2018.07.10

Még nincs lefutva a cafeteria

Vizsgálja a kormány a munkaadói és a munkavállalói szervezetek cafeteriával kapcsolatos javaslatainak költségvonzatát – tájékoztatta lapunkat a Versenyszféra Konzultációs Fórumának keddi egyeztetését követően Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

2018.06.25

Rámozdultak a szakszervezetek a cafeteria megszűnésére

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) egyeztetést kezdeményezett a cafeteria adóztatásának tervezett változtatásairól a parlamenti pártok frakcióvezetőivel és az országgyűlési bizottságok vezetőivel, még az adótörvények elfogadása előtt - közölte a munkavállalói érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.

2018.06.12

Szakszervezetek: katasztrofális állapotban a közszolgálat

A közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezetek szerint katasztrofális helyzetben van a közszolgálat, már nem tudja minden szempontból ellátni feladatát, ezért - többek közt - azonnali általános béremelésre van szükség - írja az MTI.

2018.06.05

Két hónapja sztrájkolnak a most elfogadott törvénytervezet ellen

A nemzetgyűlés után kedden a szenátus is nagy többséggel elfogadta - első olvasatban - az állami vasúttársaság (SNCF) reformját előíró törvénytervezetet, amely ellen a szakszervezetek több mint két hónapja gördülő sztrájkkal tiltakoznak - írja az MTI.

2018.05.31

Legalább 117 ezres minimálbért vár a Szakszervezeti Szövetség

A minimálbér nettó értékének a következő években el kell érnie, illetve meg kell haladnia a 117 000 forintot - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke csütörtökön, tájékoztat az MTI.

2018.05.16

Így tüntettek a brüsszeli nyugdíjasok

Tízezrek vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen - írja az MTI.

2018.04.05

A szakszervezetek remélik, mindenki szavazhat, aki akar

Az április 8-i országgyűlési választáson a szavazás lehetőségének biztosítását kéri a munkáltatóktól a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

2018.03.23

Szakszervezeti kérdőjelek - A hiány "halált is okozhat"

Tízszer annyi halálos munkahelyi baleset történik a kkv-éknál, mint a nagy cégeknél, ami a szakszervezeti jelenlét hiányára is visszavezethető.

2018.03.01

Érdekvédelmi vizsga

Éles választási küzdelemben az egyes vezetők hitelessége lép elő a legfontosabb mércévé.

2018.02.12

Trükköznek a cégek a bérekkel

A dolgozók átminősítésével és a munkaórák csökkentésével próbálják kikerülni a cégek a kötelezően megemelt bérek kifizetését.

2018.02.05

Összefognak az állami cégek dolgozói

Új érdekegyeztető fórum alakul, amelynek célja, hogy az állami vállalatok munkavállalóit érintő döntésekről közvetlenül is egyeztethessenek a szakszervezetek.

2018.01.26

A munkás becsülete - Szakszervezetekkel egyeztetett a DK

A Demokratikus Koalíció támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Fehér könyv a dolgozókért című dokumentumának ajánlásait, és ha kormányra kerül, azok közül minél többet megpróbál megvalósítani - közölte a párt elnöke.

2017.12.29

Érdekvédő hazafiság

Egyik gyermekem egy jogállamként és szociális közösségként is előttünk járó skandináv országban tanult és boldogul.

2017.12.01

Azonos jogok 500 millió munkavállalónak

Foglalkozni kell a munkavállalók helyzetével is - szorgalmazták az európai szakszervezetek. Az uniós szociális jogokról elfogadott alapelveket minden tagállamra kiterjesztik.

2017.11.29

Veszélyben a választás

Levélben hívta fel a miniszterelnök figyelmét a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, hogy ha a kormány továbbra is halogatja a terület dolgozóinak érdemi bérrendezését, akkor a tagság nyomására elsőként az önkormányzatoknál elkezdik egy januárban induló folytatólagos munkabeszüntetés megszervezését.

2017.11.27

Aki szegény, örökre az marad - Vagy mégsem?

A kormány mind szigorúbb feltételekhez köti az értéküket vesztő szociális ellátásokat, ezzel növeli az ország gazdasági leszakadását. A változáshoz kínál segítséget egy most megjelent tanulmány.

2017.11.06

Újabb sztrájkkal fenyegetnek az önkormányzatoknál

Nem egy napon múlik az ország versenyképessége – figyelmeztet a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáért küzdő Magyar Szakszervezeti Szövetség. Közben a helyi köztisztviselők negyedik sztrájkjukra készülnek.

2017.10.28

Minden szakszervezetből stratégiai partner lehet

A kormány a Munkástanácsok után a többieknek is üzent, hogy tárgyalna velük, és a külön alku ellen csütörtökön még oly vehemensen tiltakozó érdekvédők a nem hivatalos hírre azonnal félretették felháborodott hangú közleményüket.

2017.10.25

A közszféra tovább harcol

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) döntéshozó ügyvivői testülete tegnap úgy határozott, hogy szövetségi szinten támogatja a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) kezdeményezését a tavaly elfogadottnál magasabb minimálbérekről és a diplomások tudását elismerő harmadik bérkategória bevezetéséről.

2017.10.19

Operaház - Sztrájk készülődik

Az Operaháznál képviselettel rendelkező mindhárom szakszervezet a mai napon sztrájkot hirdetett, Giacomo Meyerbeer: A hugenották című operájának tervezett bemutatójának időpontjára - tudatják közleményükben az érdekképviseletek.

