2018.07.13

Három autó karambolozott az M7-esen

Az egyik jármű utasához mentőket is kértek a helyszínre.

2018.07.11

Megütötte a mentőápolót egy férfi Mezőgyánban

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítanak eljárást.

2018.07.10

Meghalt egy medencébe esett kisfiú Mosonszentmiklóson

A szülők mentőt hívtak, de a kisgyerek a kórházba szállítást követően életét vesztette.

2018.07.02

Ez a betegnek is fájni fog

Létszámstopot vezettek be az EMMI háttérintézményeinél, köztük az Országos Mentőszolgálatnál is. A mentőknél most sincs elég orvos, ápoló, gépkocsivezető.

2018.06.25

A mentők segítettek világra egy babát Egyeken

Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az egyeki mentőket egy szüléshez riasztották a hétvégén.

2018.06.22

Kevesebb a főállású orvos a mentőszolgálatnál

Négy év alatt kétszázról 159-re csökkent az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) státuszban dolgozó orvosok létszáma – írja a 24

Óriási pofonnal köszönte meg a mentők segítségét egy budapesti nő

Péntek hajnalban kétségbe esve kérte a mentők segítségét egy férfi Budapesten, mivel barátnője az elfogyasztott alkohol mennyisége miatt elaludt, sőt ébreszthetetlenné vált.

2018.06.21

A HÉV alá szorult egy ember Budakalásznál

Budakalászra, a Vasútsorra riasztották a fővárosi hivatásos és a pomázi önkormányzati tűzoltókat.

2018.06.05

Agyvérzést kapott Paudits Béla

Agyvérzést kapott Paudits Béla, a Jászai Mari-díjas színész hétfőn, az otthonában lett rosszul –

2018.03.10

Saját infarktusát kezelte a mentős

Saját szívinfarktusát kezelte sikeresen egy mentős Ausztráliában. A helyi

2018.01.13

Beteget szállító mentőautó karambolozott Abánál

Beteget szállító mentőautó ütközött egy személyautóval szombat délben a 63-as főúton, Aba külterületén - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

2018.01.05

Az út szélén hagyottak - Sárba ragadt a mentő a településszélen

Most komolyan: kezdjük megint sorolni, hogy mikre, milyen ostobaságokra szórja a pénzt az Orbán-kormány? Vegyük csak a tegnapi hírt.

2017.05.15

Mentők - A kormány "hitegette" az alulfizetett dolgozókat

A napirend elfogadása után az interpellációkkal folytatta munkáját az Országgyűlés hétfőn. A képviselők többek között a mentősök béremeléséről tettek fel kérdéseket

2017.05.12

A mentők főigazgatója nem érti, miért a tiltakozás

Rendkívüli elnökségi ülésen dönt szombaton a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ), valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) a május végére tervezett demonstráció részleteiről - mondta a Népszavának Kusper Zsolt, a MOMSZ elnöke.

Két mentőautó karambolozott a XVI. kerületben

Mentőautó ütközött egy betegszállítóval Budapest XVI. kerületében péntek reggel, a balesetben két mentős könnyebben megsérült - közölte az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

2017.04.30

Mentő karambolozott a Váci úton

Mentőautó karambolozott vasárnap délután a főváros XIII. kerületben. A balesetben senki sem sérült meg, de a Váci úton torlódás alakult ki - közölte a rendőrség .

2017.03.14

Zebrán gázolt halálra egy fiatalt a mentő - Vizsgálat indul

Gyanúsítottként hallgatták ki azt a mentőautó-sofőrt, aki a zebrán elgázolt egy 16 éves lányt tavaly novemberben Békéscsabán - tájékoztatott a Békés Megyei Főügyészség.

2016.11.27

Rohamot kapott a moziban Zámbó Krisztián, mentő vitte kórházba

Az eset a budapesti Aréna Plázában történt.Péntek este olyan dolog történt velem, ami még soha

2016.08.03

Megkéselt egy mentőt a 16 éves budapesti fiú

Mentő megkéselése miatt emelt vádat egy 16 éves fiú ellen a Fővárosi Főügyészség - közölte a vádhatóság szerdán.

2016.04.15

Száguldó mentő súlyos karambolja a fővárosban - Fotók

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó péntek délelőtt Budapesten, a balesetben megsérült a mentőautó személyzete is - közölte az Országos Mentőszolgálat.

2015.12.17

Brutális: megverte a mentősöket, egyiküknek eltört az orra is

Durván bántalmazta az anyját ellátó mentőket egy férfi Tatán, az egyiküknek eltörött az orra is - írta az Országos Mentőszolgálat közleményében.

2015.12.11

Rommá tört autók, mentő a tömegbalesetben az M5-ösön - Fotók!

Több autó és egy mentő is összeütközött az M5-ös autópálya fővárosi, bevezető szakaszán péntek reggel, négyen megsérültek - közölte a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat.

