Aligha létezik annyi civil kurázsi és tenni akarás, amennyi a jelenlegi média-, választási és pártfinanszírozási viszonyok között el tudná tanácsolni a hatalomból a Fideszt, mégis erre szövetkezik több ezer civil a 20k22 mozgalom égisze alatt.
Agyalnak, javaslatokat vitatnak meg, programokat dolgoznak ki arra, miként hagyhatnánk magunk mögött az elmúlt tizenkét év rémálmát. A sokféle ember egyben azonos: nem várnak a pártokra. A változást a társadalomban képzelik el. Jók és tiszták akarnak lenni, amilyennek az ideális országot képzelik el.
Generációt váltanának
Lilla 30 éves könyvelő, budapesti. Vőlegényével együtt figyeli a 20k-csoportot. Az ellenzéki pártokról nincs túl jó véleménye. „Az egyetlen megoldást abban láttam, hogy MZP mint egy nem túl jól kommunikáló, de őszinte és fejlesztő ötletekkel teli személy legyen a kormány élén, akinek még elhiszem, amit mond. A Fidesz és kb. az elmúlt 30 év politikai elitje arra jó volt, hogy egy megvezethető társadalmat alakítson ki, amely félelemből és információhiányból megtartja ezeket a politikusokat” – összegez Lilla. Szerinte sok politikusnak már vissza kellett volna vonulnia, köztük Gyurcsány Ferencnek, aki a megosztó karaktere démonával küzd jó ideje. A könyvelő a társadalom polgárosodására vágyik, ahol az állami pozíciókban nem dilettáns káderek, hanem szakemberek ülnek. „De alapvetően – és főleg a választások után – nem csak a kormány, hanem ez ellenzék ellen is vagyok. Abban bíztam, hogy pozitívan tudok csalódni a politikusokban, de az »összefogás« sajnos csak abból állt, hogy az ellenzék jobbára kussolt, amíg MZP végig talpalta az országot” – fakad ki Lilla.
Deák Barna sem érez másként. A 44 éves budapesti férfi tízezer karakteres, strukturált dolgozatot tett közzé a csoportban. Sikere volt. „Szerintem a politikusok közül a lényeget a legjobban Donáth Anna foglalta össze - mondta immár szóban -, aki értelmes, és úgy tűnik, a szíve is a helyén van. Ő így nyilván nem írhatta le, de én hozzátenném: a generációváltásnak végbe kell mennie. Legalább az élvonalban ne legyenek a 2010 előtti világhoz kötődő szereplők. Félreértések elkerülése végett: MZP az újabb generációkhoz sorolható, ezért hibái ellenére nem tekinteném végleg leszerepelt figurának. Másrészt olyan nagy az anyagi és médiafölény, hogy komoly gazdasági, társadalmi változásra van szükség, és egyúttal az ellenzéki pártstruktúra radikális átrendeződésére is – ez a választási esély előfeltétele.”
A választás utáni ellenzéki reakciókat hallgatta rosszallóan Dobroczki Ádám. Ez szerinte jelentős morális deficitet és tapintatlanságot jelzett. „Nemcsak a győzelem közös egy csapatban, hanem a vereség is. Aki ezt nem érti, nem csapatjátékos. A sajátjaink közül, az emberek által megválasztott vezetőt nem szúrjuk hátba. Jakab és Gyurcsány viszont ezt tette, egyúttal elindítva az egységes ellenzék egyébként is töredezett struktúrájának további szétverését.”
Média nélkül nem megy
Az április 3-i ütközésben atomjaira hullott ellenzék soraiban még a kiábrándultság és az apátia jellemző. Nem véletlenül: évtizedes építkezéssel, és benne rengeteg csalódással sikerült összerakni azt az összefogást, amitől milliók várták a NER-henger megállítását. Hiszen fél évvel ezelőttig még többen akartak kormányváltást, mint amennyien igenelték a nemzet legkisebb közös többszörösére alapító – megélhetést és biztonságot ígérő – szélsőjobboldali populizmust. Menekültek ide, klímakrízis oda, nézd a zsebed, és jó lesz neked. Nemzeti minőség elérésére elégtelen, újraválasztásra elégséges program. De nem magyarázza meg egymillió ellenzéki szavazó eltűnését. A jelen állás szerint nincs az az ordító kormányzati hiba, világra szóló korrupció, amit ne tudna a maga javára fordítani a kormánypárt. Ahogy a 444.hu fogalmazott: a magyar állam százmilliárdokat költ arra, hogy újraválasztassa a Fideszt. És hárommillióan szentül hiszik, hogy a lopás, a csalás, a hazugság kifizethető felár azért, hogy megmeneküljön a haza a nemzetrontó, gyerekgyalázó, terroristatámogató ellenzék karmaiból.
