razzia;Iványi Gábor;NAV;Oltalom Karitatív Egyesület;

2022-02-21 09:38:00

Megszállta a NAV Iványi Gábor hajléktalanmentő egyesületét, költségvetési csalás a gyanú

A helyszínen körülbelül harminc sárgamellényes, fekete maszkot viselő NAV-os jelent meg. 

Hétfő reggel nagy erőkkel szállt meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület irodáit – értesült a Népszava.

A helyszínen, a Dankó utca 11-13. alatt körülbelül harminc egyenruhás, sárgamellényes, fekete arcmaszkot viselő NAV-os jelent meg, akiket a kötelező iratmegőrzésre használt helyiségekbe engedtek be. Nyolc óra után nem sokkal érkeztek a házkutatási paranccsal, az ott dolgozókkal nem közölték, hogy milyen gyanúval vizsgálódnak, és azt sem, hogy mit keresnek. Helyszíni tudósítónk csak kint az utcán tíz NAV-ost látott. A dolgozók – mesélte – elég kedélyesen fogják fel a dolgot, a razziának szerintük is a közelgő parlamenti választáshoz van köze.

Az egyesület vezetője, Iványi Gábor lapunknak azt mondta,

azután, hogy a személye felvetődött esetleges államfőjelöltként, ő pedig több kormánykritikus megjegyzést is tett. 

– mondta az egyesület és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyházának a státuszát 2017 óta nem hajlandóak rendezni. (A MET 2011-es egyházügyi törvénnyel veszítette el az egyházi státuszát, vallási tevékenységet végző szervezetté minősítették. Bár az Alkotmánybíróság után a MET 2017-ben az  az Emberi Jogok Európai Bíróságán is megnyerte az ügyben indított pert – a strasbourgi testület  az egyházi törvény sérti a vallásszabadságot és az egyesülés szabadságát –, így járna számára a vallási tevékenységet végző szervezeteknek járó egyszázaléknyi adó, a magyar állam csak visszamenőleg fizetett. 2017 és 2020 között arra hivatkozva tagadták meg a kártalanítást, hogy a bírósági döntés csak a visszamenőleges hatályú kártalanításról ítélt.) Iványi Gábor szerint világraszóló botrány, hogy amíg ők segítik a hajléktalanokat, Magyarországon az üldözésüket az alkotmányban rögzítették.

Iványi Gábor időközben a helyszínre érkezett, és ragaszkodik ahhoz, hogy a sajtó jelenlétében tárgyaljon a NAV-osok bűnügyi parancsnokával, amit a bűnügyi parancsnok nem akar. Azt Iványi Gábor elismerte, hogy az egyesületnek valóban vannak problémái 2017 óta, és ő mondta el később tudósítónknak azt is, hogy 

– Itt nincs költségvetési csalás, ha van ilyen, akkor azt a Miniszterelnökségen tessék keresni – kommentálta ezt az egyházi vezető, akinek a NAV-osok feltörték az irodáját és cserélték a zárat. 

Egy rögtönzött sajtótájékoztatón később Iványi Gábor arról beszélt, „gyalázatos dolgok történnek ma Magyarországon”, tisztességes embereket – egy NAV-os hadnagyot és egy őrnagyot – pedig arra kényszerítenek, hogy együttműködjenek ebben a komédiában. A NAV-osok egyébként kifogástalanul viselkednek, nincs panasza rájuk azon kívül, hogy egy méltatlan ügyben használják fel őket. 

Eközben a NAV-osok igazoltattak néhány dolgozót, munkaügyi papírokat akartak látni és bezárkóztak az Oltalom Karitatív egyesület irodáiba. Korábban a razzia egyik szórakoztató pillanata volt, amikor egy NAV-os ráförmedt az újságírókra, hogy húzódjanak távolabb egy ajtótól. Iványi Gábor árulta el neki, hogy csak egy vécét őriz.

A razzia miatt a helyszínre elment Jámbor András, a hatpárti ellenzéki összefogás képviselőjelöltje, a miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter pedig telefonon beszélt Iványi Gáborral.

Délután három előtt a helyzet kezdett ellenzéki szimpátiatüntetésre emlékeztetni. A Dankó utcában megjelent Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Pikó András VIII. kerületi polgármester és Donáth Anna, a Momentum elnöke is. Megérkezett Kuncze Gábor, volt belügyminiszter, aki adományokat is vitt, valamint Dobrev Klára, a DK EP-képviselője is.

Fél négy körül Iványi Gábor, majd néhány országgyűlési képviselő is megpróbált bejutni az épületbe, ám nem jártak sikerrel. Ezt a nyomást azonban már nem tudta elviselni a kaput őrző egy szem NAV-os: kiborult, hogy neki családja van. A jelenet után egy aktivista érkezett egy létrával, melynek segítségével 8-10 újságíró bejutott az ablakon át az épületbe, ami persze bezáródott utánuk.

Végül egy hátsó bejáraton sikerült Iványi Gábornak, és a képviselőknek is csatlakozni a bent lévőkhöz, ahol a NAV-osok állják el az irodákhoz vezető utat. 

Tudósítónk arról számolt be, hogy negyed 5 körül beengedték tárgyalni Iványi Gábort, az országgyűlési és EP-képviselőket. Közben rendőrök is érkeztek a NAV-osok mellé, az utcán is erős a rendőri jelenlét. Már senki sem akar bejutni. A tömeg kivár, miközben folyamatosan azt skandálja: 

Közben kiderült, 6 órakor Iványi Gábor tájékoztatást ad a helyzetről, miközben egyre többen csatlakoznak a szolidaritási akcióhoz.