kerékpár;országúti kerékpáros körverseny;Valter Attila;

Így lett Csömör a bringások fellegvára

Ha a világnak nem is, a magyar bringasportnak Csömör a közepe. Innen indult a tavalyi Girón rózsaszín trikót is viselő Valter Attila, meg a kollégái többsége. Kiruccantunk Budapest szomszédságába, hogy kiderítsük, mitől megy arrafelé annyira ez a szekér – vagy drótszamár, vagy mi.

Csömör egy zsáktelepülés Budapest XV. kerülete mellett. Nincsenek Alpok-szerű hegyei, de még akkorák sincsenek, mint a Kékes. Nincs velodromja, nincs kerékpárgyárja, de még egy fránya doppinglaborja se. Valamijének azonban mégis csak lennie kell, ha az elmúlt években Csömör vált a hazai kerékpározás fellegvárává. Innen indult Lovassy Krisztián, Dina Márton és Valter Attila is, utóbbiról még az is tudja, hogy rózsaszín trikót viselhetett a Giro d'Italián, aki addig azt hitte, ez a világ egyik legjelentősebb spagetti evő versenye.

„Az egész a '90-es évek közepén kezdődött. Már itthon is hozzá lehetett jutni mountaibike-okhoz, nálunk, itt a lankákra épült településen meg rengeteg volt a földút. Sokan kezdtek száguldozni a környéken!” – említi Valter Attila édesapja, Tibor, aki maga is profi versenyző volt, sokszoros bajnok. Eleinte a szülők környékezték meg, a srácokat el lehetne vinni versenyezni, és addig mondogatták ezt neki, amíg a kezdeményezésből végül az lett, hogy 1999-ben meg is alakult a szakosztály.

„Ekkoriban még versenyeztem, rá voltam szorulva a szülők segítségére, és ez azóta is így van. Amikor én a KSI-be jelentkeztem, 1981-ben, 10 évesen, egyből kaptam egy biciklit. Ez ma elképzelhetetlen. Mi nem tudunk 30 edzőbringát megvásárolni, karbantartani. És hiába van ma már két buszunk, amivel el tudunk vinni 12 gyereket, de mi lesz a másik 18-cal?” – magyarázza Tibor a helyi Zöldfa Étteremben. Azért itt találkoztunk, mert ez a helyi kerékpársport egy másik letéteményesének, Bátovszki Györgynek a (törzs)helye. Ő volt 1990 és 2010 között a település polgármestere. Segítsége nélkül ma aligha lenne a Cube-Csömör kerékpáros egyesület az ország egyik legjobb klubja.

Magyarországon a legtöbb klubot a szülők alapították és vezetik, ami egészen addig működőképes projekt, amíg a gyereknek jól megy, és van kedve versenyezni. De ha jön a kamaszkor, és más kezdi érdekelni, az apuka már nem nagyon érez késztetést, hogy pénzt és energiát tegyen a dologba. Ilyenkor jobb esetben jön egy új gyerek, új szülő, de a klub működése megint kb. a nulláról kezdődik.

Csömörön más volt a sztori.

„Az volt a mániám, hogy ha a családok beleteszik az értékeiket, ambíciójukat, dolgoznak a bringázásért, mi mögéjük állunk. Ez megtörtént Tibi vezetésével. Ennyi volt a recept” – mosolygott Bátovszki György, s hozzátette, szerencsére nemcsak ő és Valter Tibor volt elhivatott, hanem Mladoniczki Mihály jegyző ugyancsak, ráadásul az új polgármester, Fábri István szintén megszállottja a sportnak, így a megkezdett munka több mint 20 éve folyamatos.

„Mi vagyunk az egyik legszerencsésebb klub, amiért mellénk állt az önkormányzat – veszi vissza a szót Tibor. – Azóta fizetésért edzősködöm, nem hobbiból csinálom, ez a munkám és az életem. Az a szülő, aki ledolgoz 8-10 órát, és emellett hobbiból csinálja, nem tud bizonyos szint fölé jutni. Mi ezért emelkedünk ki a 80 magyarországi klubból”.

Ha most meghirdetik a helyi általános iskolában, hogy lehet megint jönni biciklizni, mindenki mountainbike-kal jön. Úgy jutottak el idáig, hogy évről évre fejlődtek. 2003-04 körül jöttek az első komolyabb eredmények, addigra értek be az első gyerekek. Már több mint 50 országos bajnoki címe van a klubnak.

„Erre nagyon büszkék vagyunk” – mondja Bátovszki.

„Az iskolai tehetségkutatók után jön mindig 15-20 gyerek – folytatja Valter – végül belőlük tudok, mondjuk, négy versenyzőt csinálni. A többiek kikopnak. Emellett pár éve építettünk egy kerékpáros központot, kitaláltuk, hogy a csömöri versenyzők mellett növelnénk a színvonalat. Rengeteg tehetséges gyerek van, akiknek nincs egyengetve a pályafutásuk. Csináltunk egy akadémiát, nagyon jó sportgimnáziumokkal dolgozunk együtt, most már nemcsak csömöriek kerékpároznak nálunk. Azzal, hogy ennyire híresek lettünk Attila fiam révén, mindenki hozzánk szeretne igazolni, éppen ezért problémát már az edzők és szakemberek hiánya jelent”.

A Valter-család fogalommá vált a városban: mindenki büszke arra, hogy ők csömöriek, így most ott tart a dolog, hogy ha valaki a Gödöllő felőli lankákon meglát egy magányos bringást tekerni, egyből tudják a helyiek: a saját versenyzőjük-e?! Aki laikus, azt hiheti, a kétkerekezés magányos elfoglaltság. Ehhez képest a tavalyi Giro után Valter Attila azt nyilatkozta: érezte, hogy egész Csömör vele tekert.

És akkor három napot viselte az összetett versenyben az éllovast megillető rózsaszín trikót.

Mi lesz Csömörön, ha még ennél is nagyobb csúcsokra jut a 23 éves versenyző?

Majd elválik. De egyvalami biztosan nem lesz: csömör. Gyönyörből.