2018.07.11

A szakma nem minden

A szakképzés mélyrepülésbe kezdett az elmúlt közel 30 évben. Felelősebben politizáló országokban (pl

2018.06.29

„Megsértette a NER-t” – menesztették az igazgatót

A Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola felmentett igazgatója bírósághoz fordul. Az is felrótták neki, hogy kormánykritikus lapok írtak az ellene folyó eljárásról, pedig ő nem is nyilatkozott.

2018.06.28
2018.03.21

Arccal a múlt felé

Szakértői vélemények szerint 10 éven belül a robotizáció 100 millióknak teheti feleslegessé a munkáját. A szolgáltatás, az informatika jelentős részüket felszívhatja

2018.02.05

Kitálal az iparkamara volt oktatási igazgatója 25 év után

Kreatív és kritikus szakértők nem kellenek, mindenben a kormányzati akarat érvényesül, az elnök felett pedig nincs belső kontroll – tálalt ki a testület korábbi oktatási igazgatója.

2018.01.09

Titkos kormányjelentés: nagy bajban a szakképzés

Egyre népszerűtlenebb hiányszakmák, eredménytelen Hídprogram, lemorzsolódás, elöregedő pedagógusok - ez jellemzi a szakképzést egy a kormánynak készült, nem nyilvános jelentés szerint.

2017.12.23

Egyre népszerűbbek a gimnáziumok

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2017/2018-as tanévben is rekordot döntött a gimnáziumba járó diákok aránya a kormány szándékai ellenére – derül ki a

2017.08.23

Hatalmi lecke iskolaigazgatóknak

Miközben az oktatási államtitkár állítja: az Orbán-kormány által választott út helyes, s a most kinevezett közoktatási intézményvezetőknek is ezen kell járni, az eredmények cáfolják Palkovics Lászlót.

2017.08.15

Kudarc a science tárgy

Nyakunkon az új tanév, a szakgimnáziumokban bevezetett integrált természettudományi tárgynak idén sem lesz kidolgozott tanári segédanyaga, foglalkozásterve, tankönyvei.

2017.07.02

Sumákolva nyírná ki a gimnáziumokat a kormány

„Megítélésünk szerint a szakképzésbe lépők számát növelhetné egy (…) kötelező jellegű felvételi rendszer, valamint a gimnáziumi keretszámok fokozatos korlátozásának bevezetése” – olvasható egy a

2017.05.17

Nagy siker a szakképzés? - Állattartó szakmunkásnak senki sem jelentkezett

Kevés a szakember a mezőgazdaságban. Román István, a Földművelésügyi Minisztérium agrár-szakképzésért felelős helyettes államtitkára egy regionális értekezleten elmondta: az ágazatban is megjelenik a szakemberhiány - írja a feol.hu.

2017.01.29

Balogék szakképzésben tartanák a diákokat

A jó élmények iskolában tartó erejéről, valamint a szakképzésben bevezetendő ösztöndíjrendszerről is beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a fővárosi Káldor Miklós Kollégiumban. 

2017.01.21

Alapjogot sértenek az érettségi szabályok

Az ombudsmanhoz fordult a Civil Közoktatási Platform az érettségikkel kapcsolatos módosítások miatt. A szervezet korábban már többször kifogásolta az intézkedéseket, azok visszavonását követelve.

2016.12.06

Állások veszélyben a digitalizáció miatt

A szakképzés minden eddiginél gyorsabb és hatékonyabb fejlesztésére van szükség, azért is, mert a gazdaság igényeinek megfelelő, képzett munkavállalók nélkül elképzelhetetlen a foglalkoztatás további bővüléséhez szükséges termelékenység-emelés - mondta a nemzetgazdasági miniszter az Európai szakképzési hét rendezvénysorozat budapesti nyitóeseményén.

2016.09.23

Tóth József: kitaszítjuk a gyerekeinket Angliába mosogatni

Eddig nem rúgtak ki tanárokat a szakképzési átalakítások miatt, és a sokak által az idei tanévre jósolt káoszt sem érzékeli a szakgimnáziumokban és a szakközépiskolákban Tóth József.

2016.09.05

Pedagógusokat küldhetnek el - Ombudsmanhoz fordult az LMP

Az LMP az alapvető jogok biztosához fordul arra kérve Székely Lászlót: hivatalból indítson eljárást a szakképzés átalakítása miatt.

