Ébredés az amerikai álomból

„Amerikában megingott a rendszer legfontosabb pillére, a közbizalom, amelynek alapját az adja, hogy az emberek úgy gondolják, ha keményen dolgoznak, van esélyük, hogy javítsanak helyzetükön, továbbá hogy a gazdagok a szabályok betartásával lettek azok, amik.”

Vannak társadalmi képzetek, amelyeket egy közösség teremt önmagának, s melyekkel stimulálja önmagát. Ha elfogadjuk, hogy a történelemnek nincs célirányos belső logikája, viszont az embereknek természet adta joguk, hogy szabadon megválaszthassák, milyen közösségben akarnak élni, akkor beláthatjuk, hogy választott képzeteik valóságos hajtóerővé válhatnak.

Ami azonnal felveti, hogy manipulálhatóak is. Nagy szellemi és erkölcsi bátorság kell hozzá, hogy ezekről a közösségek – nemzetek – gondolkodásába mélyen bevésődött képzetekről aztán valaki ki merje mondani: lehet, hogy voltak, kohéziós erőként működtek is, de már nincsenek.

Az 1928-ban született Noam Chomsky amerikai nyelvész magyarul nemrég megjelent könyvében (Rekviem az amerikai álomért. A vagyon és a hatalom koncentrációjának tíz alapelve, Napvilág Kiadó, 2018., fordította Piróth Attila) az amerikai álomról, az amerikai kapitalizmus fő hajtóerejéről mondja ki, hogy nem létezik immár. Chomsky látlelete hátborzongató. De miért is szól a gyászmise?

Hiányzó mobilitás

Az amerikai álomnak, ahogy a a legtöbb álomnak, sok eleme mítosz – írja Chomsky. De legfontosabb része – megannyi regény és film alaptörténete, amely magát az álmot is pörgette – a társadalmi mobilitás. Azaz: ha szegénynek születsz is, de keményen dolgozol, akkor meggazdagodhatsz, mert mindenki szerezhet tisztességes munkát, vehet házat, autót, járathatja egyetemre a gyerekeit. Ez mára összeomlott – mondja ki nyersen Chomsky, hozzátéve: a mai példa nélküli teljes egyenlőtlenség az amerikai történelem legrosszabb korszakait idézi, de ami sokkal fontosabb: ma az egyenlőtlenség a népesség elenyésző részének, az egy százalék töredékének szélsőséges gazdagságából adódik. Márpedig az egyenlőtlenség pusztító hatással van a társadalmi kapcsolatokra, a tudatra, az emberi életre.

Az amerikai álom, mint reális egyéni - és közösségi - életstratégia elhalása azért is csapás az amerikai demokráciára – és az amerikai kapitalizmusra -, mert (Fukuyama szavaival élve) az amerikai politikai kultúrában az egyenlőtlenség önmagában sosem okozott igazi csalódottságot, lévén hogy az esélyek, nem pedig - mint Európa demokráciáiban - a kimenetelek egyenlőségét hirdette.

A csalódottság – ezt nem Chomsky írja - a 2008-as válságkor érett be, amikor kiderült: az esélyegyenlőségi rendszert a pénzügyi szektor kijátszotta. Jövedelmei messze nem voltak arányosak a valós gazdasági teljesítménnyel, egy egész generáció úgy költött magára, hogy az adófizetésből nem vette ki a részét. Túlzottan könnyen lehetett hitelhez jutni, s mind a háztartásokban, mind kormányzati szinten elharapózott a túlköltekezés. Túlpörgött a tőke "nagy csele", amely hitelként előre elfogyaszthatóan előlegezte meg a jövőben elvégzett munkát. A piacok önszabályozása tökéletlennek bizonyult. Amerikában megingott a rendszer legfontosabb pillére, a közbizalom, amelynek alapját az adja, hogy az emberek úgy gondolják, ha keményen dolgoznak, van esélyük, hogy javítsanak helyzetükön, továbbá hogy a gazdagok a szabályok betartásával lettek azok, amik.

