Győr-Moson-Sopron megye;választás 2022;

2022-03-10 17:00:00

Lopás, botrányok, befejezetlen vagy el sem kezdett beruházások – hiába látja a választók egy része a valóságot, van, akit ez sem érdekel

Győr-Moson-Sopron megyében akár egy mandátum elhozatala is nagy tett lenne az ellenzéktől. Sorozatunk újabb része.

A papírforma szerint Győr-Moson-Sopron megyében az áprilisi parlamenti választást mind az öt körzetben a Fidesz jelöltjei nyerik. A megyeszékhelyen megkérdezettek közt azonban nem kerültek többségbe a kormánypárttal rokonszenvezők. Néhányan el is döntötték, hogy az ellenzéket tömörítő, Egységben Magyarországért szövetségre szavaznak.

– A környéken élők, akikkel nap mint nap az utcán beszélgetek, hozzám hasonlóan bíznak a kormányváltásban, ezért velük együtt én is az ellenzék jelöltjére voksolok – mondta a 76 éves Júlia, a MÁV egykori TB-ügyintézője, aki a belvárosban lakik, és a győri 1-es számú választókerületben szavaz.

– Kitartóan a jobboldalt támogatom, szerintem Győrben a kormánypárt nyer, mivel az ország egyik leggazdagabb városa, és itt nem érezzük a máshol meglévő gondokat – erről már az 50-es András beszélt, aki nyomdagépész. A Dunakapu téri üzlet tulajdonosa, Gabriella ezt nem így látja. – Az ország problémái nálunk is jelentkeznek, és nem jó irányba mennek a dolgok. Ezért leginkább a gyermekeim jövője miatt alaposan átgondolom, hogy kire szavazok – hangsúlyozta.

A középkorú Roland két mobilszaküzletet, a felesége szépségszalont nyitott, oda igyekezett, ezért menet közben beszélgettünk. „A családom a kommunistákra nem, és most valószínűleg a Fideszre sem szavaz. Inkább Gattyán György pártjára, mivel helyesen a digitalizációra fókuszál, és van már akkora vagyona, hogy nem fog lopni” – érvelt. Az nem tetszik neki, hogy a mostani kormány alatt minden pénz néhány emberhez került. A barátja például ezért utálja a Fideszt, és az ellenzékre voksol. Találkoztunk olyannal is, aki titkolni igyekezett pártszimpátiáját, ám kevés sikerrel. A nyugdíjas Péter, aki egykor az építőiparban dolgozott, nem árulta el, kit ikszel be a szavazólapon, de nem volt nehéz kitalálni. – Jó kormányunk van! – közölte, és faképnél hagyott. Az ugyancsak nyugdíjaskorú Zoltán, aki Győrszabadhegyen él, viszont baloldali érzelmű. Azt vallja, hogy a kétkezi munkás, a vagon- és gépgyár egykori gépi forgácsolója, ne kacsintson jobbra, hiszen onnan semmit nem kap. Ezért ő is változást, az egyik győri körzetben pedig ellenzéki győzelmet vár.

Erre az 1-es választókerületben Jancsó Zita közgazdász, az összellenzék amúgy DK-s jelöltje esélyes, aki nem idegen Győrben és abban a három faluban, ahol majd voksolni lehet rá. A családját megyeszerte ismerik. A sanszát növeli az is, hogy a legutóbbi két választáson, amikor még nem fogtak össze az ellenzéki indulók, együttvéve több szavazatot kaptak, mint a Fidesz-KDNP jelöltje. Ami most megismétlődhet. Arra azonban nem számíthat, hogy több tévhitben élő fideszest maga mellé állít, mert az beigazolódott, hogy nem megy. „Amikor beszélgettem velük, megdöbbenve tapasztaltam, hogy tudomásuk van a lopásról, a közvagyon eltüntetéséről, de nem érdekli őket, és arra kértek, hogy én se foglalkozzak ezzel” – jegyezte meg győri fórumán a jelölt. Ez a fajta közömbösség abban a városban furcsa, amelyik az utóbbi időben pénzügyi és erkölcsi botrányoktól hangos: a Quaestor-ügy, a Borkai-botrány, a múlt év végén felbontott botrányos gázszerződés, vagy az eredeti ár háromszorosáért épülő élményfürdő.

A körzet országgyűlési képviselője 2014 óta a fideszes Simon Róbert Balázs, aki a valódi újságírói kérdések elől menekül, így járt vele az ugytudjuk.hu munkatársa is. Ami nem csoda, hiszen abból a tíz beruházásból máig semmi nem lett, aminek a megvalósításához 2017-ben – az akkori polgármester Borkai Zsolt meglátogatásakor – Orbán Viktor nagyvonalúan kormányzati támogatást ígért. Az új mentőállomás építését is csak most helyezték kilátásba. Pedig a képviselő a megyei jogú városok fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkár.

