2018.07.17

Bölcsődekrízis:Esélyük sincs a családoknak

A kormány támogatja a bölcsődék létrehozást, hiszen a nők munkába állása a cél. A kisebb önkormányzatok azonban nem tudnak fenntartani egy bölcsődét, a cégeknek sem éri meg, az álláskeresők gyerekeit pedig nem veszik fel.

A reményt még nem vesztette el az ellenzék, csak a választásokat

Sorra nyerték a kormánypártok az időközi választásokat, de az ellenzék szerint dőreség lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy sosem nyerhetnek.

2018.07.12

Fel kell készülni, hogy embert ölnek az irodában

Egyre gyakoribb, hogy kétségbeesett emberek rátámadnak a hivatalnokra, már halálos áldozatot is követelt a növekvő feszültség.

2018.07.06

Papíron maradt a nagy e-autótöltő program

Idén májusig több mint háromszáz elektromos töltőállomás üzembe helyezését ígérte a kormányzat, de ennek csak töredékét adták át. Most év végére ígéri a minisztérium a hálózat bővítését.

2018.07.05

Milliókért veszik a megyei lapok dicsérő cikkeit az önkormányzatok

Van, ahol Orbánt éltető cikkért fizettek Mészáros lapjának, máshol szerződésbe foglalták, hogy nem írnak semmi rosszat a helyi vezetésről.

2018.06.13

Bérlakások - Gúzsba kötve táncolnak

Elköltöznek a fiatalok, a legtöbb önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy saját erőből építsen lakóházakat, a szociális bérlakásra várók listája pedig egyre hosszabb.

2018.05.29

Puhul a kormány a közszolgák béremelésében

A kormány napokon belül összehívja a közszféra érdekegyeztető fórumát, érik a bérmegállapodás. Ugyanakkor senki nem tudja, miről szól a választás előtt meghirdetett Modern Falvak program.

2018.05.28

Felügyelet alatt

Nagy kérdés, hogy a kétharmad birtokában mit kezd az önkormányzatokkal, ezen belül a fővárossal a Fidesz, azaz Orbán Viktor.

2018.04.07

Helytartók vagy önállóság

Visszaadná a települések szabadságát, az ott élők elvont személyi jövedelemadóját egy birtokunkba került reformjavaslat.

2018.04.06

Wittinghoff Tamás: nagyon nagy a tét az önkormányzatok számára is

Minden településnek magának kell eldöntenie, hogy milyen oktatást szeretne, hogyan gondoskodik a rászorulókról és a gyámhivatalt is nekik kell működtetniük, egyszóval nekik kell a kezükbe venni mindazt, ami a helyiek sorsát rendezi, ezt - az MTI híradása szerint - Budaörs polgármestere mondta sajtótájékoztatóján, Törökbálinton.

2018.03.31

Önkormányzatok: itt tényleg a lét a tét

A választáson induló, egy százalékos támogatottságot elérő ellenzéki pártok megerősítenék a települések autonómiáját. A Fidesz tovább csorbítaná a falvak, városok önállóságát.

2018.03.29

Közgyűlések helyett tényleg jönnek a prefektúrák?

Létezik az önkormányzatok kinyírásáról szóló fideszes elképzelés - ezt állította blogjában Vass Péterre, Szigetvár polgármesterére hivatkozva Berkecz Balázs, az Együtt politikusa.

2018.03.14

Önkormányzatok felszámolás alatt

Tíz éve még még védte a helyhatóságokat a Fidesz, mára ellehetetlenítette azokat az Orbán-kormány, amely nem tűr meg semmilyen autonóm szervezetet.

2018.02.27

Rendelettel tiltották be a plakátolást Győrben és Hatvanban

Győr és Hatvan közterület-használati rendeletét is különös ponttal egészítették ki hétfőn: a településeken gyakorlatilag betiltották a politikai plakátok kihelyezését, tudósít az Index.hu.

2018.02.04

"Annyi a falvaknak"

Tízből kilenc településvezető úgy véli: a Fidesz valóban megszüntetné az önkormányzatiságot a községekben, kisvárosokban, ha újra teljhatalmat kapna.

2018.01.16

Kilövési engedély

Ahogy a betegség tünete a láz, úgy az önkormányzatokkal szembeni sunyi, cinikus kormányzati cél közeledésének mutatója annak a 17 ezer hivatali dolgozónak a semmibe vétele, aki tíz éve nem kap fizetésemelést.

2018.01.04

Csőd fenyegeti a csanádpalotai önkormányzatot

A Csongrád megyei kisváros polgármestere adósságrendezési eljárás megindítását kezdeményezte. 

2017.12.19

Politikai nyomás alatt

A megyei jogú városokat sakkban tartja a kormány a Modern Városok milliárdjaival, cserében elvárja az ellenzéki pártok és civilek üldözését.

2017.11.29

Veszélyben a választás

Levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, hogy ha a kormány továbbra is halogatja a terület dolgozóinak érdemi bérrendezését, akkor a tagság nyomására elsőként az önkormányzatoknál elkezdik egy januárban induló folytatólagos munkabeszüntetés megszervezését.

2017.11.23

Ellenszélben - Mostohafalva sikerei

Szinte az egész országot maga alá gyűrte a Fidesz, de akadnak községek és városok, ahol a demokratikus ellenzék irányít. Vajon miként boldogulhat egy NER-en kívüli polgármester és települése? Sorozatunk következő állomása Horpács.