Chomsky a mobilitás hiánya mellett valamit még felfedez: hogy a vagyon koncentrációja -. ami az egyenlőtlenség legfőbb oka és velejárója - a hatalom koncentrációjával jár, ami viszont magát az amerikai demokráciát kérdőjelezi meg. Azt a demokráciát, amelynek az Egyesült Államok alapítása óta fennen hirdetett értéke, lényege, hogy a a hatalmat a köznép kezébe adja, a kiváltságos és nagy hatalmú rétegektől pedig elveszi. Így szembemegy a vagyon és a hatalom koncentrációjával. Mint Chomsky írja: "Az Egyesült Államok történetét végigkíséri két erő küzdelme: a nagyobb szabadságra és demokráciára törekvés alulról, és az elit ellenőrzésre és elnyomásra törekvése felülről".

Politikafogyasztás

Chomsky kis kötete annak összefoglalása tíz alapelvben, hogy ez utóbbi törekvés hogyan valósul meg: 1. csökkentsd a demokráciát, 2. alakítsd az ideológiát, 3. tervezd újra a gazdaságot, 4. hárítsd át a terheket, 5. számold fel a szolidaritást, 6. tartsd kézben a szabályozókat, 7. szabd át a választásokat, 8. tartsd kordában a tömegeket, 9 gyártsd le a beleegyezést, 10. marginalizáld a lakosságot.

Kilenc tételt ural az első, amely az elit akaratát tükrözi. Arisztotelész óta ugyanis két egymásnak feszülő, ellentétes lehetőség van a demokrácia Amerikában is meglévő paradoxonának feloldására: vagy csökkentik az egyenlőtlenséget, és megszűnik a probléma, vagy csökkentik a demokráciát. Chomsky Arisztotelésszel egyetértve az egyenlőtlenség csökkentése és a demokrácia növelése mellett áll ki.

Az egyenlőtlenségek csökkentésére több javaslat is él, hiszen a szociáldemokrata történészek, közgazdászok kiinduló pontja a társadalmi jövedelem – és nem a társadalmi javak, mint néhány újbaloldali forradalmár lelkület gondolja – újraelosztásának átszervezése, aminek gyakorlati megvalósítását a skandináv modellben látják, amely jelenleg a legélhetőbb társadalmi berendezkedés. Arisztotelész (és Chomsky) másik javaslata, a több demokrácia már problematikusabb.

Az arisztokratikus és a polgári hatalomgyakorlás és társadalomszervezés után, a tömegtársadalmak általánossá válásának korában az a kérdés, ki és miként gyakorolja a közhatalmat. Több hatalmat kell adni a köznép kezébe, ami egészen addig rendben van, amíg a közösség a közhatalom ellenőrzésére és kordában tartására tart igényt, arra szövetkezik. De az a "köznép", amelyet maga Chomsky is önálló pontban tárgyal – Gyártsd le a beleegyezést –, hogy miként mossa át az agyát a politikai PR-áradat, amely mosóporként akarja és a tudja eladni a politikát, ezen messze túllép. A koncentrált hatalom úgy gondolkodik, mint a koncentrált vagyon: ha egyszer képesek vagyunk fogyasztókat, vágyakat gyártani, "a még épp elérhető dolgok megszerzésében kijelölni az élet értelmét", úgy a politikai "beleegyezés megtervezett kialakítása" sem lehetetlen.

A gond a piac működése. A tankönyvi piacok elvileg a tájékozott fogyasztók racionális döntésein alapulnak, a valóságban azonban nem így van - írja Chomsky, és utal a "nyaggatás pszichológiájára", amely meggyőzi az embereket a "rendes élet mércéjéről": fordítsd arra az idődet és erődet, hogy megszerezd, amire nincs szükséged, amit nem akarsz, és amit aztán talán ki is dobsz. A lényeg, hogy az emberek szemlélők legyenek, nem résztvevők. Ilyen manipulatív módon adja el a tőkekoncentráció a politikát is: Chomsky nem csak Barack Obama 2008-as választások előtt elnyert reklámipari díját említi, hanem azt a boldogságot, amit sokan sikerként éreztek, mert "Reagan óta úgy adják el és úgy reklámozzák az elnökjelölteket, mint a fogkrémet".

A Marx által leírt manipulált fogyasztás, amely a kapitalizmus hajtóereje, bevette a politikát is. "A reklámipar komoly erőfeszítésekkel igyekszik irracionális lényekké változtatni az embereket... Ha nem ezt tennék akkor az emberek racionális döntéseket hoznának – olyanokat, amelyekkel lényegében lebontanák a jogtalan hatalmat és a hierarchikus intézményeket" - teszi hozzá Chomsky.

