Eszperantóul nincs gyűlöletbeszéd: az EU-ban lobbiznak a soknyelvű gyorsítóért

Hazánk egykor eszperantó nagyhatalom volt, honi szövetsége a zenitjén több mint hétezer tagot számlált. Miután 2000-ben bevezették a diploma mellé a nyelvvizsga kötelezettséget, máig mintegy 35 ezren próbálták meg eszperantóval teljesíteni azt, mivel nagyjából három intenzív hónap alatt autodidakta módon is elérhető belőle a nyelvvizsgaszint. A magyar szövetség elnöke most azért lobbizik, hogy a héten kezdődő, Európa jövőjéről szóló uniós plenáris ülésen bekerülhessen az oktatási ajánlásba a „soknyelvű gyorsító”, mint tudományosan megalapozott nyelvtanulás-segítő módszer. Hosszú távú reményeik szerint az eszperantó az új identitását kereső Európában akár a lingua franca, a legfontosabb közvetítőnyelv lehetne.

„Azért harcolunk, hogy két szó bekerülhessen egy zárójelbe, az ajánlásba” – foglalja össze a látszólag karnyújtásnyira lévő célt Szabolcs István, a Magyar Eszperantó Szövetség ügyvezető elnöke és nagykövete a világ- és az Európai Szövetségben. Csakhogy aki ismeri az uniós bürokratikus gépezet működését, tudja, hogy két szó eurómilliókról és a valódi esélyegyenlőségről dönthet.

Táskányi könyvvel érkezik a találkozónkra, közte van a háromszor Nobel-díjra jelölt, eszperantóul megírt nagy epikai mű (William Auld: A gyermeki faj), József Attila versei eszperantóul és egy eszperantó nyelven írt Nemere-regény, illetve tankönyvek, melyekből bárki pár hónap alatt megtanulhatja a nyelvet, bár erre ma már okostelefonos alkalmazások is vannak. „Én tizenhárom éves voltam, mikor 1971-ben édesapám íróasztalán megtaláltam Baghy Gyula híres tankönyvét, és egy nyáron megtanultam belőle eszperantóul – meséli István. Később komoly banki karriert futott be. – A spekulánsok világában voltam nem spekuláns. Abban hiszek, hogy mindennek van technológiája, még a spekulációnak is. Aztán 2006-ban szívaritmiám volt, hatszor műtöttek, kijöttem a pénzvilágból és visszataláltam az eszperantóhoz. Most Brazíliától Ausztráliáig előadásokon, virtuális kongresszusokon veszek részt. Így találkoztam azzal a hollywoodi fickóval, David Peterson nyelvésszel is, aki havonta talál ki új nyelveket filmekhez, sorozatokhoz (például a Trónok harcához a dothrakit és a valyriait – a szerk.). Azért megy neki, mert előtte eszperantóul is tanult, és most már a műfaj nagymenője.”

Verselő eszperantisták

Sztorizgatni persze lehetne a végtelenségig, például arról, hogy egykor egy város rendőrkapitánya betiltott egy gyűlést, attól tartva, hogy ez „tolvajnyelv” és azért beszélik, hogy a rendőrök ne tudhassák meg, miről konspirálnak az eszperantisták. István szerint inkább arról kellene beszélnünk, hogy mennyire keveset tudnak erről az unió polgárai, köztük a magyarok is, hiszen alig van hír a magyar sajtóban az Európa jövőjéről szóló brüsszeli konferenciáról, ahol a következő évtizedekre vonatkozóan sok minden eldőlhet. „Tizenhatezer állampolgári javaslat érkezett, tíz témakörben, az oktatástól a klímavédelemig, most következik a záró felvonás, ahol már csak a brüsszeli bürokraták által összeállított, több mint 170 ajánlást vitatják meg és fogadják el. A mi javaslatunk, ami az oktatás témakörében a polgárok legtöbb szavazatát kapta, arról szól, hogy az eszperantónak vannak már az ERASMUS+ programban is sikerrel kipróbált kompetencia-fejlesztő, nyelvi előkészítő tulajdonságai, ezt vessék be. De hiába a legnépszerűbb a javaslatunk, még a lehetséges módszerek zárójeles felsorolása közé sem került be a 32-es számú ajánlásba, hogy mindenki tanulja meg egy másik uniós ország nyelvét, már akár óvodás kortól kezdjük el, és érjék el a C1-es, felsőfokú szintet. Brüsszelben nem merik, vagy nem akarják ezt a szót leírva látni, hogy »eszperantó« – állítja a szövetség ügyvezető elnöke, aki a két szóval is beérné (Multilingual Accelerator, azaz soknyelvi gyorsító), hogy uniós támogatásból már az idén megindulhasson a kisiskolás gyerekek kísérleti eszperantó-oktatása.