2017.11.22

Hivatásukat féltik a polgármesterek

 Felmérésbe kezdett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ), hogy megtudja, hány helyi vezető tervezi visszavonulását a 2019-es önkormányzati választás után.

2017.09.20

Botka: visszaállítjuk az önkormányzatiságot

Az önkormányzatiság visszaállítását ígérte kormányváltás esetére az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Balatonszemesen.

2017.08.31

Belefulladnak a közmunkába

A kormány az önkormányzatok kötelező tagságának bevezetésével a közfoglalkoztatás teljes átvételére készítheti fel a szociális szövetkezeteket – ettől tart országos szövetségük.

2017.07.28

Lehet hivatali béremelés

Az önkormányzati hivatalok dolgozói után járó állami támogatás, a fejpénz megemelése lehet a megoldás a terület bérlemaradásának orvoslására – ez körvonalazódott a Belügyminisztériumban megtartott tegnapi bértárgyaláson.

2017.07.21

Szigorúan ellenőrzött falvak - Tovább csorbul az önállóság

Egy évekkel ezelőtt született tanulmány szerint elsorvasztanák kistelepülések önkormányzatait. A kormány tagadja a terv létét is, pedig számos pontját már meg is valósították.

2017.07.13

Önkormányzatok sztrájkkészültségben

Az utóbbi napokban megduplázódott a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) sztrájkfelhívásához csatlakozó önkormányzatok száma – mondta lapunknak Boros Péterné, az érdekképviselet vezetője.

2017.03.24

Levelet ír Tarlós Orbánnak

„Hosszú levelet írok Orbán Viktor miniszterelnöknek az önkormányzati szektor béremelése érdekében – mondta Tarlós István főpolgármester a pénteki Budapestinfón.

2017.03.21

Schmidt Jenő: öt évet adok ennek a rendszernek

Harminc-negyven százalékos köztisztviselői béremelést sürget a legnagyobb taglétszámú önkormányzati érdekvédelmi szövetség, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ).

2017.03.07

Százmilliós büntetések a közmunkaprogramban

Csaknem 300 millió forintot követel vissza a Belügyminisztérium (BM) azoktól az önkormányzatoktól, amelyeknél szabálytalanságokat találtak a közmunka-programban.

2017.03.02

Állami pénzt várnak béremelésre a települési önkormányzatok

Ha a helyi hivatalok nem tudnak 30 százalékos béremelést adni, lassan nem lesz szemétszállítás, közösségi közlekedés, temetés, szociális gondozás, ügyintézés – állítják a terület szakszervezeti vezetői, akik a miniszterelnöknek írt levélben követelnek tárgyalásokat a kérdésről.

2017.02.08

Sunyi pénzek vándorúton

Teljesen követhetetlen a magyar városok és falvak támogatási rendszere.

2016.12.16

Államosítás - a Klik megmagyarázza

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szerint azért van szükség arra, hogy az állam szerepet vállaljon az iskolák fenntartásában, hogy kiegyenlítsék a területi különbségeket, biztosítsák az egyenlő feltételeket és garantálják a pedagógusok bérét.

LMP: Tarthassák meg iskoláikat az önkormányzatok!

Az LMP önkormányzati szakszóvivője szerint a helyhatóságok többsége nem saját szándékából, csupán a köznevelési törvényből fakadó kötelezettsége miatt adja át oktatási intézményeit az államnak. 

2016.11.06

Burjánzik a bürokrácia

Nincs elegendő felkészülési idő a kistelepülési polgármesteri hivatalok köztisztviselőinek képzésére, ráadásul nincs tesztidőszak sem, hogy megtanulják az új központi elszámolási rendszer (ASP) működését.

2016.10.13

Leleményes önkormányzatok: adózik a póniló és a torony is

Települési úgynevezett kisadót tavaly január óta vethetnek ki a helyi önkormányzatok.

2016.09.27

Baloldali kiáltvány a településekről

Fideszes polgármesterek is elmentek a Baloldali Önkormányzati Közösség (BÖK) balatonszemesi konferenciájára, ezzel is jelezve, hogy pártállástól függetlenül aggódnak az önkormányzatok jövője miatt.

2016.09.23

Az önkormányzatok is "rászállnak" a szavazópolgárokra

Orbán Viktor akkor lenne elégedett, ha 100 százalékos lenne a részvétel a jövő vasárnapi népszavazáson. Az Origónak nyilatkozott így csütörtökön, hozzátéve, hogy ez persze messze van a realitástól

2016.09.22

Együtt: a kormány rémhíreket terjeszt az önkormányzatokban

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja arra szólította fel a kormányt, hogy ne terjesszen rémhíreket az önkormányzatokban és ne fenyegesse a rossz anyagi helyzetű embereket.

2016.09.14

Félelmet kelteni a kvóták ellen

Fideszes polgármesterek is felháborodtak a miniszterelnök azon állításán, hogy az uniós vezetők a magyar településekkel közvetlen tárgyalásokon akarnak megállapodni migránsok befogadásáról.

2016.08.31

Két hét múlva sztrájk lesz

Tarlós István is bejelentette, hogy tárgyalna a kormánnyal az önkormányzati köztisztviselők béremeléséről, bár ez eddig sem a köztisztviselők szakszervezetének, sem pedig az önkormányzati szövetségeknek nem sikerült.