önkormányzat;képviselő;polgármester;Országgyűlés;időközi választás;választás 2022;

2022-04-06 06:19:00

Kilenc önkormányzati politikus dobbanthat az Országgyűlésbe, kettő miatt borulhat minden

Több településen változtathat az erőviszonyokon, hogy a parlamenti választás miatt időközi önkormányzati voksolást kell majd tartani. Mezőtúr és Isaszeg is a listán van.

Elvileg kilenc helyen kell időközi önkormányzati választást tartani a vasárnapi parlamenti voksolás eredménye miatt: az új Országgyűlésbe ugyanis olyan új képviselők is bekerültek egyéni vagy listás mandátummal, akik jelenleg polgármesterek, vagy a 2019-es helyhatósági választáson egyéni körzetben diadalmaskodtak. A törvény szerint viszont 2014 óta nem tölthet be önkormányzati pozíciót parlamenti képviselő, így azok helyére, akik eddig polgármesterként dolgoztak vagy egyéni mandátummal jutottak be a települési testületekbe, új önkormányzati képviselőt kell választani.

– Hivatalosan még nem döntöttem, de hajlok rá, hogy maradok Hódmezővásárhelyen és polgármesterként dolgozom tovább a városért, az ott élő emberekért, úgy érzem, ott többet tudok tenni – felelte a Népszava megkeresésére hétfőn Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, az alföldi város polgármestere, aki a hatpárti összefogás közös listájának első helyéről bejutott a parlamentbe, így döntenie kell, hogy a polgármesterségről vagy a képviselőségről mond le. Mint arról korábban beszámoltunk, Márki-Zay Péter, aki a pártok és az ellenzéki összefogás vezetői közül egyedüliként egyéni választókerületben is megmérette magát, a vasárnapi voksoláson csaknem hétezer szavazattal kikapott Lázár János korábbi minisztertől, a Fidesz-KDNP jelöltjétől, a csongrád-csanádi 4-es körzet eddigi képviselőjétől. Hódmezővásárhelyen azonban szorosan alakult a küzdelem, 99 százalékos feldolgozottságnál Lázár csak 150 vokssal vezet, vagyis a külképviseleteken leadott szavazatokkal akár meg is fordulhat a városi eredmény és Márki-Zay is nyerhet. A vásárhelyi szavazás egyben azt is mutatja, a polgármester nem veszítette el a helyiek bizalmát. Így érthető lenne, ha városát választaná a parlament helyett, ahol a Párbeszéd frakciójába ülne be elvileg, ám a T. Házban meglehetősen magára maradna, hiszen a DK, a Jobbik és az LMP is hibáztatja a vasárnapi gyászos ellenzéki eredményért.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es választókörzetben a Fidesz-KDNP-s Herczeg Zsolt, a zalai 2-esben pedig párttársa, Nagy Bálint győzött, a Mi Hazánk Mozgalom sokakat meglepő, a parlamenti öt százalékos küszöböt simán meghaladó listás eredménye pedig a szélsőjobboldali párt elnökét, Toroczkai László ásotthalmi polgármestert juttatta országgyűlési mandátumhoz. Mezőtúron ráadásul nagy tétje lesz a voksolásnak, ugyanis a testületbe jelenleg az ellenzéki tegyünk Együtt Közösségünkért Egyesület (TEKE) hat, a Fidesz-KDNP öt képviselőt delegál, vagyis a polgármester nélkül a kormánypártok kisebbségbe kerülnének. Keszthelyen nem okoz ilyen problémát Nagy távozása, hiszen kényelmes többséggel rendelkezik a kormánypárti városvezetés.

Négy településen egy, a budapesti XI. kerületben két egyéni választókerületben lesz szükség időközi választásra. Újbudától két momentumos képviselő köszön el: Orosz Anna, aki ráadásul a kerület alpolgármestere az 5., Bedő Dávid a 14. körzetben nyert 2019-ben, Orosz vasárnap a budapesti 2-es választókerületben simán verte a korábbi honvédelmi minisztert, Simicskó Istvánt, míg Bedő az ellenzéki lista 38., még éppen befutó helyének köszönheti mandátumát. Miután az újbudai testületben jelenleg az ellenzék 18, a Fidesz-KDNP 7, a Mi hazánk 1 mandátummal rendelkezik, így a presztízsen kívül nagy tétje nem lesz az időközi voksolásnak.

Ahogyan Esztergomban sem, ahonnan az eddigi Fidesz-KDNP-s alpolgármester, a 2019-ben az 1-es önkormányzati körzetben mandátumot szerzett Erős Gábor jutott a parlamentbe vasárnap, miután a komárom-esztergomi 2-es választókerületben sikeresen ugrott be a korrupciós botrányba keveredett egykori államtitkár, Völner Pál helyére. Orosházán sem befolyásolja az erőviszonyokat, hogy a 2019.ben az 5. választókerületből a testületbe került momentumos Sebők Éva az ellenzéki összefogás országos listájának 33. helyéről vasárnap bekerült a parlamentbe, és Miskolcon is megmarad a várost irányító ellenzéki összefogás sima többsége akkor is, ha a legutóbbi önkormányzati választáson a 3-as körzetben győztes, ám a hatpárti ellenzéki lista 36. helyéről vasárnap az országgyűlésbe jutó DK-s Hegedüs Andrea helyére esetlegesen kormánypárti képviselő ül majd be a közgyűlésbe az időközi voksolás után.

Isaszegen viszont nagy tétje lesz az időközi voksolásnak: Barkóczi Balázs, az ellenzéki összefogás DK-s jelöltje, ha szűken is, de vélhetően nyert a budapesti 12-es választókerületben vasárnap – az átjelentkezettek és a külképviseleten leadott 2600 voks összeszámolása előtt ezer szavazattal vezet kormánypárti ellenfele előtt –, ám ez azt jelenti, hogy le kell mondania egyéni körzetben szerzett isaszegi önkormányzati mandátumáról. A Pest megyei kisvárosban jelenleg a Fidesz-KDNP, illetve a polgármestert is adó, civil, ám ellenzéki Isaszegi Április 6. Kör 5-5 mandátummal rendelkezik, az MSZP-DK-Momentum pedig kettővel. Vagyis, ha Barkóczi pozícióját kormánypárti jelölt nyerné, akkor patthelyzet alakulna ki a településen.