2017.10.13

Megállapodott a Tesco a szakszervezetekkel

Megállapodott a Tesco a szakszervezetekkel pénteken a béremelésről és a létszámbővítésról- informált az MTI.

2017.10.02

Tesco - Folytatódik a bértárgyalás

Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között.

2017.09.30

Kunert Annamária–Veres Máté: Csökkenő szakszervezeti tagság – alacsonyabb bérek

Nemrég fejlett és néhány fejlődő országban vizsgálták szakértők a szakszervezetek helyzetét. Jelentésüket tanulmányban tették közzé

2017.09.23

Szakszervezetek: Európának béremelés kell!

Négy nagy magyar szakszervezeti tömörülés vezetői a pénteki pozsonyi európai szakszervezeti fórum után közös nyilatkozatban sürgették a magyar bérek felzárkóztatását Európa nyugati felének bérszínvonalához.

2017.09.14

Már tárgyalnak a bérekről a BKV-nál

Megkezdődtek csütörtökön a bértárgyalások a BKV és a szakszervezetek között.

2017.09.13

Erősítené a szakszervezeteket az MSZP

Az MSZP kormányra kerülve szövetkezni fog a szakszervezetekkel és a munkaadói érdekképviseletekkel is, mert ez hozhatja el a munkabékét, amely a tisztes megélhetéshez szükséges fizetés mellett a legfontosabb dolog - közölte az ellenzéki párt alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

2017.09.05

Nem múlt el a sztrájkveszély a Tescónál

Egységesen elutasították a Tesco dolgozói a vállalat javaslatcsomagját.

2017.08.18

Keveset ajánlott a Tesco

Nőtt az esélye annak, hogy szeptember elején lebénul a teljes Tesco-hálózat, az áruházláncnál törvényesen létrehozott sztrájkbizottság péntek délután nem fogadta el a multicég által felkínált, és "sebtiben kommunikált" szeptemberi béremelés lehetőségét, amely 11-17 ezer forintos bruttó többletet kínál a dolgozóknak - írja a Magyar Idők pénteki online kiadásában.

Engedett a Tesco

Két körben tárgyal a két szakszervezettel a Tesco – az első megbeszélés a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) délben kezdődött, és fél háromig tartott.

2017.08.14

Sztrájkveszély a Tescónál - A cég nem mozdul

A bértárgyalások folytatására szólítja fel a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) a Tescót, mert a vállalat eddig még nem reagált a Tescónál működő két szakszervezet, a KASZ és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) követeléseire, amelyeket az érdekképviseletek a július 8-án Budapesten a Fogarasi úti Tesco áruház előtt közösen szervezett demonstráción adtak át a munkáltató képviselőinek - közölte a KASZ hétfőn.

2017.08.04

Legyen Magyarországon is szieszta!

Még napokig tart a hőség, amelynek közepette kiáltvánnyal felérő cikket tett közzé Vágó Gábor volt LMP-s képviselő az Azonnali nevű portálon.

2017.07.08

Nesze, semmi ...

A köznevelésben érdekelt szakmai szervezetek, civil szervezetek, szakszervezetek évek óta követelik az egyeztetési fórumok felállítását.

2017.06.10

Udvarol a baloldal a szakszervezeteknek

A választásra készülő baloldal számít a szervezett dolgozók szavazataira, ezért az érdekvédők minden kérését teljesítené.

2017.05.02

Botka: itt az idő, hogy elzavarjuk a kormányt

Tüntetés-hangulat uralkodott a Városligetben már délelőtt is, ahol minden a kormányváltásról szólt.

2017.05.01

Május 1. - Meg kell szüntetni a munkavállalók kiszolgáltatottságát

Meg kell szüntetni a munkavállalók kiszolgáltatottságát 2018-tól, rendezni kell a sztrájktörvényt, általánossá kell tenni az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, vissza kell állítani a szakszervezeti jogokat, valamint a minimálbér emelése mellett általános béremelésre is szükség van - mondták ellenzéki pártok képviselői egy politikai vitafórumon hétfőn, a budapesti Városligetben.

Francia elnökválasztás - Megosztottak a szakszervezetek

 Hat nappal a francia elnökválasztás második fordulója előtt a hagyományos május 1-jei felvonulások az elnökjelöltekkel szembeni tiltakozó megmozdulásokká váltak Párizsban, miközben a két politikus, a szuverenista Marine Le Pen és a centrista Emmanuel Macron volt szocialista gazdasági miniszter is nagygyűléseken folytatja a kampányát.

2017.04.05

Átpolitizált érdekvédelem

Közel száz évre visszatekintve a magyar szakszervezetek története a mozgalom depolitizálásáról szól.

2017.04.01

Újra sztrájk béníthatja le Budapestet

Hét év után újra sztrájk béníthatja le a fővárost: április 18-tól három napra, 24-től pedig további öt napra tenné le a munkát a két nagy BKV-s szakszervezet a dolgozók tarthatatlanul alacsony bérei miatt.

2017.03.31

Sztrájkot hirdettek a BKV-s szakszervezetek

Sztrájkot jelentett be április harmadik és negyedik hetére a BKV-munkavállalónak 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A munkabeszüntetés minden ágazatot érint.

2017.03.14

Máris megosztották a BKV szakszervezeteit

Állandó bizottságban, vagy kollektív munkaügyi vita keretében érdemes erőltetni a bértárgyalásokat a BKV vezetőivel? A kérdésre a cég 10 százalék fölötti szervezettséggel rendelkező 3 nagy szakszervezete pár nappal a tömeges felmondásokkal fenyegető bérvita kiéleződése után máris eltérő válaszokat ad.