2018.05.29

Munkahely - Nem vész el, csak átalakul

A magyar munkavállalók több mint felét, közülük is elsősorban az alacsonyabb keresetűeket fogja érinteni bő egy évtizeden belül az automatizáció.

2017.11.03

A magyarok fele otthagyná munkahelyét

Három év után már a kilépésen gondolkodnak a magyar munkavállalók, és rohamosan csökken a munkahely iránti elkötelezettségük – derül ki az Aon Hewitt humánerőforrás-tanácsadó legfrissebb felméréséből, amelynek során 95 cég közel 50 ezer dolgozóját kérdezték meg.

2017.10.28

Meixner Zoltán: Digitális hejehuja! (És az állásunkkal mi lesz?)

Egyre többször szembesülünk azzal, hogy a munkahelyek úgy képesek fenntartani korábbi tevékenységüket, hogy kisebb létszámmal gond nélkül működnek tovább.

2017.06.06

Paks2 - "A Fidesz külföldieknek hoz létre munkahelyeket!"

Az LMP szerint a paksi új blokkok építése rövid időre és koncentrált területen, számos külföldi számára hozna létre munkahelyeket.

2017.04.03

Tízezer sosem volt pécsi állás nyomában

Pécsen az utóbbi öt évben tízezer új munkahely született, állítja az OK!Pécs internetes hírportál. A lapot a város polgármesteri hivatala tájékoztatta a foglalkoztatáspolitikai sikertörténetről

2017.03.17

Kiderült, mit várnak a főnöküktől a magyar fiatalok

Magyarországon egészen mást várnak el a fiatalok a munkahelyi vezetőjüktől, mint az Egyesült Államokban. Ez is kiderül egy nemrég elkészült felmérésből. A 14–24 év közötti korosztály rugalmas munkaidőben szeretne dolgozni.

2017.02.20

Opel-felvásárlás - Aggodalom a munkahelyek miatt

Az Opel autógyártó társaság jövendő francia tulajdonosa egyelőre nem adott garanciát a több mint 18  ezer németországi munkahely megőrzésére - mondta hétfőn a tulajdonosváltás ügyével foglalkozó német kormánymegbízott.

2016.11.04

Munkahelyi kilátások - 10 magyarból 2 bizakodó

Hatéves rekordszintre emelkedett a magyar fogyasztók bizalma a harmadik negyedévben, a Nielsen fogyasztóibizalom-indexe 64 pontra emelkedett az előző, második negyedévi 57 pontról - közölte a piackutató.

2016.06.20

"Válságálló" munkahelyeket teremtene az LMP

Összesen 450 ezer, a vidékiek számára is helyben megélhetést biztosító, válságálló munkahely létrehozására tesz javaslatot programjában az LMP - mondta a párt társelnöke.

2015.12.02

A sereghajtó Viharsarok

A rendszerváltás kezdetétől az 1990-es évek végéig – némi megszorítással, de talán – joggal mondhattuk, hogy szűkebb hazám, Békés megye, a térségek rangsorában nem leghátul kullogott, hanem a középmezőny végén.

2015.10.06

VW-botrány - "Egyelőre" nincsenek veszélyben a munkahelyek

A dízelbotrány egyelőre nem fenyeget munkahelyeket a Volkswagen (VW) konszernnél - mondta a társaság üzemi tanácsának elnöke kedden a németországi Wolfsburgban működő központi gyártóbázison soron kívül tartott üzemi gyűlésen.

2015.04.24

Tízezer állásba kerülhet a sertésáfa-csökkentés

Jelentős versenyhátrányba kerülnek a baromfipiaci szereplők és több ezer munkahelyeket sodor veszélybe a kormány, ha – egyoldalú lépésként – a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkenti a sertés tőkehús áfáját, miközben a baromfitermékekre továbbra is 27 százalékos áfa maradna érvényben – közölte a Baromfi termék Tanács ( BTT).

2015.01.19

Orbán ismét munkahelyeket ígérget

Sikeres Svédország és Magyarország gazdasági együttműködése -  az örömhírt  Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közölte a távirati irodával annak kapcsán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök és Urban Ahlin, a svéd parlament elnöke megbeszélést folytatott reggel Budapesten.

2014.11.27

Például Tótkomlós

A dél-békési kisváros lakóinak száma 1998-ban meghaladta a nyolcezret, ma azonban nem éri a hatezret sem.

2014.10.21

Eddig bevált: Megint munkahelyek tömegét ígéri Orbán

Érdemes befektetni a magyar fiatalokba - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Siemens képzési központjának megnyitása alkalmából tartott ünnepségen.

