megjelenés;kommunikáció;Márki-Zay Péter;

2021-11-28 17:30:00

Márki-Zay Péternek el kell kezdenie tudatosan dolgozni magán, ha a vezető politikusok ligájába akar bekerülni

Politikai Pygmalion.

„Énazonos, őszinte, csiszolatlan” – jellemezte az ellenzéki miniszerelnök-jelölt kommunikációját Kisházy Gergely, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója, aki pszichológusi, politikai szakértői és logopédusi diplomával politikusok és szervezeti vezetők tanácsadójaként dolgozik. MZP csiszolatlansága ugyan a sármja része, az emberek könnyebben azonosulnak vele, mint egy jól felépített politikuskarakterrel (gondoljunk akár a szintén hódmezővásárhelyi, kezdetben kissé erőtlen, később a kormányinfókon elsöprő magabiztosságú Lázár Jánosra), nem veszélytelenek a rutintalansága miatt elkövetett bakijai. „Míg az politikai akcióként rendben van, ha elmegy Brüsszelben »Szájer ereszcsatornájához«, a miniszterelnök fiának szexuális orientációját szóvá tenni már erősen megkérdőjelezhető üzenet, ezt a határt a jelölt vagy a környezete még nem igazán érzi. Most még akár szimpatikussá is teheti őt, ha nyilvánosan elnézést kér, de figyelnie kell arra, hogy ezek előfordulása csökkenjen.” Eddig működik az őszinte, közvetlen stílus, mintha Márki-Zay bármikor szembejöhetne velünk az utcán, de az országos vagy az európai szintű politizáláshoz meg kell tanulnia az elfogadható magatartás- és viselkedésmintákat. „El kell kezdenie saját témákat felhozni, és dolgozni ezek előadásán. Hiába volt valaki korábban olyan pályán, ahol sokat kellett beszélnie, a politikusoknál jóval erősebb a beszédalapú terhelés, különösen kampányüzemmódban. Bár Márki-Zay a spontán beszédben nagyon jó, a vezető politikusi terheléshez szüksége lenne legalább 3-4 jó tollú beszédíróra. Emellett beszédtanárra, aki felkészíti, a nagyobb események előtt bemelegíti, megtanítja levegőt venni és kijavítja a feltűnő hibáit. Finom kis csiszolásokkal eladhatóvá lehetne tenni őt. Isten ments, hogy »újrahúzzák«, az nem lenne hiteles” – véli a szakember.   

Szomszéd fiúból legkisebb királyfi

A jól kialakított megjelenés akár 4-6 százalékot hozzáadhat egy politikus népszerűségéhez – állítja Makány Márta divattervező, aki több politikust öltöztet. Az ország legnevesebb tervezőjét megkérdeztük, mint gondol az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megjelenéséről. „Márki-Zay a megjelenését tekintve nem konzervatív, mivel élt külföldön, van egy sztenderd megjelenése. Inkább abban konzervatív, hogy nem él látványosan ezzel az eszköztárral. Ő a szomszéd fiú karakter, aki akár én is lehetnék, hiszen nekem is van sötét öltönyöm. Se nem túl divatos, se nem túl céltudatos. Ha azt üzeni ezzel, hogy én is közületek való vagyok, az bizonyos szempontból jó, másrészt a választó azt szeretné, hogy akire ő szavaz, az legyen nála okosabb, szebb, több dolognak a birtokosa. Ráadásul, ha áprilisban megválasztják, olyan közegbe kerül, ahol már nemcsak a nép egyszerű gyermekével kell együtt lenni, hanem a többi magas beosztású politikussal a világból. Én úgy gondolom, aki az ország egyik magas beosztású vezetője, annak igenis legyen drága ruhatára. Magyarországon mindig kellemetlen, populista vita van arról, mennyire lehet egy politikus divatos, viselhet-e márkás ruhákat. Ha megengedheti magának, miért rosszabb, ha a pénzét magára költi, mintha ingatlanba fektetné?” – kérdi Makány Márta.

Egy politikus sokkal többet szerepel egy átlagos halandónál, ezért a miniszterelnök-jelöltnek tudatosabban kellene foglalkozni a megjelenésével. A szomszéd fiú imázsból lehetne akár legkisebb királyfit faragni, ám az nem feltétlenül lenne hiteles. „Nem azt kell nézni, belőle hogyan lehet a legcsinosabb fiút csinálni. Az a kérdés, milyen a karaktere, azzal mit üzen. Lehet tudatos döntés, ha a divattrendekbe nem illeszkedik bele. El kell fogadni azt is, hogy eltérő adottságaink vannak. Nem az a feladat, hogy Angela Merkelből topmodellt faragjunk, de ha valaki sportos, divatosan öltözködik, azt ne tekintsük bajnak” – teszi hozzá a tervező, aki szerint egy politikus kocsijában lennie kéne két-három váltás ruhának, az irodában is tartaléknak, a titkárságának erre is készülnie kell, mikor a napi programját szervezik. Fontos, hogy kényelmes is legyen, ne nyomja a lábát a cipő, és legyen nála legalább három pár, hogy amikor megy a piacra, fel tudjon venni egy sportcipőt, és ha be kell utána menni a városházára vagy a templomba, valaki nyújtsa át a zakóját és ugorjon át egy bőrcipőbe, mindezt egy mozdulattal.

„Magyarországon még nagyon kevés politikus van, akinek van jól kialakított ruhatára és ilyen kényelmi rendszere. A legtöbben kampányszerűen csinálják – a kampány alatt. A brandépítés még gyerekcipőben jár, annak ellenére, hogy harminc éve vannak politikusaink. Ha Márki-Zay nem kezd el ezen dolgozni, mostani szavazói közül többen átvándorolhatnak a választási versenybe belépő Gattyán Györgyhöz, aki megjelenésével sokkal inkább tükrözi azt, amire a választók egy politikusnál vágynak.”