„Ez nem a hollandoknak vagy a németeknek fontos, de Magyarországon mi ezt masszívan igénybe vennénk, rengeteg pénztől esünk el, ha nem sikerül. Az eszperantó a kis nyelveket védi. Lefordítják erre a saját irodalmi műveiket, ahogy mi is, így aki eszperantóul megtanul, sokkal nagyobb a rátekintése a kis nyelvek irodalmára, mint annak, aki csak az angolon vagy a magyaron keresztül tájékozódik. Az eszperantó nem anyanyelvellenes, épp ellenkezőleg, és nem is angolellenes. Tudomásul kell venni az angol tudományos, gazdasági hatalmát, hogy azonnal átadja az élenjáró tudást. Én nem élnék, ha a sebészem nem olvasott volna olyan eljárásokról, amikkel hatszor műtöttek, egy Guinness-rekord vagyok” – mondja nevetve István, aki szerint ha az eszperantónak végre sikerülne betenni a lábát az ajtón, mint a farkasnak a mesében, rengetegen ráéreznének a szépségére is. Kiderülne, mennyivel könnyebb, ráadásul tíz eszperantistából tizenegy költő lesz, ő is verselget. Később hozzáteszi, eszperantóul nincs gyűlöletbeszéd – és ők nem is farkasok –, persze lehet egymást utálni, de ez a nyelv alkalmatlan a gyűlölködésre.

Szerelemből horvátul

István most a korábbi kapcsolatrendszerét is használva kampányol, zömében saját maga állva az útiköltségeit, mivel az egyesületnek nincsenek anyagi forrásai. Beszorultak egy 20 négyzetméteres zuglói pincehelyiségbe. Ez a virtuális világban ugyan nem okoz olyan nagy problémát, de méltatlan állapot. Nemrég részt vett egy Európa jövőjéről szóló konferencián Strasbourgban, ahol az eszperantóért is szólhatott. Egy eszperantista delegációban fogadta őt a horvát országgyűlés Európai ügyek bizottsága elnöke is – a „soknyelvű gyorsító” ugyanis egy horvát eszperantista 30 éves fejlesztő munkájának az eredménye. A horvátok az eszperantó hagyományokat a nemzeti kulturális örökségük részévé nyilvánították 2019-ben, István most kezdett el dolgozni azon, hogy ez nálunk is megtörténjen.

„Nem a bilibe lóg a kezem, meg kell ragadni minden esélyt. Én mindig a gyerekekre gondolok, arra a rengeteg ötödikesre, aki még a saját magyar anyanyelvén olvasottakat sem érti. Az eszperantó bizonyítottan ezt a kompetenciát is fejleszti. Angliában már a '20-as években voltak erre kísérletek, egy év után angolul is jobban tudtak a diákok az eszperantó hatására. Akkor majdnem átvittük a lécet, csak francia ellenállás miatt nem lett végül ez a Nemzetek Ligájának a nyelve – meséli nosztalgikusan István. – Végre valódi eszközünk lenne az esélyegyenlőség felé elmozdulni, ha csak kicsit is kevesebb lenne azon gyerekek száma, akik végigkínlódják az iskolát. Vagy ha a magyaroknak nem 60-70, hanem csak 50 százaléka nem tudna semmilyen idegen nyelven. Közben az uniónak az a nyelvpolitikája, hogy az anyanyelv mellett tanuljunk meg kettőt. Mi jó, ha egyet megtanulunk, és ha az nem az angol, további versenyhátrányba kerülünk” – magyarázza az aggasztó állapotokat. Szerinte a „két nyelv” politika is álságos, mert a második sem a szlovén vagy a cseh lesz, vagy egy kis népé, bár ő megtanult horvátul „szerelemből”, emellett szlovákul is tanul, mert magyarként példát akar mutatni, hogy a szomszédaink érezzék, hogy egyenrangúak.

