rendőrség;Sátoraljaújhely;jogsértés;bocsánatkérés;Magyar Kétfarkú Kutya Párt;

Jogszerűtlen intézkedés miatt a rendőrség elnézést kért a Kutyapárt aláírásgyűjtőitől

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány személyesen írt levelet a párt társelnökének sátoraljaújhelyi kollégái jogsértése miatt.

A városi (sátoraljaújhelyi) rendőrkapitányság munkatársai nem a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el, így intézkedésük nem volt jogszerű – írta Kiss Attila Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány Kovács Gergelynek. A Magyar Kétfarkú Kutaya Párt (MKKP) társelnöke a szervezet Facebook-oldalán tette közzé a hivatalos levelet.

Az előzményekről a 24.hu írta meg, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi határozatában helyt adott a MKKP kifogásának, amit amiatt tettek, hogy sétoraljaújhelyi rendőrök még tavaly, december 29-én akadályozták „passzivistáikat” az ellenzék által kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtésében.

Két rendőr a Sátoraljaújhely egyik kereszteződésénél kérte a Kutyapárt „passzivistáitól” a közterület-használati engedélyeket, a pultozást a rendőrök szerint be kellett volna jelenteniük. Csakhogy a népszavazási jogszabályok szerint ilyet a hatóság nem tehetett volna, s az egyenruhások főleg nem utasíthatták volna őket az aláírásgyűjtés befejezésére. Az NVB nem is tehetett mást, minthogy megállapították, hogy a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság törvényt sértett.

A megyei rendőrkapitány a fentieken túl leszögezte:

„A hasonló esetek elkerülése érdekében a szükséges intézkedéseket megtettem, az érintett »passzivistáktól« pedig elnézést kérek.”