A csalást április 3-án nem a szavazókörökben kellett keresni – ez volt az alapélménye a mintegy húszezer ellenzéki szavazatszámláló többségének. Amihez Ruskal-Klemm Csilla, a 20k22 mozgalom szóvivője hozzáteszi, ez a helyzet nem független attól, hogy soha ennyi civilt nem sikerült megnyerni a tiszta választások ügyének. A szavazókörök 99,4 százalékába érkezett legalább egy, míg 90 százaléka kettő delegált – 2018-ban ez utóbbi adat mindössze 57 százalék volt. A mozgalom azért hozta létre a Facebook-csoportot, mert szeretnénk összetartani a szavazatszámlálóikat, koordinátoraikat és a központi stáb önkénteseit.
A szervezet közösségimédia-felületének 3,5 ezer tagja van. Nem annyi, mint a „Szégyellem, hogy még mindig Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke” csoportnak, amihez már több mint 80 ezren csatlakoztak (ez inkább dühöngőnek tekinthető, sem mint ellenzéki kerekasztalnak), de az aktivizmust látva ez bizony nem kevés. És az ötleteknek se szeri, se száma: mintha 2012-ben volnánk ismét, gyülekezve az Operaház előtti tüntetésre. A médiaviszonyok megváltoztatása a 20k-csoport tagjainak többsége szerint elmaradhatatlan. Lilla nagyratörő tervet gondolt ki egy reggel, munkába menet. Szerinte létre kellene hozni, akár adományokból egy olyan független, mégis kicsit ellenzéki tévéadót, ami kész anyagokat sugározna egy platformon. YouTube-tartalomkészítőkkel egyeztetne, köztük az N1TV, a Fókuszcsoport, Potyondi Edina, a Partizán, a Magyar Hang, az Egyetem TV, a ZSHOW Time és Puzsér Róbert stábjával. Mindehhez persze a médiahatóságnak is lenne egy-két szava, vetette föl egy hozzászóló.
NER-ártalomcsökkentés
„Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” József Attila Két hexameterével válaszolja meg kérdésünket J. Vera civil aktivista. Akármit is hoz a jövő, tisztességesnek kéne maradni. De vajon elég bátrak vagyunk-e hozzá? – kérdezi.
„Egyelőre magam is le vagyok bénulva, annyira sok a sokkoló fejlemény. A helyzetértékelésekkel már tele a padlás, de nehéz kitalálni, merre tovább. Fontosnak tartanám, hogy kitaláljuk, megtervezzük a jövőt, A és B tervet készítsünk, sőt még C, D, E tervet is. Minimum célt és távlatit. A minimum az ártalomcsökkentés, a túlélés elősegítése lehetne” – mondja Vera, aki emberi jogi képzéssel foglalkozik. Látja, mennyire el tud szigetelődni egy tanár, akit a tantestület ellenében tárgyalná például a melegség témáját. Ugyanígy szüksége lehet támogatásra egy ellenzéki szavazónak egy olyan településen, ahol a túlnyomó többség fideszes. Nekik tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül.
„Én nem a következő választásra készülők. 2018-ban sem értettem egyet azzal, hogy várjuk ki a négy évet, és majd 2022-ben leváltjuk a rendszert. Ha az ellenzéki erőfeszítéseket nézem, minden nap, minden perc veszteség, ami nem végiggondolt és jól kialakított stratégia mentén végzett munkával telik. Azt hiszem, Bauer Tamás mondta egy beszélgetésen, hogy nem a rendszer megdöntésén kell munkálkodni, hanem fel kell készülni arra, hogy ha valamilyen külső vagy belső oknál fogva meginog, akkor meg tudjuk ragadni a lehetőséget a változtatásra. Azt már én teszem hozzá, hogy addig is minden szög, amit a NER koporsójába beverünk, számít. Még a legkisebb is, mert közelebb hozza a változást. De egyébként is úgy érzem, hogy a legrosszabb tétlenül maradni, várni, csendben nézni, ahogy erősödik a központi hatalom és az elnyomás” – vallja Vera, aki szerint a legfontosabb elhinni: rajtunk múlik. Évek óta próbálja rávenni a barátait, tegyenek a változásért. De négy éven át csak a panaszkodást hallotta. „Ha kérdeztem őket, miért nem jönnek tüntetni, plakátokat ragasztani, azt mondták: semmi értelme, ők olyan kicsit tudnak csak arrébb tenni, hogy csak nagyítóval látszana. Legtöbbjük az utolsó pár hónapban kezdett feladatokat vállalni.”
