Szintet lépett hétvégi publicisztikájában Orbán Viktor, amikor arra szólította fel az uniós tagállamokat, hogy ne fogadják el az Európai Unió Bíróságának (EUB) döntéseit, mert azok – legalábbis a kormányfő szerint – nem jogi, hanem politikai jellegűek. Pontosabban egy konkrét, még meg sem hozott EUB-döntést kifogásolt, azt, amelyik az úgynevezett jogállamisági mechanizmus egyes tagállamokkal szembeni alkalmazhatóságáról foglal(na) állást. Az uniós tagállamok vezetőit, így OV-t is soraiban tudó Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament által is jóváhagyott, tavaly január 1-jén hatályba lépett, ám egyelőre nem alkalmazott mechanizmus lényege, hogy a jogállami kritériumokat be nem tartó EU-államoknak pénzügyi szankciókkal kell szembenézniük a jövőben.
Emlékezetes, a 2020 végi uniós büdzsé vitájában vétót belengető, a költségvetési szankciókkal leginkább fenyegetett magyar és lengyel kormány végül politikai alkut kötött: addig nem alkalmazzák velük szemben (sem) a mechanizmust, amíg az EUB nem dönt róla. A két uniós tagállam tavaly márciusban meg is támadta az EUB-n az erről szóló rendeletet, a luxembourgi bíróság várhatóan február 16-án hirdet ítéletet, ám már decemberben nyilvánosságra került az EUB főtanácsnoki indítványa: eszerint el kell utasítani a keresetet, a jogállamisági mechanizmus megfelel az uniós jognak.
Azért láttam szükségesnek az uniós procedúrák hosszas taglalását, hogy világos legyen, Orbán egy olyan ügyben kéri az EUB döntésének semmibe vételét, amelyet ő maga kezdeményezett, de amelyben nem a szája íze szerinti ítélet várható. Publicisztikájában már politikai döntésről, „lopakodó hatáskörbővítésről”, a „föderális Európát” kívánatosnak tartó EUB-ről ír. Pedig az EU „csak” a hazai korrupciót, a legfőbb ügyész és bíróságok függetlenségét, stb. firtatja. Mondhatnánk, a kutya ugat, a karaván halad, Orbánnak el kell fogadnia a bíróság döntését. De sajnos a mi bőrünkre megy a játék, a vita már nemcsak az EU-s forrásokról, de uniós tagságunkról is szól.