„Néztem a nyomasztó háborús híreket, és úgy éreztem tennem kell valamit a menekülőkért”

Még mindig naponta több ezren hagyják el Ukrajnát Magyarország felé, de már korántsem annyian mint néhány hete. Meglehet, csak átmenetileg, de enyhült a nyomás a segítőkön, akikből ma sincs hiány.

Alig néhány tucatnyian voltak csak a Záhonyból Kőbányára érkező, menekülteket szállító vonatokon – erre is volt példa a héten, ami világosan jelzi: továbbra is fokozatosan csökken az Ukrajnát Magyarország felé elhagyók száma. Ezt mutatják a rendőrségi statisztikák is, hiszen egy hónappal ezelőtt Ukrajna és Románia felől mintegy 26 ezren érkeztek egy nap alatt, most csütörtökön nem egészen 9 ezren. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai is hasonló tendenciáról árulkodnak: míg március közepén volt, hogy naponta kellett több mint 300 embert elszállásolni, most egy-egy nap átlagosan harmadannyian kérnek ilyen segítséget. Mindez jelzi azt is, hogy a menekültek jó része továbbra is átutazik Magyarországon, kevesebben vannak, akik itt maradnak és ellátásra szorulnak.

A statisztikák – és a megkérdezett civil segítők beszámolói – is azt erősítik: már jelentősen csökkent a menekültek száma és így a nyomás az önkénteseken, segélyszervezeteken, amikor végre elhatározta magát a kormányzat március közepén és tranzitpontot nyitott. A civilek abban is egyetértenek: késve lépett az állam, de nagy szükség volt arra, hogy tranzitváróvá alakítsák a Keleti pályaudvar közelében lévő BOK-csarnokot, ami azóta jól működik.

Az akár napi több ezer fő befogadására alkalmas, hatalmas csarnokban – ahogy azt a statisztikák alapján várni lehetett – a héten ottjártunkkor néhány tucatnyian lézengtek csak, a bejáratnál kialakított játszótéren három gyerek kergetőzött. A csarnokban lehet pihenni, étkezni, tisztálkodni, és még a menekültekkel érkező házi kedvencek ellátására is külön részleget hoztak létre. Így meg sem lepődünk, amikor egy kövér angóramacska megy el mellettünk pórázon vezetve, majd különösebb feszélyezettség nélkül telepszik le egy másik gazda pitbullja mellé.

Mivel menekültek mostanában kevesen érkeznek, van időnk beszélgetni az itt segítőkkel, akik elmondják: noha voltak aggodalmak, hogy a civilekkel máskor ellenséges kormányzattal milyen lesz az együttműködés, az eddigi tapasztalataik alapján nincs ok panaszra. Az éveken át éppen csak megtűrt civil segítőkkel a katasztrófavédőktől a rendőrökig mindenki jól együttműködik. Ennek is köszönhető, hogy a fogadóközpont olajozottan működik. Rögtön a kapuban tolmácsok, segítők fogadják az érkezőket, kikérdezik őket, mire van szükségük, majd ők kalauzolják a menekülteket a csarnokban kialakított egyes területekre, ahol az idegenrendészet, az ukrán nagykövetség, a szállásadók, a magyar munkaközvetítők, mobilszolgáltatók munkatársai vagy a továbbutazók számára kihelyezett vonatpénztárak vannak. De van helyszíni orvosi ügyelet és baba-mama szoba is, összegyűjtött, ingyenesen elvihető gyerekruhákkal, babakocsikkal, hordozókkal.

Itt segít a Migration Aid egyik önkéntese, a háromgyermekes családanya, Farkas Dóra, aki civilben egy nyomdaipari cégnél dolgozik szervezőként. Tapasztalatai szerint a csarnok viszonylagos nyugalma részben azzal magyarázható, hogy a most menekülők között az átutazók vannak többségben. Ráadásul úgy látják, egyre többen visszamennek Ukrajnába, mert otthonuktól viszonylag távol maradt a front. Farkas Dóra elmondja azt, hogy nem csak a BOK-csarnokban kicsi most a forgalom, a Migration Aid 300 fős Madridi úti szállója is félházzal üzemel. Ezzel együtt továbbra is sok a segítő: a BOK csarnokban úgy ötven önkéntes dolgozhat, mellettük pedig ott vannak a nagyobb szeretetszolgálatok is.

A menekültellátásban kulcsfontosságú szerep jut a tolmácsoknak: többen önkéntesként segítenek és vannak, akiket a kormányhivatal fizetéses állományba vett. Utóbbiak között vannak, akik munkaidejük lejárta után maradnak még önkéntes tolmácsnak. Vannak, akik messziről érkeztek, hogy segítsenek a nyelvi akadályok leküzdésében: találkozunk egy „békeidőben” Dániában élő, észt-orosz származású tolmáccsal. Elsőre kissé meghökkentő, hogy a mellkasán egy orosz zászlós jelzést látunk. Ez azonban – mint mondja – véletlenül sem okoz feszültséget: a most érkezők zöme Ukrajna délkeleti területeiről kényszerült elmenekülni, így többségük oroszul beszél. Amikor arról kérdezzük, miért utazik valaki saját pénzén, szabadidejét feláldozva Magyarországra, hogy segítsen, azt mondja:

A tolmács önzetlen segítsége itt persze nem kirívó eset. Szinte óránként jönnek hírek, beszámolók arról, hol milyen gondot sikerült hamar megoldani. Ottjártunkkor is akadt példa erre. Egy önkéntes segítő egy külső helyszínről berobogva újságolja: nemrég érkezett egy végsőkig elcsigázott fiatal nő Donyeckből, teljesen egyedül, minden nélkül. Mint kiderült, a lány odahaza végzős gyógyszerészhallgató volt, s most nemcsak szállást sikerült neki szerezni néhány nap alatt, hanem mindjárt átvették a SOTE-re is, ahol rövidesen lediplomázhat angolul.