iskolaigazgató;gyerekbántalmazás;

2018-07-16 14:44:01

Már nem igazgató a gyerekbántalmazással gyanúsított volt fideszes polgármester

Közös megegyezéssel távozott az intézmény éléről Putnoki Zsolt, akit több szülő és tanár is azzal vádolt, hogy megütött gyerekeket, köztük egy kislányt.

Közös megegyezéssel távozott Putnoki Zsolt, a Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója – tudta meg a 24.hu.

Putnoki távozásának köze lehet ahhoz, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes polgármestere gyermekbántalmazási ügybe keveredett. Az intézményt megbízottként Nagyné Malicsek Ágnes vezeti.

Putnoki Zsoltról áprilisban azt állította több, a portálnak nyilatkozó szülő és tanár, hogy megütött gyerekeket, köztük egy kislányt, illetve hogy a bántalmazásokat minden esetben roma gyerekek szenvedték el. A legutóbbi hasonló eset áprilisban történt, akkor Putnoki a beszámolók szerint felelősségre vont egy roma gyereket, és több tanár, illetve a gyerek elmondása szerint bántalmazta a 13 éves fiút. Az intézményvezető viszont azt állította, a gyerek kétszer megütötte, ezért rendőri intézkedést kért, és a tanuló ellen feljelentést tett, de ellene is eljárás indult.

A 24.hu nemrég a rendőrségtől megtudta, hogy kiskorú veszélyeztetése gyanúja miatt folytatott eljárásban a rendőrkapitányság előterjesztést tett az ügyészségen a nyomozás határidejének meghosszabbítására. És miközben az igazgató elleni nyomozást meghosszabbították, a gyerekkel szembeni eljárást megszüntette a nyomozó hatóság.