Információs diktatúra
Eddig nem látott erő rejlik a civilekben, ha összehangoltan, egységben küzdenek, világos ügyek mentén, fogalmaz Deák Barna. „Az a gondolat, hogy a négy év múlva esedékes választásokra majd máshogy készülnek fel a pártok, meddő és értelmetlen. Ha meglett volna bennük az ehhez szükséges invenció, előrelátás és hatékonyság, akkor nem évekkel a kormánypárt és a körülmények után kullognának. A rendszer mostanra kiépült, a hatalmi technikák begyakorlottakká váltak. Ennyi év szünet nélküli információs diktatúrájának a hatása egyre mélyebb” – vázol disztópikus képet a létező illiberalizmusról. Szerinte az események alakulása ugyan nagyban kiszámíthatatlan, de illúzió a kormány bukását a válságtól várni. A „kulturális” konfliktusok, bűnbakképzés, veszélyhelyzet és egyéb „harci” helyzetek sulykolására ugyanolyan lesz, mint eddig: a kommunikáció (avagy propaganda) Orbán egyes számú prioritása. Ezek ellenszerét a társadalmi változásban látja. Azaz hatással kell lennünk a környezetünkre a jó előmozdítása érdekében. „Nem légvárakat építünk, nem a rendszer megszüntetéséről szövünk álmokat, hanem elindítunk, támogatunk a hétköznapi valóságban is érzékelhető folyamatokat, ügyeket. A siker természetesen nem garantált, de ha nem cselekszünk, akkor a szellemi és morális kudarc igen.”
A 2022-es kampány legnagyobb értéke – folytatja –, hogy a változás érdekében megmozdult több tízezer ember. Ha nekik feladatot, támogatást és visszajelzést, a munkájuknak pedig értelmet tudnak adni, hatalmas erő lehetnek. Ebben a körben benne van mind a 20K, a Nyomtass te is!, az aHang, a pedagógus érdekvédelmi szervezetek, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, a Szikra Mozgalom, a Kossuth Körök, az LMBT és egyéb érdekvédő szervezetek, helyi közösségek.
Dobroczki Ádámnak is az a meggyőződése, hogy a következő négy vagy akár nyolc évben jelentős szerepet fognak kapni a civilek. A pártok iránti bizalom a választási vereség után okkal fogyhatott el. A kérdés az, hogy a NER mennyire hagyja élni azokat a mozgalmakat, amelyek a politikája ellen érvelnek. Egykor a rendszerváltás is civil mozgalmakkal – benne szamizdatokkal – indult meg.
Keményebb ellenállás
Az önszerveződő kisközösségek, helyi műhelyek léte elengedhetetlen Vera szerint is. A résztvevők így együtt gondolkodhatnak azon, mit és hogyan érdemes tenni, és ők maguk mibe lennének képesek energiát fektetni: levélíró vagy plakátkampányba, a helyi önkormányzati munka nyomon követésébe, hátrányos helyzetűek megsegítésébe, közösségi élet felvirágoztatásába. „Húsz éve vagyok civil aktivista. Ez alatt az idő alatt jelentős informális kapcsolatrendszerem alakult ki civil szervezetekkel, aktivistákkal, önkéntesekkel, sőt pártokkal és szakszervezetekkel is. Ha adódik egy újabb válsághelyzet, feladat, ezekhez a kapcsolataimhoz nyúlok vissza, próbálom összekötni a szálakat, segítséget kérni és adni, közvetíteni. Szerintem a jövőben még nagyobb szükség lesz bizalomra épülő kapcsolatokra” – mondja Vera. Becsüli azokat a szervezeteket, amelyek építkeznek, hosszú távra terveznek, konzekvensen haladnak. Ilyennek tartja az aHang hálózatépítő és a CKA közösségfejlesztő erőfeszítését, az Amnesty országos aktivistahálózatának fejlesztését és a Közélet Iskolájának módszeres képzési tevékenységét.