Már évtizedekkel Chomsky előtt is akadtak történészek, akik felismerték a politikai PR növekvő szerepének veszélyeit a tömegtársadalmakban. George F. Kennan amerikai diplomata John Lukacs magyar-amerikai történészhez írt 1998-as levelében Edward Gibbon brit történészt idézi: Ha a politikai hatalmat a tömegek – az ormótlan sokaság – kezébe adják, akkor először visszaélnek vele, majd pedig odaadják az első és legalkalmasabb diktátorjelöltnek. Aki aztán a nép nevében, rá hivatkozva kénye-kedve szerint használja azt. A "több demokráciát" nem csak a választásokat is irányító PR-intézmények zavarhatják és nem csak a cenzusos választások visszaállításának óhaja, amely korlátozná a tájékozatlan, befolyásolt és így irracionális döntésekre hajlamos tömegeket.

Ijesztő árnyékok

A másik – sokkal súlyosabb gond –, hogy a Chomsky által leírt vagyon- és hatalomkoncentráció – szerintünk - megkérdőjelezi a liberális parlamentarizmust, mint olyan politikai berendezkedést, amely a legkedvezőbb politikai forma a tőke fejlődésére. Pontosabban: kétséges hogy ez az ágyasság valójában szolgálja-e még a közjót? S ha nem, akkor a közjó szolgálatának megfelelő eszköze lehet-e a visszatérés az autokráciákba, amely az állami korporációs diktátumok kevesebb demokráciájával kívánja helyettesíteni a tőke és a közösség kiegyezését, amire működő példának csak a szociáldemokrata skandináv modellt tudtuk eddig említeni.

Tőlünk Chomsky sirathatná az amerikai álmot, ha nem attól függne az európai álom is. Meglehet Donald Trump elnök csak jóindulatúan rekonstruálná az amerikai álmot, már ha felismerte, amit Chomsky, hogy a termelés helyett a pénzügyi szektor lett az amerikai gazdaság fő forrása (a tőkekoncentráció és a nyereség valódi terepe), de maga is ennek a centralizált amerikai világnak a comics terméke, karikaturisztikus megtestesítője, aki az "America first" jelszavával éppen úgy rúgja fel nem csak az Atlanti Szövetséget, hanem az egész világrendet, hogy nem tudni, mit akarna a helyébe ültetni. A termelés "hazavitele" helyett csak kereskedelmi háborút robbant ki, a NATO gyengítésével csak saját hatalmi pozícióit gyengíti.

Az európai álom persze önmagában is foszlik. Nem csak az Unió pre-demokratikus perifériája, a megoldatlan menekültkérdés miatt, hanem mert bajban van a jóléti államok közössége is. Fukuyama szavaival itt nem az esélyek, hanem a kimenetelek egyenlőségét figyeli a polgár. Nem egyenlő egyéni esélyeket vár, hanem erős állami közszolgáltatásokat, s ha ezek veszélybe kerülnek, úgy gondolja, a jóléti állam diszfunkcionális. A politikai PR-nak engedve felszámolja a maga élhetetlennek tűnő európai álmát, amely a tömegtársadalom, a polgári-liberális demokrácia, valamint a jóléti állam szövetségén alapult. (Herfried Münkler német történész a Német Szövetségi Köztársaság háború utáni alapító mítoszaként írja le a Nyugat, az Egyesült Államok gazdasági rendjéhez való kötődést. E kohéziós mítosz gazdasági jellegű, társadalmi egyezség, amelynek nyomán a szociális államban mindenki részesül a jólétből.)

Amúgy jó darabig elmeditálhatunk még az amerikai és európai álmokról. Ami a Nyugat, a kapitalizmus, az ipari államok jövőjét illeti, arra sokkal nagyobb és mind ijesztőbb árnyék vetül. Az űrszemét árnya, vagy az, hogy csak a Holdon több mint 181 ezer kiló szemetet hagytunk. és még ott sem vagyunk. Közelebbi árny: Ausztrália több államában az áruházakban betiltották az egyszer használatos ingyenes nejlonszatyrokat. Mire tömegfelháborodás tört ki eme öngyilkos termék tulajdonlásának szerzett jogáért.

Ami csak azt mutatja: egyszer nem csak az amerikai álomból kell majd felébrednie nem csak az elitnek, hanem az "ormótlan sokaságnak" is.