2015.11.05

Nem került előzetesbe a mentőápolót megszúró tizenéves

A bíróság házi őrizetbe helyezte csütörtökön azt a férfit, aki kedden megszúrt egy mentőápolót Budapesten - közölte a BRFK kommunikációs szolgálata.     

2015.10.20

Mentő elé hajtott - Halálos tömegbaleset Nyíregyházán

Meghalt a kórházban az egyik sérültje a kedd délutáni, Nyíregyházán történt tömeges balesetnek, amelyben megkülönböztetett jelzéssel haladó mentőautó és három személygépkocsi ütközött - közölte az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi régiójának orvosigazgatója.

2015.09.18

Életuntak, eltűntek, betegek

B. Kálmán 51 éves bányafölügyelő, akit évekkel ezelőtt nyugdíjaztak, a Bors-utca 24

2015.09.11

Egyre jobban lassulnak a mentők

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) saját statisztikája szerint az év első felében a mintegy félmillió sürgősségi hívásra országos átlagban az esetek 68-69 százalékában sikerült tartani a 15 perces normaidőt - számolt be a Népszabadság.

2015.09.10

Elkeseredett mentős mászott fel az adótoronyra

Csütörtök reggel a Tolna megyei mentőszolgálat egyik dolgozója felmászott a szekszárdi mentőállomás udvarán álló távközlési adótoronyra, és egészen este 8-ig le sem jött onnan - írja a nol.

2015.05.06

Mentő csapódott egy kamionba az M1-esnél, többen súlyosan sérültek - Fotók!

Mentőautó és tehergépkocsi ütközött össze szerda reggel a 1101-es számú úton, az M1-es autópálya herceghalmi lehajtója közelében.

2015.04.08

Állatszállító kamion és mentő ütközött (fotó!)

Szarvasmarhákat kellett menteni egy árokba borult kamionból Fülöpházánál. A jármű egy mentőautóval ütközött, mielőtt letért az útról. A balesetben személyi sérülés nem történt, az állatok közül négy megsebesült. 

2015.01.23

Csúnyán átverték a mentősöket

Ma délelőtt segélyhívás érkezett az Országos Mentőszolgálathoz, melyben a telefonáló azt állította, hogy Balatonalmádiban egy kukában egy szatyorba csomagolt, síró újszülöttet találtak - írta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója sajtóközleményében.

2015.01.19

Kigyulladt a Westendnél egy mentőautó (videó!)

Az Index hírportál olvasója észlelte, hogy vasárnap késő este a Westend hátsó kijáratánál egy petárdarobbanáshoz hasonló hangot lehetett hallani.

2015.01.02

"Ne zaklassuk már őket" - Megint késve ért a mentő

"A férfi pár perccel azelőtt eshetett el, hogy odaértem. Arccal előre bukva, mankója mellette

2014.12.08

Halál a lépcsőházban - erősít Budapesten a mentőszolgálat

A főváros körüli településekről vezényelnek egységeket a budapesti mentés problémáinak enyhítésére– tudta meg a Népszabadság.

2014.10.27

Mentőautó karambolozott Budapesten

Egy mentőautó és egy személyautó ütközött össze Budapesten a VIII. kerületben a Kerepesi út és a Százados út sarkánál - közölte honlapján hétfő kora reggel a rendőrség. 

2014.07.22

Árokba sodródott egy mentőautó Tiszavasvárinál - Fotó

 Árokba sodródott egy mentőautó Tiszavasvári-Józsefházánál a 36-os számú főúton kedden, a balesetben hárman sérültek meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

2014.04.29

Minden tizenegyedik gyermek koraszülött hazánkban

Két, összesen közel 74 millió forint értékű, a szakszerű koraszülött-mentéshez elengedhetetlenül szükséges felszereléssel kibővített mentőautót vehetett át a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány kedden Budapesten.

2014.02.21

Elnyelte a sár a beteghez siető mentőautót

Megsüllyedt a talaj egy beteghez siető mentőautó alatt a Győr-Moson-Sopron megyei Máriakalnokon. A járművet a tűzoltók vontatták ki a gödörből.

2013.12.23

A Jobbik feljelentette a Gyermekrák Alapítványt

A Jobbik pénteken feljelentést tett a Gyermekrák Alapítvány ügyében a Legfőbb Ügyészségen hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt - jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Szilágyi György.

2013.11.28

Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos

Ha mentőt hívunk, tényleg - mint azt Szócska Miklós mondta - mindannyian a gondviselés kezében vagyunk?

2013.10.22

Agyvérzéses vasutas

Kollégái egy napig átléptek rajta, ettek, pihentek mellette, majd a műszakjuk végén hazamentek, pedig a hegyeshalmi vasútállomás kocsivizsgálója agyvérzéssel feküdt a munkahelyén.