Az átrajzolt győri 2-es számú választókerületben nehéz dolga lesz az ellenzéki jelölt Gasztonyi László (DK) ügyvédnek. A város déli részétől egészen Bakonyszentlászlóig 34, egymástól teljesen elütő település tartozik a körzetéhez, mégis bizakodik. – Nem helyi, hanem országos ügyek nyomasztják a térség lakóit, a vállalkozókat, nevük elhallgatását kérő polgármestereket, akik látják, hogy üres stadiont csinált a miniszterelnök az országból, és egyre kevesebben akarnak benne játszani, és főleg nem az ő játékát – fogalmazott a bemutatkozó győri rendezvényén a képviselőjelölt. Az aligha kétséges, hogy a kormánypárti rivális, Kara Ákos is kénytelen felkötni a nadrágot, mert különben nem tudja megismételni a 2014-ben és 2018-ban elért eredményét. Először a szavazatok 55,3, majd az 57,6 százalékát szerezte meg. Azt azonban nem mindenki felejtette el neki, hogy mint jó pártkatona, számon kérte Győrújbarát korábbi polgármesterén, hogy miért nincs a faluban Fidesz-alapszervezet, de állítólag úgy, hogy meggyanúsította az önkormányzatot azzal, hogy nem jogszerű a bölcsődére kiírt közbeszerzési eljárás.

A megye 3-as körzetében, ahova Csorna és Kapuvár mellet még 73 település tartozik, várhatóan előre lefutott meccs lesz az előválasztás nyertese, Kovácsné Varga Ildikó (MSZP) és Gyopáros Alpár (Fidesz-KDNP) párharca. Az utóbbi az előző két választáson a legnagyobb arányú egyéni győzelmet aratta, és egy olyan ütőkártya van a kezében, ami mindent visz. 2018-tól a Modern Városok Program, valamint az újonnan indult Magyar Falu Program kormánybiztosa. Ennek köszönhetően nem akad a Rábaközben olyan település, ahova ne jutott volna fejlesztési támogatás. Gyopáros veresége annyira valószínűtlen, mint az, hogy ma Magyarországon gyerekeket akarnak rávenni nemi átalakító műtétre. Ezért a térségben a fontos embert korábban bíráló településvezetők is jobbnak látták, ha csendben maradnak, nehogy rosszul járjanak.

Az elemzők szerint a megyében a 32 településből álló 4-es számú soproni körzetben is a kormánypárt nyer. Abból indulhattak ki, hogy eddig sem a képviselő személye, hanem inkább a pártlogó döntött. Az utolsó választáson pedig Barcza Attila (Fidesz-KDNP) az ugyancsak a pártszövetséghez tartozó elődjénél nagyobb arányú győzelmet aratott. Azt azonban nem vették figyelembe, hogy Szájer József óta, akinek az ügyét mára elfelejtették, nem volt a térség parlamenti képviselője országosan ismert politikus, most viszont lehet. Mivel Brenner Koloman (Jobbik), az Országgyűlés alelnöke a kihívó, aki egyre több támogatót állít maga mellé, méghozzá úgy, hogy a megfélemlített polgármesterek közül többen is kénytelenek az ellenfele szekerét tolni. – „Bizonytalanok és volt fideszes szavazók is eldöntötték, mire odaértem hozzájuk, hogy most nekem szavaznak bizalmat” – jelentette ki az Egységben Magyarországért szövetség jelöltje. Ebben szerepet játszott többek közt a helyi beágyazottság, a szőlőművelő család, és az is, hogy tiltakozott a Fertő-tavi gigaberuházás ellen, amit Sopronban aránylag kevesen, a tóparti települések lakói közül annál többen elleneznek, és ez a voksokban is megmutatkozhat. – Ha marad a tekintélyuralmi rendszer, az EU-ból is kiléptetheti az országot a kormány és visszatérhet a határellenőrzés és a hosszú kocsisor. Magyar határőrre azonban most is szükség lenne – állítja. A szervezet létrehozását a pártja javasolta és szerepel az ellenzéki összefogás programjában, hiszen nem kielégítő a közbiztonság, mert nincs elég rendőr, és többen ma is a déli határt őrzik, holott nem ez a dolguk. Ezek a kérdések is befolyásolhatják a választás kimenetelét.

A megye 5-ös választókerületében Nagy István (Fidesz-KDNP) 34 éve az MDF-ben kezdte, majd a Fideszben folytatta a politizálást. A mintegy 75 ezer választásra jogosult közt nincs olyan, aki ne ismerné Mosonmagyaróvár volt polgármesterét és az agrártárca jelenlegi vezetőjét. Nemrég az Instagramjára feltöltött fotó miatt, amin újra gyerek lett, kapott a kommentelőktől hideget-meleget, de ez nemigen fog ártani neki. A helyi médiában és a szavazatszaporító eseményeken csak vele lehet találkozni. Ezután csodával felérő siker lenne, ha történetesen a jobbikos Magyar Zoltán, az összefogás pártjainak jelöltje nyerne.