2018.06.30

A pénz felfelé folyik

A folyók lefelé folynak, a pénz viszont felfelé. Legalábbis nálunk

2018.06.19

„Ha újra születnék, szupervizor lennék…!”

Látszólag feloldhatatlan az ellentmondás: a mélyszegénység ellen küzdő uniós projektben 30-40 ezres óradíjjal vesznek részt mentális karbantartók . Lenyúlás, úri huncutság vagy nagyon is indokolt kiadás?

2018.06.02

Már álmodni sem álmodnak nagyobbat a közmunkánál

Az a legnagyobb baj, hogy az elszegényedett vidékeken a gyerekek jó része már nem akar közmunkásnál több lenni – állítja Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ricse polgármestere.

2017.11.29

Mindennapi betevő

Igaza van a kultúránkat az idegenektől féltő kormánynak: annak az országnak, ahol Balog, Semjén, Harrach (a sor hosszan folytatható, egészen Orbán Viktorig) a keresztény, nincs szüksége pogányokra.

2017.10.05

Mészárosék jól jártak a szegények üdültetésével

Több mint félmilliárd forintot költött 2014-től Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester különböző cégeinél az Erzsébet-táborokban hátrányos helyzetű gyerekeket üdültető Erzsébet Üzemeltető Kft - tudta meg a 444.hu.

2017.07.04

A még megkapaszkodók kezére is rátapos a kormány

A közeli napokban 120 olyan, olcsónak számító munkásszálló férőhely szűnik meg Budapesten, amely évek óta sok ember számára biztosított kilépési lehetőséget a hajléktalanságból.

2017.05.12

A szegényeknek jobban árt az alkohol

Sokkal jobban károsítja a szegényeket a mértéktelen alkoholfogyasztás, mint a jobb helyzetben lévőket - derült ki a Glasgow-i Egyetem friss kutatásából, amelyet a The Lancet nevű brit orvosi lapban publikáltak.

2017.03.24

Buldózerek mennek a szegénynegyedbe

Hiába számos emberi jogi hazai és uniós szervezet tiltakozása, a miskolci számozott utcákban tovább folyik a romák kiszorítása és a házak lebontása: hétfőn mennek a buldózerek. Kell a hely az épülő diósgyőri aréna új parkolójának

2017.01.26

Fővárosi szeméttel fűtenek "Kis-Svájcban"

Ha nem vennék meg a szociális alapon kiosztott tűzifát a szegény csobánkaiaktól a falu tehetősebb lakói, akkor lehet, hogy nem égetnének cipőket, PET-palackokat, bontásból visszamaradt, festett ablakokat Csobánkán, a falu végén - írja a Magyar Nemzet.

2017.01.23

Egy golfautónyi embernek annyi vagyona van, mint a másik 3,5 milliárdnak összesen

Az Oxfam 2017-es felméréséből kiderül, hogy a világ leggazdagabb nyolc embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a hétmilliárdos összlakosság szegényebbik 50 százaléka.

2017.01.14

Ételt osztott az MSZP

Háromezer adag meleg ételt oszt szét ingyen az MSZP szombaton az országban, ebből 150 adagot Szolnokon - mondta az ellenzéki párt elnöke az ételosztás szolnoki helyszínén.

2017.01.13

Iványi Gábor: visszafelé halad az ország

Annak ellenére, hogy az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség továbbra is fenyegetett helyzetben van, nem adják fel küldetésüket, a nehézségekkel dacolva folytatják a legelesettebbek megsegítését.

2017.01.12

Fagyhalálok, fűtésszámlák - Ide kellene a 115 milliárd

A Fidesz-kormány továbbra sem teszi elérhetővé a lakossági energiahatékonysági támogatásokra szánt uniós pénzeket az emberek számára: folyamatosan hazudnak, és minden erejükkel azon vannak, hogy minél több pénzt lophassanak ki a rendszerből - írja közleményében Váradiné Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja.

2017.01.06

Tömeges emberhalál fenyeget a fagy miatt Magyarországon

A tavaly ősztől december végéig tartó időszakban 80-an fagytak meg Magyarországon, közülük 27-en a lakásukban – a döbbenetes, vagy manapság már sajnos nem is annyira meglepő információt a Magyar Szociális Fórum (MSZF) szolgáltatta legfrissebb jelentésében.

2016.12.17

Kinek jó éve volt, kinek nem

Tulajdonképpen őszintén örülök annak, hogy ebben az országban vannak olyanok, akik kezeiket dörzsölve elmondhatják, jó évük volt ez a lassan mögöttünk maradó.

2016.12.14

Jól segíteni

Az ünnepek közeledtével gyakrabban jut eszünkbe segíteni nehezebb sorsú embertársainkon.