„A különböző ügyekben – egyetemek függetlensége, pedofil törvény, pedagógusok sztrájkja – kiadott nyilatkozatokat, petíciókat rengeteg szervezet aláírja. Ez nekem azt jelzi, hogy kommunikálnak egymással, hogy aztán közös célokért fellépjenek, még ha egyelőre csak ilyen puha módszerekkel is. Nem tudom, hogy vajon el tudunk-e mozdulni keményebb eszközök felé, gondolok itt például az erőszakmentes ellenállásra” – teszi fel a kérdést az aktivista. Aki nem mondana le a pártokról sem. Bármikor létrejöhet szerinte egy olyan új kezdeményezés, amely képes vonzó jövőképet felvázolni. Ez kiindulhat valamelyik már létező pártból is. „A lényeg, hogy tenni kell, ha másképp nem, hát egyedül, addig is, amíg az ember társakra talál. Saját értékeink mellett fontos kiállni. Már csak saját lelki nyugalmunk érdekében is.”
Ellenállás az apátiával szemben
– Leváltható választáson az Orbán-kormány? – kérdeztük Hunyadi Bulcsút, a Political Capital vezető elemzőjét.
– A kérdés az, hogy ha nem választáson, akkor hogyan. Csak a népi forradalom maradna vagy valami ilyesmi, ami a közeljövőben, látva a Fidesz elsöprő győzelmét, se esélyesnek, se reálisnak nem tűnik. Jelen tudásunk szerint egyrészt nincs más mód, mint a választásokon történő kormányváltás, másrészt felelős állampolgárként nem is akarhatunk ennél erőszakosabb megoldást.
– Kormányváltás rendszerösszeomlás eszközével? Kicsit sokáig tarthat, persze.
– Ezért mondtam, hogy a mostani támogatottság mellett nem reális, hogy rövid- vagy középtávon monumentális társadalmi nyomás alakul ki a kormánnyal szemben, illetve ha kialakul, akkor ez a választásokon is le fog csapódni. Nincs más út, minthogy az ellenzéknek fel kell építeni egy olyan támogatottságot, ami a kormányé közelébe tud jutni. A kormány hatalmát nagyban az általa kialakított rendszer biztosítja. Emellett az is tény, hogy az ellenzék szavazatokat vesztett 2018-hoz képest, és a nagyvárosokban 2019-hez képest. A mostani választást nemcsak hogy megnyerte a Fidesz a rendszerből adódó minden jellemzőjével, de a választást az ellenzék azért komolyan elveszítette. Az átgondolt stratégia és a kemény munka az egyetlen út, amire az ellenzéknek rá kell lépnie.
– Miközben a centrális erőtér él és virul. Idegőrlő a kérdés három kétharmad után: van alternatívája az összefogásnak?
– A pártok számára nincs más út, mint a közös fellépés. Ez a választási rendszerből adódik továbbra is. Külön soha nem fognak tudni a Fideszével vetekedő támogatottságot elérni. Az ellenzék úgy vélte, a választóik Orbán-fóbiája elég lesz a győzelemhez, és a választás tanulsága az, hogy ez nem így lett. Az Orbán-fóbia kevés. A választókat nem az fogja megszólítani, hogy külön egészségügyi vagy oktatási minisztérium legyen-e, hanem konkrét üzenet és vízió kell nekik. Miért gondolják azt, hogy az ellenzék egy olyan országot vezetne, amiben jobban élnének? Ezt a választ mulasztotta el az ellenzék, és most ez a fő cselekvési lecke a számára.
– A civilek reményt adhatnak?
– Óriási pozitívuma volt ennek a választásnak, hogy egy nagyon erős civil mozgalom és részvétel kísérte. Össztársadalmi értelemben fontos, hogy ezt a momentumot ne engedjék el a civilek, ellenállva a fenyegető széles körű letargiának vagy apátiának. Ezek az aktív civilek valószínűleg mindenképpen az ellenzékre szavaznak, így őket vélhetően nem vagy nehezen veszti el a politikai paletta nem fideszes része. A civilek részéről fontos, hogy miként tudják ezt az energiát megtartani, és adott esetben az ellenzék erőivel elégedetlen hangokat valamiféle új politikai szervezetekbe becsatornázni. Az ellenzéki pártoknak pedig az a fontos, hogy újrateremtsék a társadalmi bázisukat, elmélyítsék a gyökereiket. Mert ez most kevés volt, és 2026-ban is az lesz.
– Várható átrendeződés az ellenzéki térfélen?
– Az előválasztás üzenete volt, hogy párton kívüli miniszterelnök-jelöltet akart a többség. A választáson pedig azt láttuk, hogy kevesebb szavazatot kaptak a pártok, mint négy éve. Van egy elég erős elégedetlenség az ellenzéki pártokkal szemben. Nem zárom ki, hogy a 2024-es pártstruktúra már nem az lesz, de a 2026-os még valószínűbben, amit jelenleg látunk. Lehetnek, és szerintem lesznek is mozgások.