2014.10.06

Orbán: kifelé a pincéből

Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési programját jelentette be Orbán Viktor szombaton Székesfehérváron, a Jüllich Glas Holding Zrt. 30 éves jubileumi ünnepségén és központi irodaházának avatóján. 

2014.10.04

Orbán már ötmillió munkahelyet vizionál

Január elsejétől Magyarország történetében a valaha volt legnagyobb gazdaságfejlesztési program veszi kezdetét – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Székesfehérváron, a Jüllich irodaház avatásán.

2014.09.18

"A kegyelemdöfés"

Tisztelt Szüdi János Úr! A fenti tárgyú cikk a Népszavában egy kiváló írás, olvasása nem könnyű feladat de a mondanivalója döbbenetes. Minden sorával egyetértek

2014.08.16

Orbán ismét mert nagyot álmodni

Ismét új munkahelyek százezreinek a létrejöttét, és a gazdaság örökké tartó növekedését vizionálta a közrádiónak adott interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.

2014.07.24

A fiatalok a legkiszolgáltatottabbak?

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal elmúlt hetekben kiadott jelentései szerint a foglalkoztatók 58 százalékánál találtak munkaügyi jogsértéseket, tízből nyolc munkáltató nem tartja be a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat, és a fiatalok számítanak az egyik legkiszolgáltatottabb csoportnak - áll több szakszervezet ifjúsági tagozatának közleményében.

2014.07.22

Több tízezer munkahely veszélyben

A kormány döntött: az uniós területalapú támogatás 1200 hektár fölötti részére járó összeg 100 százalékát elvonják és a vidékfejlesztési forrásokhoz csoportosítja át.

2014.07.15

Tízezrek állása veszhet

Még ezen a héten tárgyalja a kormány a földalapú támogatások rendszerének módosítását. Nincs sok ideje, mert augusztus 1-jéig el kell(ene) küldeni Brüsszelbe a változtatásokról szóló dokumentumot

2014.04.30

Hamis orvosi igazolásokkal csaltak el 800 milliót

 Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága az ügyészségnek tizenkét ember, köztük orvosok ellen, mert a gyanú szerint közreműködtek munkavállalók után járó, több mint 800 millió forint állami támogatás jogosulatlan felvételében - tájékoztatta a bűnügyi igazgatóság sajtóreferense az MTI-t szerdán.

2014.03.12

Teljesen felesleges a rezsiharc

Kétszázötvenezer "valódi" munkahelyet, százezer forint nettó minimálbért, valamint a kis- és középvállalkozói szektor fejlesztését ígérte Mesterházy Attila, a kormányváltó erők miniszterelnök-jelöltje tegnap Monoron.

2014.03.11

Kétszázötvenezer valódi munkahelyet ígér Mesterházy

Kétszázötvenezer "valódi" munkahelyet, százezer forint nettó minimálbért, valamint a kis- és középvállalkozói szektor fejlesztését ígérte Mesterházy Attila, "a kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje kedden Monoron egy lakossági fórumon.

2014.02.28

Orbán ráígért az egymillió munkahelyre

Képtelen volt betartani legutóbbi választási ígéretét Orbán Viktor, de bocsánatkérés helyett inkább rátett még egy lapáttal - írja tegnap kiadott közleményében az Együtt-PM.

2014.02.21

MSZP: Kevesebben dolgoznak Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltás előtt

A miniszterelnök szerint javul a foglalkoztatottság, többen dolgoznak. Csakhogy ez nem igaz. Nem Magyarországon van négymillió dolgozó, hanem az Orbán-rezsim által ellenőrzött KSH statisztikáiban - olvasható az MSZP közleményében.

Ötmillió munkahelyről álmodik Orbán

A jelenlegi négy helyett ötmillió foglalkoztatottsági "álomhatárról" beszélt a miniszterelnök reggeli rádióinterjújában, bár azt nem említette, hogy a mostani számot is csak a kozmetikázott statisztikák és a gyakran értelmetlen, sőt megalázó, mégis erőltetett közmunka-programok húzzák fel.

2014.01.14

Ezerkétszázan veszíthetik el az állásukat a Jászságban

Mintegy 1200 munkavállaló megélhetését veszélyeztetik a Fidesz-kormány MÁV FKG-vel kapcsolatos tervei - olvasható a JászBlogon.

2013.11.19

Együtt-PM: az egykulcsos adó megöli a munkahelyeket

Az Együtt-PM szerint eddig közel 50 ezer magyarországi álláshely megszűnését okozta az egykulcsos adó.