2016.08.29

Indul az új szakképzési rendszer

Szeptember elsejétől már éles üzemben indulnak az új szakképzési intézmények, a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Kecskeméten, az országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitón.

2016.06.22

Közoktatás - A szakképző iskolák a legnagyobb vesztesek

Nehéz bármit is mondani arról, milyen hatásai lesznek a szakképzésben a kormány által tervezett változtatásoknak, de az már most látszik, hogy a szakképző iskolák a legnagyobb vesztesei az oktatási rendszernek - hangzott el azon a keddi konferencián, amelyet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Friedrich Ebert Stiftung rendezett, hogy világosabb képet kaphassunk arról, mi is várható szeptembertől a közoktatás egyik legfontosabb szegmensében.

2016.05.24

Mintha őrület vezetné a kormányt

A biciklit annyira túltolták a közoktatásban, hogy már le sem bírnak állni vele: az egyre nagyobb elégedetlenség, tiltakozások ellenére tovább száguldanak a szakadék felé, a hónapok óta tartó egyeztetéseknek nincs is érdemi eredménye.

2016.04.24

MSZP: Orbán egy "egész generációt fog taccsra tenni"

Kunhalmi Ágnes (MSZP) parlamenti képviselő, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke szerint a szakképzési rendszer átalakításának súlyos következményei lehetnek egy egész generációra, az ipar és a gazdaság teljesítményére, valamint a polgárosodás folyamatára.

2015.09.10

Lebegtetett rezidensek

A kormány a mainál is több külföldi diákot vár a hazai orvosegyetemekre, a képzés fejlesztésére milliárdokat költene, hogy növelje a tandíjbevételeket.

2015.09.01

Parragh: nyugatra dolgozunk, Keletre tekintünk

Ha egy országban a demagógia felerősödik, és egymás túlígérgetése divattá válik, ennek mindig nagyon komoly ára van - állítja Parragh László a "férfi 40" népszavazási kezdeményezés kapcsán.

2015.06.09

Bőrünkön tanulják a szakmát

Szeptembertől 151 ezer forintos támogatást kapnak a szakorvosi vizsga megszerzése után öt évig a fiatal orvosok, hogy a rezidensek ösztöndíjprogramja után ne zuhanjon vissza a fizetésük.

2015.05.27

Átnevezés, központosítás - Változik a szakképzés

Átalakulnak a 2016/17-es tanévtől a szakképző iskolák: a szakközépiskolák szakgimnáziumok, a szakiskolák pedig szakközépiskolák lesznek. Ingyenessé válik a második szakképesítés megszerzése

2015.04.29

Kiszolgáltatott fiatalok - Nem lesz jobb a szakképzés

A köznevelésről és a szakképzésről szóló törvényről folyt a vita tegnap a parlamentben, az oktatási kormányzat szerint az új rendszer sokkal több lehetőséget biztosít a diákoknak.

2015.04.28

Országgyűlés - A szakképzés szolgálja a gazdaságot

A köznevelésről és a szakképzésről szóló törvények általános vitájával folytatta munkáját kedden az Országgyűlés.

2015.04.22

Nincs elég magyar szakember - Panaszkodnak az utógyártók

Az autóipari vállalkozások és a járműgyártás sikeresek Magyarországon, az ágazat számára azonban problémát jelent a szakképzett munkaerő hiánya - derült ki az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén részt vevő autógyártók és beszállítók beszámolóiból szerdán Budapesten.

2015.03.06

Az állam megmondja, mit tanulhat a gyerek

Kompetenciatesztet vezetne be a kormány az általános iskolások körében, hogy meghatározhassák, hol folytathatják a tanulmányaikat – írja a Magyar Nemzet egy birtokába jutott szakképzési koncepcióra hivatkozva.

2014.11.20

Mai Orbán: "A politikai lökdösődések ne zavarják meg önöket"

A szakképzés éve lesz a jövő esztendő a Kárpát-medencében - ezt Orbán Viktor jelentette be. A kormányfő a külpolitikai helyzet kapcsán azt tanácsolta, hogy senkit ne  zavarjanak " a felszínen zajló politikai lökdösődések

2013.11.11