A Sherlock Holmes-hadművelet

Meg vagyok sértve. Hát rongyos másfélmilliót sem érek a Fidesznek? Állítólag ennyit kell fizetni a magánnyomozóknak egy ú.n. „operatív környezettanulmány” összeállításáért, amelyben feltérképezik az adott ellenzéki politikus ellen felhasználható magánéleti híreket vagy híreszteléseket. A családtagok is érdekesek: még egy nagynéniről szóló zaftos sztori is jól jön. Az ilyen dossziét szép orosz nevén „kompromat”-nak hívják, ez jobban kifejezi a lényeget, mint az elegáns „operatív környezettanulmány”. Ezen a néven viszont be lehet írni akár a kampánypénzek elszámolásába is, a Fidesszel szemben amúgy sem túl kekec Állami Számvevőszék simán benyeli.

Ebből a jelek szerint én már végleg kimaradok. Akár Bástya elvtárs, aki ugyebár le van sajnálva. Kihagynak az egész Sherlock Holmes-hadműveletből: akárhogy fáj, rám még egy kezdő magándetektív se jut. A Fidesz most az előválasztás győzteseire, az ellenzék egyéni képviselőjelöltjeire gyúr. Olvasom, hogy ilyen munkára kaptak megbízást a magánnyomozóként ügyködő egykori titkosszolgák „Fidesz-közeli” köröktől. Ezzel nem lehet lebukni, hiszen legális, csak a tornából felmentett kényeskedők nyávoghatnak tiszta választásokat és hasonló libsi marhaságokat emlegetve. Persze, a privátkopóknál profibb dolog a Pegasust használni, de a titkosszolgálatok torkán sem lehet mindent egyszerre lenyomni. Bár a házelnök már kicsit korrepetálta őket, figyelmüket az ellenzékre irányítva, de pedagógiai munkája teljes sikeréhez több idő kellene, a választás meg hamar jön. Az meg még hamarább, hogy Kövért talán köztársasági elnöknek is megválasztják, abból a székből pedig elég zsenánt volna hasonlókat mondani. Igaz, a mostaniból is az.

De ha már a Pegasus mellett a Sherlock Holmesokat is bevetik, akkor igazán lehetnének nagyvonalúak. Bevehetnének engem is a célszemélyek közé. Egy kis magánnyomozás hihetetlen mértékben megnövelné a renomémat a környéken. Ha valaki mindig a nyomomba járna, és egy jegyzetfüzettel a kezében faggatná a szomszédokat, mindjárt fontos embernek tűnnék. Márki-Zay napvilágra került dossziéja 64 oldalas volt (nem szeretnék túl kritikusnak mutatkozni, de elég vacak színvonalon). Nekem elég lenne 6-7 oldal is. Ha ennyit sem tudnak összeszedni rólam, minek éltem ennyi évet?

Maga Sherlock Holmes talán túl feltűnő lenne az utcánkban a kockás sapkájában és a pipájával. Pláne, ha angolul kérdezősködne a zöldségesnél bűnös szenvedélyem, mármint a birsalmasajt túlzott fogyasztása felől. Hercule Poirot az agyonpomádézott bajszával szintén nem jön szóba: amilyen hiú, kizárt, hogy hajlandó volna a legendás bajuszt maszk mögé rejteni, anélkül viszont még a szemben lévő kínai vegyesboltba sem engednék be, pedig onnan gyanúsan nagy mennyiségű rágót szoktam felhalmozni az unokáknak. Nemhogy a sarki büfébe, amelynek cukrászpultjánál leleplezhetné a barackos lepény iránti titkolt vonzalmamat.

Viszont egy Miss Marple típusú idős hölgy kitűnően beválna. Igaz, nem örülnék, ha leskelődés közben folyton kötögetne, mint a krimikben szokott: frusztrál, ha a jelenlétemben valaki rendszeresen kézimunkázik, míg én kétbalkezes vagyok. De ennyit még elviselnék, ha cserébe nem kerülne be az aktámba, mikor mostunk utoljára ablakot.

A politikai megbízásokról a privátnyomozók persze név nélkül nyilatkoznak, nem is kellene feltétlenül hinni nekik, ha nem találkoznánk szorgos munkájuk eredményeivel. De emlékszünk Földi László Defend Kft-je és a kormánykörök közti meleg, bizalmas kapcsolatra, az UD Zrt megbízására Dávid Ibolya kinyírása érdekében, vagy a „Black Cube” ügyre, amelyben az izraeli magáncéggel akarták sikertelenül beleprovokálni valami terhelő kijelentésbe a szerintük sorosista civil szervezeteket. Most is túl sok jele van az efféle módszerek használatának. A Városháza eladása, pontosabban el nem adása körüli titokzatos hangfelvételek, Bajnai belerángatása, vagy legfrissebben a Jakab Péter utáni szaglászás nem a véletlenül odavetődő járókelők munkája.

Nem ajánlom, hogy ellentámadásként mi is elindítsuk a magunk Sherlock Holmes-hadműveletét, magánéleti információkat gyűjtve vagy kreálva. A „dossziék háborúja” sehová sem vezet, csak a politikától veszi el az emberek kedvét. A politikaellenes közhangulat pedig mindig a populista vezérek egyeduralmának kedvez. Nem tetszik az sem, amikor köreinkből – bármilyen jó célra hivatkozva - Orbán Gáspár vagy újabban Harrach Péter vélt hajlamaira célozgatnak. Hagyjuk a csudába a csak rájuk tartozó magánügyeket: épp elég disznóságot követtek el a kormánypártok a közéletben. Egy ország szeme láttára, szemérmetlen nyíltsággal. Nem kell hozzá privátdetektív.

Ne higgyük, hogy a magánéletben való kurkászás csak annak árthat, akinek vaj van a fején. A levegőt is megrontja. A titkos lehallgatások világát igazán ismerő Edward Snowden mondta: „Azt állítani, hogy nem érdekel a magánélet védelme, mert nincs mit rejtegetned, ugyanaz, mintha azt állítanád, hogy nem érdekel a szólásszabadság, mert nincs mit mondanod.”

Nekünk pedig nagyon is van mit mondanunk.