.12.12

Közmunkás béremelés - Senkivel sem egyeztetett a kormány

Sem a szakszervezetekkel, sem a munkaadókkal nem egyeztetett a kormány a közmunkások bérének emeléséről - jelentette ki lapunknak Kordás László, a Közmunkások Szakszervezetének főtitkára.