Összefogás Párt;Szepessy Zsolt;

2018-07-31 09:34:51

Megszűnt az Összefogás Párt

A megélhetési pártnak tartott szervezet több mint 373 millió forinthoz juthatott hozzá a választási kampány révén. Most bezárják a boltot, jöhetnek a hitelezők.

Feloszlatja magát az Összefogás Párt, a szervezet erről a Magyar Közlöny hétfői számában tett bejelentést.

A  pártelnök, Szepessy László Zsolt – Monok egykori polgármestere –  egyúttal felszólította hitelezőiket, hogy követelésüket a következő három hónapban jelezzék feléjük a párt hivatalos címén, vagyis egy óbudai, Miklós utcai panelházban.

A 2018-os országgyűlési választáson is elbukó Összefogás több mint 373 millió forintos állami támogatást vehetett fel országos listája és 66 egyéni képviselő-jelöltje után, úgy hogy országos listán csak 1407 szavazatot tudott csak összegyűjteni.

A párt eközben máig nem tudott elszámolni 2014-es kampányköltségeivel sem, ami miatt a 24.hu szerint eljárás is indult Szepessy  Zsolt ellen, és felfüggesztették egyéni jelöltként élvezett mentelmi jogát.

A pártelnököt egy másik ügyben pedig „befolyással üzérkedés bűntette miatt” ítélte négy év börtönbüntetésre a Nyíregyházi Járásbíróság.

A nem jogerős ítélet szerint Szepessy hatszáz ukrán állampolgárnak ígért segítséget a magyar állampolgárság megszerzésében, de egyetlen honosítási eljárást sem indított el.