2016.12.02

Az ingyenebédek ideje

Ingyen ebéd nincsen, de mégis van. Egyre több helyen jelentek meg a köztereken az ebédosztó sátrak, mert ilyenkor az ünnepek közeledtével mintha elő bújna belőlünk a „jó ember”

2016.12.01

Kettészakad Magyarország

A magyar kormány a gazdagoknak kedvező adórendszer és a szegények szűkülő segélyezési esélyei miatt egyre inkább kivonul a jövedelmek újraelosztását befolyásoló szerepből.

2016.11.11

A pápa kért bocsánatot a szegényektől elforduló keresztények miatt

Bocsánatot kért a szegényektől elforduló keresztényekért Ferenc pápa, aki egész Európából érkezett hatezer nélkülözővel találkozott a Vatikánban pénteken, közöttük több mint nyolcvan magyar zarándokkal. 

2016.10.28

Világhírű zeneszerző ad koncertet a szegényeknek

Ennio Morricone Oscar-díjas olasz zeneszerző vezényli a római Sinfonietta zenekart és a Santa Cecilia Nemzeti Zeneakadémia kórusát november 12-én a vatikáni VI.

2016.09.14

Elég!

Nem veszik észre ott fenn (valójában ott lenn), hogy mennyire elege van az embereknek ebből az ország rontó politizálásból! Az emberek nagyobb része nyomorog, míg valaki motorcsónakázik óránként másfél millióért.

2016.08.06

Homo homini lupus est

A keresztes háború, amelyet Orbán meghirdetett a migránsok ellen, nem vezethet sikerre. Az Európai Unió bölcsebbik fele nem ül rá a puskaporos hordóra, égő kanóccal a kezében

2016.06.25

Cirkuszjegy Nyilas Misinek

Először egy Szabolcs megyei faluból érkezett a hír. Kétségbeesett pedagógus írta: a kitűnő tanulóknak a KLIK cirkuszjegyet küldött ajándékba

2016.06.15

Magyarország a hátsó fertályon

Óriási a különbség az Európai Unió leggazdagabb és legszegényebb országa, Luxemburg és Bulgária között: vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) az uniós átlag 271, illetve 46 százalékát tette ki tavaly, az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásé (AIC) pedig 137, illetve 51 százalék volt - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentésből, amely a 2015-re vonatkozó első becslést tartalmazza.

2016.04.21

Szolidáris csirkék

Vacsorázom a tévé előtt, jól esik a marhapárizsi.

2016.01.18

A világ luxusban élő 1 százalékának több jut, mint a maradéknak összesen

A világon élő lakosság leggazdagabb egy százalékának több pénze van, mint a fennmaradó 99 százaléknak összesen.

2015.11.28

A szegények segítését sürgette Ferenc pápa

Kenyából Ugandába utazott tovább tegnap délután Ferenc pápa. A katolikus egyházfő Nairobiban, kenyai látogatásának utolsó napján a Kangemi nevű nyomornegyedbe látogatott el

2015.08.17

A szegényeknek vitt pénzt a lezuhant repülő - Megtalálták a roncsokat

Több mint 400 ezer euró – mintegy 124 millió forint – értékű készpénzt szállított az indonéziai Pápua tartományban lezuhant repülőgép, hogy az összeget szétosszák a térség szegényei között – írja a VS.hu.

2015.08.11

A fagyi visszanyal

Akár hiszik, akár nem, kerekded sárgolyóbisunk fellelhető anyagi javainak felét, az összlakosság egyetlen százaléka vágja zsebre.

2015.07.15

Nőnek a nyomorgók rezsikiadásai

A legszegényebb nagycsaládosok jártak a legrosszabbul a központi lakásfenntartási támogatás márciusi megszűnésével – ezt mutatja a Habitat for Humanity Magyarország 31 önkormányzat szociális rendeletét vizsgáló tanulmánya.

2015.01.02

Ilyen a világon nincs: a kormány ellátatlanul hagyja a rászorulókat

A Párbeszéd Magyarországért felháborítónak tartja, hogy  szegény emberek tömegei maradhatnak ellátatlanul, miután a kormány az önkormányzatokra bízta a szociális támogatások forrásának előteremtését.

2014.04.01

Sokan kevesebbet költöttek tavaly

Nem költöttek többet reálértéken a háztartások 2013-ban, mint az azt megelőző évben. A kevesebbet kereső családoknak viszont összébb kellett húzniuk a nadrágszíjat

2014.03.31

MSZP: Orbán még mindig a szegényeket bünteti

Orbán Viktor kormányzása vírusként terjeszti a szegénységet.

2014.03.11

Kiáll a baloldal a szegények mellett

Ez a gazdagok kormánya, tisztességtelen, igazságtalan intézkedésekkel, és mert éppen a legszegényebbek nem tudják a saját érdekeiket képviselni, ezért kell ebben az MSZP-nek a segítségükre lennie - fogalmazott tegnap Dunaújvárosban Mesterházy Attila.

2013.12.01

MSZP: a kormány nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzd

 Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országos elnökségének tagja vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a szegények harmada gyermek, 40 százalékuk pedig fiatal.