Szűcs Lajos;MTSZ;Magyar Teniszszövetség;

2022-01-21 11:58:45

Röptükben szálltak el a milliárdok: februárban kerülhet pont a Magyar és a Nemzetközi Tenisz Szövetség közötti ügy végére

A jövő hónapban hoz döntést a Nemzetközi Sportdöntőbíróság. A tét 20 milliárd forint, az esélyek nem errefelé tendálnak. Vélhetően a magyar állam rendezi majd a cechet.

Hamarosan, valamikor a jövő hónapban pont kerülhet annak az ügynek a végére, amelyet a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) indított a magyar tagszervezete ellen – tudta meg a Népszava a magyar szövetség (MTSZ) ügyeire rálátó, de nem a jelenlegi vezetésében dolgozó forrásától. Mint ismert, ez az az ügy, amelynek tétje mintegy 20 milliárd forint.

Történt, hogy a még a Szűcs Lajos elnökölte szövetség 23 milliárd forintos (60 millió dollár) kormánygaranciával vállalta a női válogatottak tornájának budapesti megrendezését három éven át. Csakhogy időközben a fideszes Lázár János vette át az MTSZ irányítását, márpedig ő és az új vezetőség sem szakmailag, sem pénzügyileg nem tartotta indokoltnak a verseny lebonyolítását, végül a koronavírus-járványra hivatkozva visszamondta a rendezést. A Billie Jean King Kupa (korábbi nevén: FED Kupa) küzdelmeit végül novemberben Prágában tartották meg, és az egész seregszemle tokkal, vonóval 3 millió dollárba került. Igaz, hogy ez egyéves szervezés költsége, de ez is roppant messze van a 20 millió dollártól, amennyibe hazánkba került volna a buli alkalmanként. Miként arról lapunk már korábban is cikkezett, a fő különbséget az okozhatta, hogy a Szűcs-féle szervezet olyan kiadásra is forrást kért a kormánytól, amit nem is neki kellett volna állnia: a csapatok pénzdíjainak kifizetéséről van szó, csakhogy azt (cirka 10-12 millió dollár minden évben) a nemzetközi szövetség állja...

Úgyhogy első körben jó ötletnek tűnt Lázárék visszakozása. Csakhogy ehhez aláírt, jogerős szerződéseket kellett felrúgni, amit a nemzetközi szervezet nem vett jó néven, így került az ügy a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság elé. Ezzel az üggyel van összefüggésben az is, hogy az ITF visszatartja azt a 200 ezer dollárt, amely az MTSZ-nek járna a novemberi Davis Kupa-szereplésért. Ezzel kapcsolatban a szövetség kedden azt írta lapunknak: „Az ITF és az MTSZ elszámolása rövidesen megtörténik.”

Újabb pikantériája az ügynek az az új információnk: a 23 milliárdos kormánygaranciát Orbán Viktor sportügyi főtanácsadója, Schmidt Ádám talpalta ki a kormánynál. Jelen állás szerint a per tuti bukásra van ítélve, a kormánygarancia is ott díszeleg a dokumentumokon, a 20 milliárdos kártalanítási díjat így is, úgy is ki kell majd fizetni. Ezt a pénzt Orbán sporttanácsadójának, illetőleg korábbi miniszterének közbenjárásával most szépen elbukja az állam. Nemhogy ellopni nem sikerült, az egész repül az ablakon.

A fentiek kapcsán megkerestük az MTSZ-t, amely így reagált minderre: Az Magyar Tenisz Szövetség teljes körűen elhatárolódik a leírtaktól, éppen ezért az ügy lezárásáig semmilyen formában nem kíván reagálni rá.

Mindegy, van egy magyar mondás, ami idepasszol: több is veszett Mohácsnál.