Korábban nem volt ennyire mostoha helyzetben az eszperantó, nálunk is több ezren beszélték, általános iskolákban is tanították, aztán a rendszerváltással lassan minden elhalt. Tizenöt éve nem indult új évfolyam az ELTE-n, negyven év után megszűnt az eszperantó tanárok képzése. István most próbálja a maradék könyvtárukat átmenteni a szövetséghez – átmenetileg a saját padlásán tárolva, amit lehet. „Mi ezt hobbiból csináljuk, de főleg elhivatottságból, és maga a nyelv is gyönyörű, bele lehet szeretni. Olyannak látom magunkat, mint Béres és a cseppje. Béres tudta, hogy a kezében van valami, amivel Magyarországnak, az embereknek használhat, és az egész életét végigküzdötte, hogy ezt átadja. Mi is tudjuk, hogy a kezünkben van egy érték. Ha magyar vagyok és eszperantista, pláne a szövetség elnöke, akkor kötelességem, hogy megpróbáljam a társadalmat erre rádöbbenteni. Vannak persze nagy influenszerek is, mint a Polgár-lányok papája, aki megmondta, ha jót akarsz a gyerekednek, eszperantóval kezded. Ő azzal is kezdte, a lányai mind perfektek. Ismerek olyan családokat még itthon is, akiknél ezért az eszperantó az első anyanyelv, csak így beszélnek a gyerekekkel. Az eszperantistáknak van egy kis könyvecskéje is, a Pasporta servo, ami online és nyomtatott módon is elérhető. Olyan címek vannak benne a világ számos országából, ahol az eszperantisták egymásnál ingyen megszállhatnak. Egy eszperantistában, még ha az a világ másik feléről jönne is, én is megbíznék és befogadnám” – sorolja István szeretett nyelve különleges előnyeit.

Hosszú távú víziói is vannak, ha sikerülne elérni, hogy az unió más országaiban is nyelvvizsgához kössék a diploma megszerzését. Önmagától létrejöhetne sok-sok országban a több ezres piac, ami pillanatok alatt megszervezi magát és munkahelyeket teremt. Akkor már nem csak a diplomáért lesz érdemes megtanulni, sok helyre mehetnének vele a fiatalok. Itthon ennek bevezetése után döbbenetesen sokan, 35 ezren készültek fel eszperantóból a B2-es nyelvvizsgára, 250 tanárral. Rengeteg tankönyv is született, és nem kellett hozzá az államnak többet adnia, minthogy legyen egy állami vizsgabizottság. Azért ebbe is kell befektetés, 3-4 hónapot becsülettel végig kell tanulni, de egy-másfél év alatt már irodalmi szintre is el lehet jutni. Például azért, hogy elolvassuk a világ egyik legcsodálatosabb, háromszor is Nobel-díjra jelölt drámáját, melynek ihletforrása Az ember tragédiája volt. Amit épp most fordítottak le az eszperantó közvetítésével máltai nyelvre. S ez fordítva is igaz, Vikár Béla például hiába tanult meg évek munkájával grúzul, Sota Rusztaveli nemzeti eposza, A párducbőrős lovag fordításához Geisswein Sándor, az akkori Eszperantó Szövetség elnöke tanácsára egy grúz eszperantistától kért segítséget. Az eszperantó a magyarhoz hasonlóan páratlan módon képes visszaadni a hexameteres verselést: „Jen floras ankoraŭ la floroj en valo” – szavalja máris gyönyörűen, hogy „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok...”